CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
A Szombathelyi Egyházmegye védőszentjét, Szent Márton püspököt ünnepelték november 13-án a szombathelyi székesegyházban. A koncelebrált szentmisét Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatta be, aki prédikációjában Szent Márton három „lelki ruhájáról” beszélt.Marton Zsolt püspök szentbeszédében Szent Márton Istentől kapott hivatására, „lelki ruháira” utalt, amelyeket életében viselt. Ezek közé tartozott a szegények, elesettek iránti gyengéd szeretete. Ez az együttérző szeretet, amely engedi, hogy a szívéig érjen a másik fájdalma. Márton igazi szociális szent, akit megérintett a szegény, rászoruló emberek élete, sorsa. Márton a rábízottak igazi pásztora volt.
Másik „lelki ruhaként” a Jó Pásztor karizmáját kapta Istentől. Ez nemcsak a rábízottak lelki gondozását jelentette, hanem például a tévtanítások elleni harcot is, a hit és erkölcs tisztaságának védelméért vívott küzdelmet. Napjainkban is vannak témák, például a férfi és nő biológiai neme, társadalmi szerepeik, a család fogalma, amelyek foglalkoztatják a közgondolkodást – fejtette ki prédikációjában a főpásztor. – Az Egyház továbbra is kiáll a férfi és a nő szeretetszövetsége és az ebből fakadó család mellett, amely társadalmi és egyházi létünk alapsejtje, és ami nem cserélhető fel semmivel.
Szent Márton harmadik „lelki ruhája” az ő imádságos lelkülete volt. Az imádság köntösét öltötte magára, lelkét szüntelenül az ég felé fordította – mondta szentbeszédében a szentmise szónoka. – Márton az imádságot az Istennel való bensőséges kapcsolatnak tekintette. Halálos ágyán ezt mondta szerzetestársainak: „Hagyjatok, testvéreim, hadd nézzem inkább az eget, mint a földet!”
A szentmise végén Marton Zsolt váci, valamint Székely János szombathelyi megyéspüspökök a savariai szent oltárához vonultak, ahol az egyházmegyéért, papjaiért és híveiért imádkoztak.
A szentmise visszanézhető ITT.
Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye
2026. január 10-én a váci kórházban, szentségekkel megerősítve elhunyt Borsos József pálos atya.
Az ökumenikus imahetet világszerte minden év januárjának harmadik hetében rendezik meg. A rendezvénysorozat célja, hogy a világ keresztény felekezetei közösen imádkozzanak a keresztények egységéért. Január 18-25. között Vácon a hagyományoknak megfelelően minden nap más felekezet templomában hirdetik az igét a katolikus és protestáns felekezetek lelkészei.
2026-ban jubilál az Ars Sacra Fesztivál - a szakrális művészet ünnepe, amely immár huszadik alkalommal hívja közös élményre a művészet, a hit és a közösség iránt nyitott embereket.2026. január 14. szerda
Bódog
Abban az időben Jézus kijött a kafarnaumi zsinagógából, és elment Simon és András házába. Simon anyósa lázas betegen feküdt. Mindjárt szóltak is Jézusnak. Jézus odament hozzá, megfogta a kezét, és fölsegítette....
Összes program »