CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
2021. november 6-án a máriabesnyői Nagyboldogasszony bazilikában 13 lektort és 18 akolitust avatott Marton Zsolt váci megyéspüspök. Koncelebránsok voltak az egyházmegyében a képzésért felelős: Turai János leköszönő és Farkas László kenevezett atyák. Az eseményen zsúfoltságig megtelt a bazilika, hiszen a meghívottak között voltak a jelöltek, feleségeik, gyermekeik és családtagjaik.Marton Zsolt szentbeszédében ismertette a lektorok és az akolitusok feladatait az egyházban: „Ma küldetésre bocsájtjuk, sajátos értelemben vett hivatalt adunk az erre alkalmas férfiaknak, hogy legyenek Isten szolgálattevői, közvetítsék az örömhírt embertársaiknak azáltal, hogy az Egyház megbízásából felolvassák Isten hozzánk szóló üzenetét a Szentírásból, mint lektorok (felolvasók), és az eucharisztikus lakomában részesítik az erre felkészült testvéreiket a szentmise keretében, mint akolitusok.”
Az evangéliumban arról az özvegyasszonyról hallhattak az egybegyűltek, aki azt a keveset, amije volt, bedobta a templomperselybe. Ezzel a legtöbbet adta: mindenét, „a templomban ti sem valamit adtok Istennek, nem a fölöslegetekből adtok - szabad időt, tenni vágyást, lelkesedést - hanem egész valótokat és személyiségeteket Istennek adjátok – mondta a püspök. Felhívta az avatandók figyelmét: „törekednetek kell arra, hogy szolgálatotok ne csak külsőleg legyen előírásszerű és kifogástalan, de belsőleg is átéljétek hitben és szeretetben a liturgikus ténykedéseket. Ha lehet, mindig áldozzatok, és legyen életetek középpontja a szentségimádás, és a tabernákulum előtti személyes adoráció. Szívesen és nagy tisztelettel bánjatok az oltáriszentségben köztünk lévő Krisztussal, akit a gyengéknek, betegeknek nyújtotok. Legyen az oltár körüli szolgálatotok során és az eucharisztia kiosztása közben bennetek öröm és szent megrendültség egyszerre, a Szent Titok iránt. Ne feledjétek, a legszentebb helyen szolgáltok: a szentmisén, amelyről a II. Vatikáni Zsinat azt mondja, hogy csúcs és forrás" – zárta tanítását a főpásztor.
A szentbeszédet követően a szentmise az avatási szertartással folytatódott, amely során az új lektorok a Szentírást, az új akolitusok pedig égő gyertyát kaptak, ezzel jelképezve azt, hogy vigyék Krisztust, a világosság forrását a sebzett teremtett világba és gyógyítsák beteg embertársaikat.
A liturgia végén Turai János atya leköszönt a lektor és akolitus képzési felelősi tisztségéről, majd átvette a 16 évig végzett szolgálatáért kapott "Pro Dioecesi Vaciensi" kitüntetést. Ezután mutatták be Farkas László atyát, aki mostantól fogva átveszi ezt a feladatkört a Váci Egyházmegyében. A felavatott akolitusok pedig köszönetet mondtak és egy szál fehér rózsával kedveskedtek feleségeiknek.
***
A Váci Egyházmegyében minden évben indul képzés, melynek időtartama két év és évente három hétvégét jelent bentlakással a Máriabesnyői Mater Salvatoris Házban. A képzés feltételei: 25 év feletti férfiak vehetnek részt, akik rendezett házasságban élnek, vallásukat gyakorolják, és plébánosi ajánlási ajánlással rendelkeznek.
A lektoravatás során az avatandó különleges megbízást kap az Egyháztól Isten igéjének hirdetésére és az abban gyökerező hit ápolására. Feladata, hogy Isten Igéje a liturgiában méltó módon és jól érthetően hangozzék el, de feladata a templom aktuális hirdetéseinek felolvasása is. A lektorok, avagy felolvasók a szertartás keretében átveszik a püspöktől a Szentírást, a „Vedd a Könyvek Könyvét, a Szentírást, hirdesd hűségesen Isten igéjét, hogy egyre jobban életté váljék az emberi szívekben” szavak kíséretében. Ezáltal a lektor az Egyház hivatalos megbízottja lesz a szent szövegek felolvasására, amelyek a szentmise igeliturgia részében elhangzanak, az evangéliumot kivéve.
