CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Dr. Haynald Lajos bíboros, kalocsai érsek, Erdély püspöke születésének 205. évfordulóján, idén október 3-án, a Pro Arte et Natura Alapítvány emlékkonferenciát rendezett a hajdani bíboros szülővárosában, Szécsényben a Kubinyi Ferenc Múzeumban. Dr. Varga Lajos váci segédpüspök „A Biblia növényei” címmel tartott előadást a rendezvényen.A konferencia Haynald bíborost, a botanikust mutatta be, aki olyan növénygyűjteményt hozott létre, mely korában gazdagság és rendezettség tekintetében Európában az elsők egyike volt. Gyűjteményét gazdag könyvtárával együtt a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozta. Adományával lehetővé tette, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum növényi gyűjteményét önálló osztállyá szervezzék. Még életében közel 50 növényt (algákat, gombákat, zuzmókat, edényes növényeket) neveztek el róla. Szülővárosa, Szécsény méltón lehet büszke rá. Tudományos munkásságával, mint botanikus, mint csillagász az emberiség számára maradandó értéket hozott létre. A katolikus főpap az Istent és a magyar nemzetet szolgálta.
„Életműve példa a mai nemzedék számára, hogy igazi értéket létrehozni csak a Teremtővel együttműködve lehet. Példája ösztönözzön a teremtett világ védelmére, megőrzésére” – mondta Lipthay Antal alapító, anyai ágon Haynald bíboros rokona.
*
A konferencia a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.
A Pro Arte et Natura Alapítvány második alkalommal rendez konferenciát dr. Haynald Lajos bíboros, érsek tiszteletére. Az elsőt 2011. december 06-án tartotta a Magyar Nemzeti Múzeumban Budapesten. A konferencia témája akkor a barátság volt, amely Haynaldot Liszt Ferenchez és Munkácsy Mihályhoz fűzte, és amely műalkotásokat ihletett.
Fotó: https://hu.wikipedia.org/wiki/Haynald_Lajos
Forrás: Pro Arte et Natura Alapítvány
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.
Dona nobis pacem – Adj nekünk békét! címmel első ízben rendezett nemzetközi kórustalálkozót a Pueri Cantores Magyar Szövetség, közösen a Gödöllői Premontrei Apátsággal. A 14 magyar és 3 külföldi énekkar számára a július 10. és 13. között Gödöllőn zajló esemény nem csupán a közös éneklést, de közös imádságot is jelentett: a pénteki vesperást mintegy 400 diák énekelte az apátság templomában. A Pueri Cantores Magyar Szövetség beszámolóját közöljük.2026. július 21. kedd
Dániel és Daniella
Egy alkalommal Jézus éppen a népsokaságot tanította. Eközben anyja és rokonai odaérkeztek, és kint várakoztak rá, mert beszélni akartak vele. Valaki szólt is Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint várnak, és beszélni...
Összes program »