CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Örömteli átadó ünnepség keretében hivatalosan is átadták Dunakeszin a Krisztus Király Római Katolikus Általános Iskola épületegyüttesét, amelyet Marton Zsolt váci megyéspüspök áldott meg 2021. november 19-én. A rendezvényen egyházi és világi vezetők az iskola pedagógusai és fellépő diákjai vettek részt; a szülők és a többi diák online módon kapcsolódhatott be az eseménybe.Az iskola 2020 végére jelentős átalakuláson ment keresztül, a korszerű fejlesztéseket és bővítéseket az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága (továbbiakban: EKIF) tekintélyes állami támogatás felhasználásával, illetve egyházmegyei segítséggel valósította meg.
Az ünnepséget Deézsiné Telek Ágnes igazgató asszony nyitotta meg, aki köszöntötte az aulában és az online térben jelenlévőket. Bevezetőjében örömét fejezte ki, hogy az iskola Krisztus Király nevét viseli, akit ezen a héten ünnepel a világegyház, majd beszámolt arról, hogy témahetet zártak a diákokkal az átadás napján, amelynek középpontjában Jézus személye állt. Szavait a gyermekek és tanárok zenei előadásai és a meghívott vendégek beszédeinek láncolata követte.
Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár üdvözlő szavai mellett a keresztény ember felelősségéről, az összefogás fontosságáról Krisztus Király üzenetének közvetítéséről beszélt, azzal az észrevétellel, hogy úgy látja Dunakeszin mindez megvalósult. Tuzson Bence a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára, a térség országgyűlési képviselője képiesen beszélt a szellemi építkezésről, amelyhez jó alap - keresztény ember esetében ez a hit - és jól egymásra illesztett téglák szükségesek. Azt hangsúlyozta, hogy ahol tiszteleten alapuló erős közösség és jövőben gondolkodás van, ott a nemzet megerősödése és kultúrájának újrateremtése is megvalósul.
Szabó József egyházügyi tanácsnok a dunakeszi egyházi iskolák történetéről osztott meg gondolatokat, Dr. Tarnai Richárd pest megyei kormánymegbízott pedig a „miért jó egyházi iskolába járni” kérdéskört boncolgatta. A diákoknak arról mesélt, hogy a legnagyobb szabadság Krisztus mellett dönteni és hűségesnek maradni, akkor is, ha ezért sokszor támadás is érheti őket. A gondolatébresztő beszédek sorozatát Selmeczi Zoltán EKIF főigazgató zárta, aki a hálára, mint az élet egyik legfontosabb alapérzésére hívta fel a gyermekek és mindenki figyelmét. Mindig legyenek hálásak elsősorban a Jóistennek, de mindazoknak is, akik bármiben is segítségükre voltak útjuk során.
A felemelő program koronáját az iskola épületének megáldása adta, amelyet Marton Zsolt püspök atya végzett. Az áldást megelőzően az iskolához való személyes kötődését, élményét mesélte el - évekig ide járt focizni - majd közös imára hívta az egybegyűlteket.
Az átadó ünnepség a kivitelezők, tervezők és az építkezésben résztvevők megajándékozásával és a Magyar Himnusz közös eléneklésével zárult, és hogy senki ne menjen üres kézzel haza, minden jelenlévő a diákok által készített, az iskola logójával ellátott mézeskalács-figurát vihetett haza.
***
A Krisztus Király Római Katolikus Általános Iskola két ütemben újult és épült.
(I. ütem) Első lépésként a 16 osztályosra tervezett iskola 2018 szeptemberében történő elindításához egy használaton kívüli régi iskola főépületének felújításával teremtették meg az alapvető feltételeket. A meglévő régi iskolaépület átalakításával nyolc osztályterem került kialakításra. A fejlesztés eredményeként öt osztállyal az általános iskola korszerű körülmények között kezdte meg működését.
(II. ütem) A 2018-ban elkezdett felújítási munka folytatásaként bővítésre került a régi iskolaépület. Új tantermekkel, étkezővel, tornacsarnokkal, sportpályával, kápolnával gazdagodott az intézmény, illetve megtörtént a környezetrendezés és parkolóhelyek is épültek.
Az intézmény jelenleg 300 fős tanulói létszámmal működik, 1-7 osztállyal. A jövő tanévben lesznek először végzős diákjai, akkorra töltődik fel az iskola 8 évfolyamra.
Bölönyi Gabriella
Fotó: facebook.com
Az ünnepélyes átadás visszanézhető a következő linken: https://www.youtube.com/watch?v=GsyeRczWvjI
A mohácsi Fogadalmi templomban augusztus 29-én helyezték el a mohácsi csata tömegsírjaiból feltárt aprócsont-maradványokat tartalmazó urnát. A templom mellett, a Széchenyi téren tartott szentmise főcelebránsa Székely János püspök, az MKPK elnöke volt, homíliát Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mondott. A Magyar Kurír tudósítását olvashatják.
A Váci Egyházmegye alapításának ezredik évfordulója alkalmából szeptember 19-én nagyszabású családi és ifjúsági napot tartanak Vácon. A rendezvény fénypontja az Együtt építjük! című, tizenöt képből álló történelmi misztériumjáték lesz, amelyet plébániai közösségek és csoportok adnak elő a székesegyház előtti színpadon. A darab írójával és rendezőjével, Meskó Zsolttal beszélgetett a Magyar Kurír munkatársa.
A mohácsi csata 500. évfordulója alkalmából a Váci Egyházmegyei Könyvtár ötrészes előadás-sorozattal emlékezett meg történelmünk egyik legmeghatározóbb eseményéről. A "Mohács 500" című Könyvtári Esték nemcsak a korszak általános történeti kérdéseit tekintették át, hanem külön figyelmet fordítottak a Váci Egyházmegye múltjával és szerepével való kapcsolódásokra is. Ennek a soroaztnak azt az előadását idézzük most fel részletesebben a mohácsi csata 500. évfordulóján, amelynek témája Brodarics István, egykori Váci püspök élete és munkássága, azon belül a csatáról szóló visszaemlékezése volt, amely az 1526-os események egyik legfontosabb írott forrása.
Salgótarján ad otthont a következő Kornéliusz kurzusnak, amely a krisztusi közösség megélésébe és építésébe vezeti be a résztvevőket. A programot az Élő Víz Evangelizációs Iskolaközösség szervezi a helyi Jézus Szíve kisközösséggel együttműködésben. 2026. augusztus 31. hétfő
Bella és Erika
Abban az időben Jézus elment Názáretbe, ahol (egykor) nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a...
Összes program »