CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
2021. október 7-én találkoztak az egyházmegyei iskolák vezetői az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága (EKIF) szervezésében induló vezetőképző program megnyitója alkalmából. A továbbképzést az Egyházmegye MotiVÁCió képzési központjában tartják. Marton Zsolt váci püspök, Selmeczi Zoltán EKIF főigazgató, Tóth András a Váci Egyházmegye spirituális vezetője, Jakobszen-Tátrai Zsófia mentálhigiénés és családterápiás szakember, valamint Csörge Anna Mária kompetenciafejlesztő tréner vett részt az ünnepélyes megnyitón.
Megérkezéskor izgalom és várakozás volt a résztvevőkben. A képzést megelőzően közösen imádkoztak és kérték munkájukhoz a Szentlélek kiáradó kegyelmét, hogy mutasson utat és fényt számukra.
Selmeczi Zoltán beszédében ismertette a vezetőképző program célját: az egyházmegye területén lévő óvodák és iskolák intézményvezetői részére, a vezetői kompetenciáik fejlesztésén keresztül, segítséget szeretnének nyújtani a vezetői szerepük örömteli és tudatos megéléséhez. Elmondta, hogy a program 2 éves időintervallumban zajlik, a tanév időszakához igazodva. A résztvevők az első évben három képzésen vesznek részt.
A jelenlegi két napig tartó tréningen a Rezilienciával (lelki rugalmasság) foglalkoznak, hogy a változó körülményekhez a résztvevők alkalmazkodni, a folyamatos kihívásoknak megfelelni tudjanak és ennek során testileg, lelkileg egészségesek maradjanak. A második alkalom az Inspiráló vezetésről (Szervezeti kultúra fejlesztés) szól majd. Ennek célja, hogy a résztvevők tudatosan legyenek képesek a szervezetükben a bizalom építésére, a melléjük rendelt pedagógus társakat tudják motiválni. Legyenek képesek erőforrásaikat felmérni és azokat megfelelően hasznosítani. A harmadik képzésen a Változáskezelésre koncentrálnak azért, hogy a munkatársak felismerhessék a változási igényt, megvalósíthassák és irányíthassák az ezzel kapcsolatos konfliktusokat, így kezelvén azokat. A program második évében a vezetői körnek választania kell legalább három másik tanfolyamot a szabadon választható képzéskategóriából. Az képzésekre második évtől újabb vezetői kör (helyettesek, új vezetők, tagintézmény vezetők) vonható be – mondta el beszédében a főigazgató.
A résztvevők rövid bemutatkozásait követően, Marton Zsolt váci megyéspüspök a Bibliából idézett, Pál apostol Timóteushoz írt második leveléből: „Hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel”, tegyünk eképpen mi is – buzdított.
Krisztus tanított, „képzést indított”, amikor 12 tanítványát meghívta és velük életközösséget alkotott. Megbízta őket, hogy folytassák az örömhír terjesztését, legyenek nekik is tanítványaik. A tanítvánnyá formálódás és tanítóvá alakulás iskolája is ez egyben, hogy hitünket tanúságtevő módon tudjuk hozzáértéssel átadni, ott ahová Isten meghívott bennünket. A püspöknek a munkatársai a papok, diakónusok, hitoktatók, pedagógusok, mindenki, aki igehirdetőként megvallja hitét. Az evangéliumot, az örömhírt kell hirdetnünk - mondta a püspök - és Ti, akik most itt jelen vagytok közvetlenül is ezt csináljátok a szakterületen belül, akár óvodapedagógia, akár általános iskola vagy középiskola szintjén. Hitátadás történik ezeken a területeken, nem pusztán tudás átadás vagy jólneveltségi tréningek. Evangéliumi szeretettel és attitűddel kell jelen lennünk és az életünk minden perce ezt kell sugározza – zárta tanítását a főpásztor.
A megnyitó végén a püspök megáldotta a képzést, a résztvevőket, hogy a képzés a tanítványság iskolája és a hitátadás tanítójává alakulásának a helye legyen.
Egyházmegyénk ezeréves fennállásának megünneplése történelmi jelentőségű esemény. E jeles jubileum alkalmából Marton Zsolt megyéspüspök atya a szeptember 19-én bemutatott millenniumi ünnepi szentmise végén pápai áldásban részesíti a jelen lévő híveket. Az áldás áhítatos fogadásához – a szokásos feltételek teljesítése mellett – teljes búcsú kapcsolódik.
Őszentsége XIV. Leó pápa elfogadta excellenciás és főtisztelendő Bábel Balázs érsek úr lemondását a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye kormányzásáról, egyúttal utódául kinevezte excellenciás és főtisztelendő Palánki Ferencet, áthelyezve őt a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből.
A mai világban nehezen érthető, ha egy közgazdász házaspár, biztos egzisztenciával a háta mögött, egy nap útra kel és Peruban missziót vállal. Az is nehezen érthető, miért és kinek van szüksége misszionáriusokra a 21. században. A szicíliai Giovanni Salerno atyát követte a Bakonyi házaspár is, amikor csatlakoztak a Szegények Szolgái Missziós Mozgalomhoz, hogy a szegény emberek testi megmentéséért és lelki üdvéért dolgoznak.
A váci Nagyboldogasszony-székesegyházban bemutatott Veni Sancte szentmisével Marton Zsolt megyéspüspök megnyitotta a 2026/27-es tanévet a Váci Egyházmegyében. A közös tanévkezdő szentmisén részt vettek a Szent Mihály Intézményfenntartó pedagógusai, intézményvezetői, valamint a Váci Egyházmegye hitoktatói és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola képviselői.2026. szeptember 6. vasárnap
Zakariás
Abban az időben Jézus így szólt apostolaihoz: „Ha testvéred vétkezik ellened, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két társat, hogy...
Összes program »