CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Kovács György atya kiváló eredménnyel védte meg művészettörténeti doktori dolgozatát november 22-én Rómában, a Pápai Gergely Egyetemen.Kovács György atya 2015-2018 között a Gregorianán az „Egyház kulturális javai” szakirányon tanult és foglalkozott a keresztény művészet történetével és az egyházi művészeti kincsek megőrzésével és katekézisbe történő beépítésének lehetőségeivel. 2018-2021 között itthoni kápláni szolgálatával párhuzamosan készítette el doktori dolgozatát bécsi, augsburgi és müncheni kutatások alapján. A kutatási idő alatt sokat jelentett számára elöljárói - Máthé György atya és Görbe József atya – segítő hozzáállása.
A dolgozat „Belépek Isten oltárához” címmel vizsgálta a XII-XV. századi kéziratos kódexek képein az oltárábrázolásokat. A kutatás célja az volt, hogy megmutassa, hogyan találkozott a hívő a természetfelettivel az oltárnál, milyen viszonyban volt magával az oltárral, hogyan tekintett az oltárra, mint az eucharisztia bemutatásának és az imádságnak a helyére. A dolgozat nem a szentmise ábrázolásaival foglalkozik, hanem azt vizsgálja, hogy az oltár előtt végzett imádság, illetve magának az oltárnak a szentsége, az oltár misztériuma miként jelent meg a kódexek képein, és mi ezeknek a képeknek a teológiai, lelkiségi üzenete.
A dolgozat témavezetője Barbara Aniello a Gregoriana docense, bírálója Maria Alessandra Bilotta, a lisszaboni Universidade Nova Társadalomtudományi karának középkori történész kutatója voltak, akik kiváló minősítéssel fogadták el a védést.
A doktori dolgozat 2022-ban olaszul, a tervek szerint 2023-ban magyarul is meg fog jelenni.
Gratulálunk Gyuri atyának a sikeres védéshez és papi szolgálatához, további művészettörténészi munkájához Isten áldását kívánjuk!
Negyedik alkalommal rendezte meg Szent Mihály Intézményfenntartó diákönkormányzati konferenciáját, amelyre ezúttal is sokan jelentkeztek a Váci Egyházmegye által fenntartott iskolákból. Ezúttal a váci Credo-házban látták vendégül a szakmai napon a DÖK-ös diákokat és tanáraikat, ahol Marton Zsolt megyéspüspök is köszöntötte a résztvevőket. A SZEMI híradását osztjuk meg.
Martonvásáron emlékezett meg a KALÁSZ (Katolikus Leánykörök Szövetsége) Egyesület alapításának 90. évfordulójáról április 25-én. Az egész napos rendezvény zárásaként, Jó Pásztor vasárnapjának előestéjén Marton Zsolt váci megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) családokért felelős főpásztora mutatott be hálaadó, koncelebrált szentmisét. Bodnár Dániel írását olvashatják.
2026. április 26-án, a húsvéti időszak negyedik vasárnapján ünnepli az egyház a hivatások 63. világnapját. Ezen a kiemelt ünnepen – amelyet a hívők körében Jó Pásztor vasárnapjaként is ismernek – Leó pápa személyes üzenettel fordul a világ felé. A Szentatya gondolatai idén is irányt mutatnak mindazoknak, akik keresik saját útjukat és küldetésüket a közösség szolgálatában.
Magyarországon több tízezer családban nevelkedik sérült gyermek. Ezek a speciális szükségletű családok olykor óriási, legtöbbször láthatatlan terheket cipelnek. Mások számára elképzelhetetlen kihívásokkal szembesülnek, azonban a fogyatékosságra, mint állapotra a lehető legkitartóbb, legodaadóbb és legelfogadóbb szeretettel válaszolnak. A 18 éves autista, középsúlyos értelmi fogyatékos Barnabás és öccse, a súlyos értelmi fogyatékos Domonkos három nem sérült testvérükkel és szüleikkel Budapesten élnek. Édesanyjukkal, Wagner Annával Király Eszter arról beszélgetett, milyen utat jártak be férjével és öt gyermekükkel, illetve hogyan tapasztalják meg Isten gondoskodását a mindennapjaikban.
A nagyhéten a Váci Egyházmegye hat plébániáján - Boldogon, Cegléden, Drégelypalánkon, Dunakeszin, Isaszegen és Rádon is passiójátékot szerveztek és adtak elő a helyi egyházközség tagjai. A szervezők korábban részt vettek azon a kétnapos képzésen, amelyet Meskó Zsolt rendező tartott. A végeredmény magáért beszél, hiszen a lelkigyakorlattal felérő próbák és a hosszú hetekig tartó készülődés közösségteremtő és megtartó erővel bír a résztvevők szerint. A szervezőkkel készített körinterjúnkat olvashatják.2026. május 1. péntek
Fülöp és Jakab
Tanító körútján Jézus az ő városába, Názáretbe érkezett, és ott tanított a zsinagógában. Hallgatói csodálkoztak, és így beszéltek róla: „Honnan van ennek a bölcsessége és csodatevő ereje? Hát...
Összes program »