CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A Szolnok-Belváros egyházközsége plébánosuk, Gáspár István atya kezdeményezésére idén először rendezett családos tábort a Heves megyei Nagyvisnyón, amelyen 20 család - 45 felnőtt és 44 gyerek -vett részt július elején.
A közösség első családtábora lévén, a tábor célja a közösség megalakulása, összekovácsolódása volt. A tábor témája így a szeretetközösség fogalma köré épült, az előadások témái a szeretet három szintjét érintették: Szeretet Isten felé, Szeretet a másik ember felé és Szeretet önmagam felé. A tábor mottója ez volt: „A szeretet mértéke a mértéktelenség." A tábor sikerét mutatja, hogy hamarosan megkezdik a jövő évi hasonló program előkészítését.
Az alábbiakban Gáll-Csepeli Anikó, az egyik tábor-szervező beszámolóját idézzük:
„A délelőttök folyamán a felnőttek fakultatív jelleggel a fent említett témákban, előadást hallgathattak, ez idő alatt a gyerekek korcsoport szerinti foglalkozásokon vettek részt hitoktatók és középiskolai segítő diákok közreműködésével. A gyerek programok között szerepelt: erdei séta, kavicsgyűjtés, virágszedés, tábori szeretetdobókocka készítés, természeti kép készítése, kavicsfestés, viráglenyomat készítése, kincskeresés vetélkedő. Mindezt megelőzték a lelki percek, hogy a Jézusi lelkülettel átitatva a gyerekekhez is közelebb vigyük mit is jelent számukra a szeretet, a barátság, a közösség. Emellett minden nap más program színesítette együttlétünket: zenés előadás hangszerbemutatóval, erdei iskola, sorváltó, tűzifa gyűjtés, élő zene a patak partján, tábortűz, szilvásváradi kirándulás kisvasúttal a Fátyol-vízeséshez, éjszakai túra, bátorságpróba, „Színes este”, táncház, amelyekbe nagy örömmel kapcsolódtak be felnőttek, gyerekek egyaránt.
A napi szentmiséken a gyerekek saját szavas imádságai jól tükrözték, hogy az, amit célul tűztünk ki a táborban megvalósulni látszik: „Jézusom köszönöm az új barátokat.” „Jézusom add, hogy ez a családtábor tovább működjön és ez a családias kör megmaradjon.” A tábor célja ugyanis nem volt kevesebb, mint, hogy kiindulópontja legyen olyan barátságoknak kicsik és nagyok között egyaránt, ami segít minket abban, hogy a mi Szeretetközösségünk is működőképes, biztos alapokra épüljön és Isten országa itt legyen közöttünk. A Szentlélek erejével sikerült mindezt megvalósítanunk, megkóstolhattuk a Mennyország ízét.”
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Erről mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így szólt hozzá: Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben! – A fiú azt...
Összes program »