CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Marton Zsolt megyéspüspök Kocsis Imre teológiai professzornak ünnepélyesen adta át Borromei Szent Károly, a Váci Székeskáptalan védőszentjének ünnepén az „Irgalmasság Misszionáriusa” kinevezésről szóló okiratot, amelyet Ferenc pápa nevében küldött az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa, majd méltatta a nagyprépost lelkületét és lelkipásztori tevékenységét. A váci székesegyház kanonokjai közé kinevezte Varga László tiszteletbeli kanonok, tereskei címzetes apát, zeneigazgató-karnagyot és Máthé György tétmonostori címzetes prépost, esperes, püspöki tanácsost. Eskütételükre és a kanonoki jelvények átadására a váci Karolina-kápolnában került sor, mivel a székesegyházban felújítási munkálatok zajlanak.A székeskáptalan tagjai először az altemplomban imádkoztak elhunyt kanonoktársaikért, a Karolina-kápolnában pedig a megyésfőpásztor vezetésével szentmisén vettek részt, melyen Varga Lajos segédpüspök, Molnár Zsolt irodaigazgató, Kocsis Imre nagyprépost és Szádoczky Károly kanonok koncelebrált, a többiek korális ruhákban a padokban foglaltak helyet.
Szentbeszédében Kocsis Imre Szent Károly életpéldáját méltatta, akinek fegyelmezett és fegyelmet követelő magatartása, személyes lelkipásztori elkötelezettsége példa lehet mindenki számára. A pestisjárvány idején Milánó vezetői mind elmenekültek, amikor a szentéletű milánói érsek a helyben maradást, a közellátás biztosítását és a betegek szolgálatát tartotta kötelességének. „A bíboros gyakran ment a kórházba, vigasztalta a betegeket, bátorította a betegápolókat, látogatta a temetőt, a barakkokban lakókat és a házakban vesztegzár alatt levőket.” Áldozatos magatartása jól mutatja, hogy a lelkipásztornak a legnehezebb helyzetekben is a rábízottak mellett kell állnia. Kitért a Covid járványban helytálló püspökök és papok elhivatottságára, akik tanúságot tesznek arról, hogy a hiteles pásztor, akár saját életét is kockáztatva, nem hagyja magára a lelki megerősítésre vágyódó beteg testvéreit. Buzdította társait, hogy imádkozzanak a Covid fertőzésben elhunyt papokért és kérjék az Úr kegyelmét, hogy a mostani megpróbáltatás idején is mindig képesek legyenek bátorítani, a csüggedőkbe lelket önteni, és az Úr irgalmas szeretetét szavaikkal és tetteikkel közvetíteni.
Ezután felolvasta a két új kanonok kinevezési iratát, ezt követte az eskütétel és az ünnepélyes beöltöztetés.
Varga László egyházzenei szolgálatának elismeréséért részesült a mesterkanonoki kitüntetésben, aki „három és fél évtizede vezeti odaadással a Váci Székesegyház Szent Cecília Kórusát. Karnagyi szolgálatával lelkipásztori munkát végez és közösséget formál. Országos és egyházmegyei szinten vezető szerepet tölt be a magyar liturgikus és egyházzenei életben és oktatásban, számos kiemelkedő funkciót lát el. Tíz éve indította el a Váci Székesegyházi Kórusiskolát elősegítve ezzel a nemes szent zene oktatásának valamint a fiatal generációval való megismertetésének és megszerettetésének ügyét. A Budapesten megrendezett 52. Eucharisztikus Kongresszus zenei szolgálatának szervezésében és megvalósításában elévülhetetlen érdemeket szerzett”. A mesterkanonoki titulus a régebbi időkben iskolavezetéshez volt rendelve, mely hagyomány folytatása Varga László életében nem csupán cím és elismerés, hanem valóságos feladatkör és tevékenység, hiszen a kórusiskola szakmai irányítója és művészeti vezetője.
Máthé György a mesterkanonoki kinevezést a négy és fél évtizede hűségesen és eredménnyel végzett papi szolgálatának elismeréseként kapta. „Kiváló eredményeket ért el a hitoktatás terén; nagyszerű közösségi programszervező és részt vállalt a hivatásgondozásban is. Váci főesperesként, szolnoki, majd érsekvadkerti kerületi esperesként nagy gonddal segíti a papságot az adminisztrációs és lelkipásztori ügyekben. A 2008-ban Vácott és a 2011-ben Szolnokon megrendezett Váci Egyházmegyei Találkozó szervezője volt. Az 1957-ben meggyilkolt Kenyeres Lajos atyáról történő évenkénti megemlékezés felkarolója. Szívügye, hogy Boldog Sándor István szalézi szerzetes, vértanú tisztelete minél jobban elterjedjen. Nevéhez kötődik a szolnoki-belvárosi templom, valamint a Szolnok-Vártemplom nagyszabású rekonstrukciója. Jelentős szerepe volt a szalézi rend női ágának mogyoródi letelepedésében, és a katolikus óvoda megalapításának elősegítésében. Felkarolta az Angolkisasszonyokat, akik Boldogasszony Nővérei címmel a Váci Egyházmegyében nyilvános társulásként működnek”. 2021-ben Szolnok díszpolgára lett. Az új mesterkanonokok nevében Máthé György mondott beszédet, amelyben megköszönte a testületbe való befogadást. Ezután a főpásztor fejezte ki örömét.
Az ünnepi eseményen Szurdok Ildikó karvezető tanár vezényletével a Székesegyházi Kórusiskola negyedik osztályos tanulói végezték a zenei szolgálatot.
***
A püspöki megbecsülés jele, ha egy lelkipásztor kanonoki kinevezést kap. A török hódoltság előtti időkben a kanonoki testületek a székeskáptalanok – a nagyprépost, az olvasókanonok, az éneklőkanonok, az őrkanonok valamint a mesterkanonokok – a püspök tanácsadó testületei voltak, melyeknek tagjai egyhelyen lakva közösségi életet éltek együtt végezve a zsolozsmát. A székeskáptalanok a jelenben testületi megbeszéléseket tartanak, javaslatokat tesznek és segítségére vannak főpásztoruknak. Tagjaik különféle feladatokat látnak el. Imádságos közösségek melyek képviselik és őrzik a múlt értékeit, megfelelve a jelenkor kihívásainak.
Fotó: Czinege Gábor
Szöveg: Bölönyi Gabriella
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.
Dona nobis pacem – Adj nekünk békét! címmel első ízben rendezett nemzetközi kórustalálkozót a Pueri Cantores Magyar Szövetség, közösen a Gödöllői Premontrei Apátsággal. A 14 magyar és 3 külföldi énekkar számára a július 10. és 13. között Gödöllőn zajló esemény nem csupán a közös éneklést, de közös imádságot is jelentett: a pénteki vesperást mintegy 400 diák énekelte az apátság templomában. A Pueri Cantores Magyar Szövetség beszámolóját közöljük.2026. július 21. kedd
Dániel és Daniella
Egy alkalommal Jézus éppen a népsokaságot tanította. Eközben anyja és rokonai odaérkeztek, és kint várakoztak rá, mert beszélni akartak vele. Valaki szólt is Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint várnak, és beszélni...
Összes program »