CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján a váci Piarista templomban Marton Zsolt váci püspök kiszolgáltatta a bérmálás szentségét.A bérmálás szentségében összesen 37 fiatal részesedett, akik a Váci egyházmegye olyan településein élnek, ahol a járvány miatt az elmúlt hónapokban önálló bérmálási szertartást nem tudtak tartani: Nagyoroszi, Szendehely, Tomács, Rád, Romhány, Dány.
„Most a felnőtt keresztény életbe való beavatás szentségét kapjátok meg: ez a bérmálás szentsége, amely megerősíti és kibontakoztatja bennetek a Szentlélek munkáját, amelyet a keresztségkor, mint magot kaptatok a szívetekbe, a rendszeres szentgyónások és szentáldozások növeltek. A bérmálás szentségében is eltörölhetetlen jegyet kaptok, mint a keresztségben.” – emelte ki Püspök atya. Egyben bátorította a fiatalokat, hogy kérjék – ezen az ünnepen különösen is - a Mennybe Fölvett Szűz Máriát, hogy legyen felnőtt krisztusi életük útitársa és pártfogójam, akitől elsősorban az alázatot tanulhatják meg.
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Erről mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így szólt hozzá: Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben! – A fiú azt...
Összes program »