
» HÍREINK »
Noha kifejezetten kistáji zarándoklat, mégis, a szervezők nagy-nagy örömére ismét voltak messziről jött vendégek. Ezúttal Budapestről és Balassagyarmatról csatlakoztak zarándok testvérek a csoporthoz.
A város határában a Szentháromság egyházközség Karitász csoportjának zarándokkeresztjével fogadták a beérkező keresztaljákat, és együtt vonultak az új feszülethez. Ily módon az egész napos úton levés egy új, alkalmi állomással bővült. Idén, rendhagyó módon kimaradt az Aszód határában lévő, egykori faluhely közelében lévő Szentkereszt megálló. Helyette a falujárók útjára állított feszületnél gyűltek össze a zarándokok. A szakrális kisemléket dr. Gyurkovics István atya áldotta meg.
Az állandóan változó, sokszor csak szakaszokat vállaló zarándoklók száma idén átlagosan hatvan fő körül volt.
A szerény szeretetvendégségekről a települések Karitász csoportjai gondoskodtak, ahogy az már az évek során szokássá vált.
Mindenütt, így Aszódon is harangzúgás köszöntötte a templomba érkezőket. A Hitéleti Központ nagytermében, egy szerény fogadás után elindultak a zarándokok Bagra, ahol hálaadó szentmisével záródott a körzarándoklat.
Klamár Zoltán
2025. május 9. péntek
Gergely
Amikor Kafarnaumban Jézus az élet kenyerének mondta önmagát, vita támadt a zsidók között: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?” – kérdezték. Jézus így felelt nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem...