CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Augusztus 20-án Vác város Szent István-napi megemlékezését a Konstantin téren rendezték meg. Az ünnepi beszédet Marton Zsolt váci püspök mondta, majd megáldotta az új kenyeret. Matkovich Ilona polgármester és Inotay Gergely alpolgármester kitüntetéseket adtak át az ünnep alkalmából.A beszéd elején Marton Zsolt feltette a kérdést, hogy Szent István király, vajon mit mondana ma a váciaknak? „Úgy gondolom, azt ajánlaná, hogy mi is építsük sziklára életünk házát: hazánkat és benne városunkat, hitünket, családunkat.”
István király igazságos, irgalmas, békeszerető és béketeremtő, jámbor és szent királyunk volt. A Püspök atya felhívta a hallgatóság figyelmét, hogy „tanuljuk el István királytól a béketeremtés és a befogadás kultúráját! Békét teremteni és békeszertőnek lenni nem pusztán fegyverszünetet jelent, vagy elmenekülni a konfliktusok elől, beletörődni a sorsunkba. Legelsősorban békében kell lennünk önmagunkkal és embertársainkkal. Egyedül ezen az alapon vagyunk képesek az igazi, hiteles béke munkálói lenni.” Irgalmát egy korabeli idézettel támasztotta alá, amelyet Thietmar merseburgi püspök mondott róla: „Sohasem hallottam, hogy valaki legyőzöttet így kímélt volna, mint István király.”
István király szent és jámbor volta fiának, Imre hercegnek írt „Intelmeiben” is megmutatkozott. A legelső helyre tette a katolikus hit megőrzésének fontosságát, ezután jött az egyház szolgáinak kijáró tisztelet és megbecsülés. Tisztában volt vele, ha az egyház javán munkálkodik, akkor népe fölemelkedését szolgálja. István király nem egy civil szervezetnek tekintette az egyházat, hanem hitt benne. Tisztában volt vele, ha az egyház javán munkálkodik, akkor népe fölemelkedését szolgálja.
Marton Zsolt rámutatott, hogy hálával kell arra gondolnunk, hogy történelmünk kezdeténél egy szent család állt: Szent István, Boldog Gizella és fiuk, Szent Imre. „Szent Istvánnal és Boldog Gizellával ma is hisszük és valljuk, hogy az Isten által teremtett férfi és a nő szeretetszövetsége, és az ebből fakadó család társadalmi és egyházi létünk alapsejtje, ami nem cserélhető fel semmivel! Ma sokszor halljuk, hogy válságban van a házasság és a család intézménye. Valójában nem a házasság és a bibliai ihletésű család van válságban, hanem az a társadalom kerül válságba, amelyik nem ismeri fel a házasság és a család értékét, elfeledkezik annak eredeti értelméről."
A beszéd végén Püspök úr utalt arra, hogy Szűz Mária Vác város címerében is benne van. „Mi is kérhetjük az ő pártfogását, sőt megkérhetjük, hogy vezesse ő ezt a várost…és megkérhetjük Szent Istvánt, álljon Mária mellé, és segítsen bennünket a mennyből.” – zárta köszöntőjét.
Az új kenyér megáldása után Matkovich Ilona polgármester és Inotay Gergely alpolgármester átadta „Vác Város Díszpolgára” címet dr. Kampós Katalin gyermekorvosnak. „Pro Urbe” díjat kapott a Boronkay iskola igazgatója, Fábián Gábor, valamint posztumusz „Pro Urbe” egyéni díjjal ismerték el Furucz Zoltán újságírói és Cs. Nagy Tamás, a zeneiskola egykori igazgatója munkásságát. A rendezvényt Szent István szobrának megkoszorúzása zárta. Az ünnepségen közreműködött a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar, Kóbor Tamás operaénekes, a Váczi Néptáncegyüttes, valamint a Váci Huszár és Nemzetőr Bandérium.
| 210820_Vác_SzentIstván napi beszéd_ok.pdf |
A PDF dokumentumok megjelenítéséhez töltse le az ingyenes Adobe Readert az Adobe honlapjáról!
Október 10-én tartotta Kárpát-medencei zarándoklatát a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ). A Magyarok Nagyasszonya ünnepéhez kapcsolódó hagyományos találkozón az ország számos pontjáról érkeztek a KÉSZ-csoportok és határon túli magyar közösségek tagjai a váci Nagyboldogasszony-székesegyházba, ahol Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét. A Magyar Kurír honlapján megjelent írást osztjuk tovább.
Hogyan lehet újrakezdeni egy pusztulás után? Mi tart meg bennünket, amikor nehéz idők jönnek? És hogyan lehet úgy továbbadni a hitet, hogy közben egy közösség is megmaradjon? Szeptember 17-én ezekkel a kérdésekkel indultunk el egy különleges időutazásra a Váci Egyházmegye ezeréves történetében. A Váci Egyházmegyei Könyvtár millenniumi emlékkonferenciájának a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpont adott otthont. Az 1000 év Isten tenyerén – Törések és megújulások a Váci Egyházmegye történetében című konferencia fővédnöke Marton Zsolt megyéspüspök volt. Varga-Kohári Mária, a Váci Egyházmegyei Könyvtár vezetőjének írása.
Pécelen, a Magyarok Nagyasszonya-templom búcsúnapján a hívek nemcsak égi Édesanyánk oltalmát ünnepelhették, hanem a városhoz is kötődő Boldog Bódi Mária Magdolna emléke előtt is tisztelegtek. Október 4-én, vasárnap az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka Udvardy György veszprémi érsek volt, aki megáldotta a vértanú új szentképét, átadta ereklyéjét és megnyitotta a róla szóló emlékkiállítást. A Magyar Kurír írását adjuk közre.
2026. október 2-án este ismét megtelt imádsággal a kosdi Árpádházi Szent Erzsébet plébániatemplom, ahol a hagyományos „Rózsaeső imaestre” gyűltek össze a hívek. A lelki alkalmon a jelenlévők Lisieux-i Szent Terézzel együtt fordultak Jézus felé, aki az egész este valódi középpontja és főszereplője volt. Kis Szent Teréz életpéldájához hűen a rendezvény most is arra hívta a résztvevőket, hogy gyermeki bizalommal hagyatkozzanak Krisztus végtelen szeretetére, és kérjék a fiatalon elhunyt egyháztanító hatékony közbenjárását. Revóczi Zoltánné összefoglalóját olvashatják.2026. október 14. szerda
Helén
Egyik beszéde alkalmával meghívta Jézust egy farizeus, hogy étkezzék nála. Ő el is ment, és asztalhoz telepedett. Amikor a farizeus látta, hogy Jézus étkezés előtt nem mosott kezet, megütközött rajta. Az Úr ekkor így...
Összes program »