CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
November 28-án, advent első vasárnapján délelőtt a Rétsági járáshoz tartozó, festői fekvésű Kisecset ünnepi díszben, énekszóval fogadta Marton Zsolt váci megyéspüspököt, aki a több éven át zajló teljes felújítás után, főpapi szentmise keretében megáldotta a Nógrád megyei község 250 éves templomát.Ipolyi Károly plébános a szentmise bevezetőjében megköszönte a Váci Egyházmegyének az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) nyújtotta támogatás nagy szakértelemmel megvalósult felhasználását, a község polgármestere és a lakosság áldozatos segítségét. A Szent Imre herceg tiszteletére szentelt barokk stílusú, 1773-ban épült templom főoltárképe is teljesen megújult.
Pálos Frigyes, a Váci Egyházmegye 2019-ben elhunyt tudós művészettörténész prépost-kanonokja már évekkel ezelőtt megkérte Somos Éva festő-restaurátor művészt a teljesen átfestett oltárkép megtisztítására.
Ekkor előtűnt a Szent Imre szüzességi fogadalmát ábrázoló festmény, Zigány Hedvig (1870–1932) jeles festőművészünk 1906-ban készült színvonalas alkotása, amelyhez Pálos Frigyes kérésére Somos Gyula festőművész két kísérőképet festett, balról Szent István királyt, amint Szent Gellért püspök által ihletve írja fia számára az intelmeit, jobbról pedig Boldog Gizella királynét, aki Szent Adalbert püspök útmutatása szerint készíti a koronázási palástot 1031-ben.
Az így megjelenített háromrészes pompás oltárkép az első magyar szent családot állítja a kisecseti hívek elé. Erre utalt Marton Zsolt püspök is a szentbeszédében.
A magas művészi értéket képviselő festői alkotás jelentősen növeli a 250 éves templom és környéke hírnevét.
Az ünnepséget a község lakosságának három generációját képviselő szavalók zárták, akik Reményik Sándor „Templom és iskola” című versét szívből jövő átéléssel adták elő, kiemelve: „Ne hagyjátok a templomot, / a templomot s az iskolát!”
A férfikórus karzatról hangzó örvendező énekei, végigkísérve a szentmisét, jelezték a község lelki újjászületését a megújult templomban.
Az ünnepségre a környékről és távolabbról, Vácról és Budapestről is érkeztek vendégek, akik a kisecseti polgármesteri hivatalban és a művelődési házban – a szívélyes vendéglátás mellett – fotókiállításon tekinthették meg a templom teljes felújításának, a tető- és födémcserének, a padlózat megújításának hatalmas munkáját.
Szöveg: Prokopp Mária (Ipolyi Károly plébános bevezetője alapján)
Fotó: Pribelszki Tamás, Kisecset polgármestere; Somos Éva (Somos Gyula festményei)
Magyar Kurír
Az Ármós-házaspár legkisebb lánya, Rita Down-szindrómával született 14 évvel ezelőtt. Rita másképp kötődik a szüleihez mint egy átlagos gyerek, tele van szeretettel, magas az érzelmi intelligenciája. Szeret biciklizni, joghurtot enni, szereti a társaságot. Nagyon sok mindenre képes egyedül, saját tempójának megfelelően fejlődik. Szülei arra törekszenek, hogy minden képességet kihozzanak belőle, ami benne van. Segítik, támogatják, számára megfelelő módon készülnek gondoskodni gyermekük jövőjéről is. Reményteli beszélgetés egy háromgyerekes házaspárral.
Október 10-én tartotta Kárpát-medencei zarándoklatát a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ). A Magyarok Nagyasszonya ünnepéhez kapcsolódó hagyományos találkozón az ország számos pontjáról érkeztek a KÉSZ-csoportok és határon túli magyar közösségek tagjai a váci Nagyboldogasszony-székesegyházba, ahol Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét. A Magyar Kurír honlapján megjelent írást osztjuk tovább.
Hogyan lehet újrakezdeni egy pusztulás után? Mi tart meg bennünket, amikor nehéz idők jönnek? És hogyan lehet úgy továbbadni a hitet, hogy közben egy közösség is megmaradjon? Szeptember 17-én ezekkel a kérdésekkel indultunk el egy különleges időutazásra a Váci Egyházmegye ezeréves történetében. A Váci Egyházmegyei Könyvtár millenniumi emlékkonferenciájának a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpont adott otthont. Az 1000 év Isten tenyerén – Törések és megújulások a Váci Egyházmegye történetében című konferencia fővédnöke Marton Zsolt megyéspüspök volt. Varga-Kohári Mária, a Váci Egyházmegyei Könyvtár vezetőjének írása.2026. október 14. szerda
Helén
Egy farizeus lakomáján így beszélt Jézus az asztalnál ülőkhöz: „Jaj nektek, farizeusok! Tizedet adtok mentából, rutából és minden apró veteményből, de elhanyagoljátok az igazságosságot és az Isten szeretetét....
Összes program »