Avatott lektorok: Ádám Gábor (Balassagyarmat), Glacz Béla (Isaszeg), Kiss Róbert Tibor (Balassagyarmat), Losteiner Sándor (Ócsa), Mihály Gusztáv (Ipolyvece), Nagy Zoltán (Vác), Rehó János (Szolnok), Simon Kázmér (Vác), Takács Bálint Imre (Felsőgöd), Tringl László (Dunakeszi), Udvardy Zoltán (Felsőgöd), Váradi Tibor (Hernád), Zoljánszki László (Vác)
A már lektori szolgálatra felavatott akolitusjelöltek az Eukarisztia ünneplésére előkészített ciboriumot veszik szimbolikusan magukhoz a püspöktől. „Vedd ezt az Eukarisztia ünneplésére előkészített kenyeret, és úgy élj, hogy méltóképpen szolgálhass az Úr és az Egyház asztalánál” – hangzik el a felhívás a főpásztor részéről a szertartás keretében, majd égő gyertyát kapnak. Az akolitusok feladata elsősorban a szentmiséken való áldoztatás és a szent edények purifikálása, megtisztítása, de ugyanakkor elvihetik az Oltáriszentséget az idősek, betegek otthonába, szentségimádást és különböző liturgikus cselekményeket végezhetnek, többek között igeliturgiát is. Feladatuk továbbá a plébános-plébániaszervező megbízásából a rendkívüli esetekben való áldoztatás és az oltáriszentség kitétele szentségimádásra és helyretétele.
Avatott akolitusok: Bajnok László (Taksony), Bicsák Péter (Veresegyház), Cser Péter (Ócsa), Gergely Tamás (Nagymaros), Gulyás Attila (Sülysáp), Gulyás László (Sülysáp), Horváth Barnabás (Nagymaros), Kósa János (Zebegény), Kovács Sándor István (Üllő),Kolozsi Péter (Taksony),Mácsai Gábor (Zebegény), Mravik Levente (Balassagyarmat), Nyéki Rafael (Bugyi), Pfeffer Károly (Martfű), Rezi Tamás (Gödöllő), Tomka Barna (Gyömrő), Szöllős Ákos (Gyömrő)
Fotó: Németh László
Szöveg: Bölönyi Gabriella
A központi kántorképző keretében szakmai és lelkinapot rendeznek kántoroknak július 7-én Budapesten, a Központi Papnevelő Intézet épületében, az Országos Magyar Cecília Egyesület (OMCE) szervezésében. A programról Varga Levente, az OMCE sajtóreferense kérdezte Horváth Istvánt, a képzés igazgatóját. Az interjút a Magyar Kurír honlapjáról vettük át.
A Váci Hétkápolna Liget természetvédelmi oltalom alatt álló terület 1988 óta, amely a pihenés, az aktív kikapcsolódás és az imádság helye hosszú idő óta. Az elmúlt időszakban rendszeressé vált, hogy autók és egyéb járművek engedély nélkül hajtottak be a Liget területére ezzel károsítva a környezetet. A Liget védelme érdekében és az illegális gépjármű-behajtás megakadályozására ezért augusztustól mobil úti akadályokat helyezünk ki.
A nyári szünet kezdetével az Ifjúsági Lelkészség gondozásában idén is indul a régiós nyári táborok szezonja. A programokat a Váci Egyházmegye fiataljait összefogó Nagyboldogasszony Közösség (Mente) szervezi, amely felejthetetlen élményekkel, lelki feltöltődéssel és tartalmas közösségi programokkal várja a résztvevőket. A gördülékeny ügyintézés érdekében egy helyre gyűjtötték az összes vonatkozó jelentkezési hivatkozást.
Fennállásának 25. évfordulóját ünnepli a hatvani Szent Erzsébet Idősek Otthona. Az intézmény, melynek létrejöttében meghatározó szerepet vállalt Pálos Frigyes prépost, mára 20 férőhellyel büszkélkedhet, valamint a középsúlyos és súlyos demenciával élő személyek szakszerű és biztonságos ellátását is biztosítani tudja. A jeles évforduló alkalmából a hozzátartozókat is közös ünneplésre hívták.2026. július 5. vasárnap
Emese és Sarolta
Abban az időben Jézus megszólalt, és ezt mondta: Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám...
Összes program »