CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
November 19-én, péntek este a veresegyházi Szentlélek téren került sor a Szent Erzsébet szobor felavatására és megszentelésére. Az eseményen közel száz ember vett részt, köztük dr. Varga Lajos váci segédpüspök, Rolik Róbert, az egyházközség plébánosa, valamint Pásztor Béla polgármester. A zenei szolgálatot az Árpád-házi Szent Erzsébet Egyházközségi Kórus vállalta, Helembai Erzsébet vezetésével.Az ünnepélyes alkalmon Rolik Róbert rövid beszédben köszöntötte a résztvevőket. „Nagy örömünkre szolgál, hogy egyházközségünk és városunk egy újabb műalkotással gazdagodott. Szent Erzsébet régi templomunknak és egyben egyházközségünk védőszentjének is a szobrával, melynek avatására és megáldására gyűltünk össze a mai estén.”- fogalmazott a plébános. Ezután köszönetet mondott azoknak, akik a szobor megalkotását anyagilag támogatták. Beszédében kiemelte Szent Erzsébetnek a szegények iránti nagylelkűségét. „Szent Erzsébet életpéldája azt mutatja, hogy nem elegendő néha nagylelkűnek lenni, nem elegendő időnként segíteni egy-egy rászorulónak, hanem az irgalmasság gyakorlása elkötelezettséget kíván. Valahányszor találkozunk az emberek nyomorúságával és szükséghelyzetével, igyekeznünk kell a legtöbbet adni nekik.” Beszédét azzal zárta, hogy Szent Erzsébet eszköz akart lenni az irgalmas Isten kezében.
Ezután az egyházközség plébánosa és a város polgármestere közösen leplezték le a szobrot, amely Veres Enéh szobrászművész bronzból készült alkotása. Ezután Módy Péter szobrászművész röviden bemutatta a felavatott műalkotást. „Ez a mi szobrunk egy olyan homlokzat előtt áll, ami az utcafronti képbe szándékosan illeszkedik, simul bele. Így a központ felől gyalogosan érkező látogató előtt itt még nem bomlik ki a maga teljességében a templom látványa.” Beszédében a szobrászművész összehasonlította a budapesti Rózsák terén álló Szent Erzsébet szobrot a frissen felavatott Szent Erzsébet szoborral, kiemelve, hogy mindkettő a hely, a tér adta kihívásoknak pontosan megfelel. „Nagy öröme a városnak, hogy ez a kis királyleány mától itt szórja az embertársai iránti szeretet és gondoskodás rózsáit, és erre nap nap után figyelmeztet bennünket is, egyszerű halandókat. Kívánom, hogy fogadja szívébe az alkotást a város minden lakója! - zárta gondolatait Módy Péter.
A beszédek után Varga Lajos segédpüspök megáldotta a bronzszobrot, ezt követően a résztvevők a Szentlélek templomba mentek, ahol a segédpüspök mutatott be ünnepi szentmisét. Szentbeszédében a segédpüspök Szent Erzsébet példamutató aszkézisét emelte ki.
A szentmise végén Csillag Péter diakónus személyesen köszönte meg Veres Enéhnek a szobor megalkotását.
Petneházy András/Veresegyház
A szentmiséről készült videofelvétel elérhető a plébánia Facebook oldalán: https://www.facebook.com/szentlelektemplom
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Erről mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így szólt hozzá: Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben! – A fiú azt...
Összes program »