CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Árpád-házi Szent Erzsébet, a segítő szeretet védőszentjének ünnepe alkalmából november 20-án Marton Zsolt váci megyéspüspök szentmisét mutatott be a váci Fehérek templomában, amelyen a Váci Egyházmegyében szolgáló karitászcsoportok képviselői vettek részt, hogy hálát adjanak az egyházmegyében karitatív tevékenységet végző önkéntesekért és abban kérték a Jóisten segítségét, hogy Szent Erzsébet lelkületével tudják végezni szolgálatukat a rászoruló embertársaikért. A szentmise keretében a főpásztor megáldotta a Szent Erzsébet kenyereket és átadta az idei Erzsébet díjakat.A főpásztor homíliájában bemutatta Szent Erzsébet életének főbb állomásit, boldog házasságát illetve Ő és férje Lajos, türingiai tartománygróf természetére is rávilágított, amelyet a szerelem és az elfogadás övezett. Lajos halálát követően Erzsébet még inkább a mennyország felé fordult. Férje védelmét már nem kapta meg a környezetében élő „világ fiaival” szemben, ezért három gyermekével Marburgba költözött, ahol szigorú lelki vezetője, a ferences szerzetes Marburgi Konrád lakott. Maradék vagyonából menhelyet alapított betegek, szegények számára, ahol néhány segítőtársával együtt ápolta őket. Konrád ezt írja a róla szóló levelében: „Az volt a szokása, hogy naponta kétszer, reggel és este, minden betegét személyesen meglátogatta, és a legutálatosabb betegségben szenvedőket saját maga ápolta: az egyiket megetette, a másikat lefektette” (részlet a Szent Erzsébet-napi Oi-ból). A későbbiekben lelkivezetője engedélyével személyesen járt koldulni, házról-házra. A mennyei dolgok szemlélése töltötte be a szívét. Isten előtt állítom, hogy alig láttam még olyan asszonyt, aki az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlás mellett annyira kitűnt volna a szemlélődő imában, mint Erzsébet – idézte Marburgi Konrádot Marton Zsolt. Majd a Deus caritas est (Az Isten szeretet) – című XVI. Benedek pápa enciklikáját idézve - aki a szeretett Istent utánozza, és az Ő karitászával, szeretetével gondolkodik, beszél, cselekszik az építi itt a mennyországot a földön – zárta szentbeszédét.
A szentmise végén a főpásztor megáldotta az Isten gondoskodó szeretetét, karitászát kifejező kenyereket, majd átadta a 2021-es Erzsébet díjat. Idén az elismerést Tóth Sándorné, a Rétsági Karitászcsoport alapító tagja; Gáspárné Gomola Aranka, a Dabasi Karitászcsoport alapító tagja és Kovácsné Hellner Mária, az Alsógödi Karitászcsoport önkéntese kapta.
Szent Erzsébet elismerő oklevélben Katona Lászlóné, a Bagi Karitászcsoport alapító tagja; Sinkó Istvánné, a Kartali Karitászcsoport önkéntese és Bennárik Józsefné, a Dabasi Karitászcsoport alapító tagja részesült. Az okleveleket az illetékes helyi plébánosok adják majd át az kitüntetteknek.
Az ünnepi napon háromezer-négyszáz darab Erzsébet kenyér érkezett a váci karitászközpontba a Katolikus Karitász és a Lipóti Pékség együttműködésének köszönhetően. Ezekből a kenyerekből vittek az önkéntesek a szentmisére, amelyek ott kerültek kiosztásra, illetve a karitászcsoportok elvitték saját településükre is a kenyereket, hogy részesüljenek belőle pártfogoltjaik.
Bölönyi Gabriella
Fotó: Egyházmegyei Karitász
Az online közvetítés linkje: https://youtu.be/WtR5mnx5Lao
Egyházmegyénk ezeréves fennállásának megünneplése történelmi jelentőségű esemény. E jeles jubileum alkalmából Marton Zsolt megyéspüspök atya a szeptember 19-én bemutatott millenniumi ünnepi szentmise végén pápai áldásban részesíti a jelen lévő híveket. Az áldás áhítatos fogadásához – a szokásos feltételek teljesítése mellett – teljes búcsú kapcsolódik.
Őszentsége XIV. Leó pápa elfogadta excellenciás és főtisztelendő Bábel Balázs érsek úr lemondását a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye kormányzásáról, egyúttal utódául kinevezte excellenciás és főtisztelendő Palánki Ferencet, áthelyezve őt a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből.
A mai világban nehezen érthető, ha egy közgazdász házaspár, biztos egzisztenciával a háta mögött, egy nap útra kel és Peruban missziót vállal. Az is nehezen érthető, miért és kinek van szüksége misszionáriusokra a 21. században. A szicíliai Giovanni Salerno atyát követte a Bakonyi házaspár is, amikor csatlakoztak a Szegények Szolgái Missziós Mozgalomhoz, hogy a szegény emberek testi megmentéséért és lelki üdvéért dolgoznak.
A váci Nagyboldogasszony-székesegyházban bemutatott Veni Sancte szentmisével Marton Zsolt megyéspüspök megnyitotta a 2026/27-es tanévet a Váci Egyházmegyében. A közös tanévkezdő szentmisén részt vettek a Szent Mihály Intézményfenntartó pedagógusai, intézményvezetői, valamint a Váci Egyházmegye hitoktatói és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola képviselői.2026. szeptember 4. péntek
Rozália
Egy alkalommal a farizeusok és írástudók így szóltak Jézushoz: János tanítványai gyakran böjtölnek és imádkoznak, és ugyanígy a farizeusok tanítványai is; a tieid azonban csak esznek-isznak. Jézus így felelt nekik: Csak...
Összes program »