CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Megalakulásának 30. évfordulóját ünnepelte december 6-án a Váci Egyházmegyei Karitász. A váci Piarista Kilátóban megtartott ünnepségen felidézték Lázár Ilona C.S. nővér szolgálatát, aki első szervezője volt a Váci Egyházmegye karitász tevékenységének és hálózatának 1991-ben. A megemlékezésen részt vett Marton Zsolt megyéspüspök, dr. Beer Miklós nyugalmazott váci püspök, dr. Varga Lajos segédpüspök, valamint Kármán János atya, korábbi Karitász igazgató. A jubileum alkalmából bemutatták a „Baráti levél” c. újrainduló kiadvány különszámát és átadták az országos és egyházmegyei elismerő okleveleket azoknak a csoportoknak, amelyek 1991 óta segítik a szegényeket.Megalakulásának 30. évfordulóját ünnepelte december 6-án a Váci Egyházmegyei Karitász a váci Piarista Kilátóban. Az eseményen meghívott vendégként részt vett dr. Beer Miklós nyugalmazott váci püspök, dr. Varga Lajos segédpüspök, Zagyva Richárd a Katolikus Karitász igazgató helyettese, valamint Adányi László a Katolikus Karitász korábbi főtitkára. Továbbá az egykori karitászigazgatók és több egyházmegyei karitászcsoport vezetői és karitászönkéntes.
Marton Zsolt váci püspök köszöntötte a személyesen megjelent és a programot online követő résztvevőket, és emlékeztetett arra, hogy a karitász, azaz a szolgáló szeretet az Egyház életének elválaszthatatlan része.
A szegénység újabb formái jelennek meg és teszik kiszolgáltatottá az embereket – utalt beszédében Kovács Gábor, a Váci Egyházmegyei Karitász igazgatója Ferenc pápára és röviden bemutatta, milyen tevékenységet végez ma a szeretetszolgálat. Munkánkat akkor tudjuk jól végezni, ha idejében felismerjük azokat a helyzeteket, amelyekből krízis alakulhat ki a későbbiek során. Ha személyesen vagyunk jelen az emberek mellett és ha felelősséget tudunk értük vállalni. Tevékenységünk középpontjában továbbra is a személyes szeretet szolgálat kell, hogy álljon. Látszólag logisztikai feladatokat végzünk az adományok – ruha, élelmiszer, tűzifa, vetőmag, építőanyag stb. szétosztásakor, valójában a „terepen” szeretetet viszünk a rászorulóknak. És ráadásul mindezt úgy, hogy munkánkért nem várunk, és nem várhatunk köszönetet.
Kovács Gábor a Váci Egyházmegyei Karitász jelenlegi igazgatója felidézte Lázár Ilona nővér személyét, akinek köszönhetően 1991-ben csak a Váci egyházmegyében 40 karitász csoport alakult meg. Ilona nővér egy bécsi szerzetesközösség tagjaként szociális munkás képzésen vett részt és a rendszerváltást követően érkezett Magyarországra, hogy tanácsaival és szervezőmunkájával előmozdítsa a karitász újraindulását. Közösséget szervezett, eljárásrendeket dolgozott ki, lelkinapot tartott, kialakította az „utcafelelősök” rendszerét, amely segített abban, hogy a „csendes szegényeket” is megtalálják az önkéntesek. A kor követelményeihez teljesen alkalmazkodó szociális szolgálatot valósított meg. Ilona nővérre emlékezve és a 30. évforduló alkalmából indítja újra a Váci Egyházmegyei Karitász a Baráti Levél c. negyedéves füzetét, amelynek jubileumi különszámát a rendezvény résztvevői kézbe vehették. A kiadvány rövid visszatekintést nyújt az országos és benne a Váci Egyházmegyei Karitász történetére és a 2021. év eseményeiből villant fel néhány jellegzetes pillanatot.
A visszatekintést Kármán János atya gondolatai egészítették ki, aki 1997-2010 között a Váci Egyházmegyei Karitász igazgatója volt, és aki szerint a legkisebb segítség is öröm annak, aki kapja és annak is, aki adja. János atya szerint a karitász munka lényege, hogy az Istentől kapott szeretetet adjuk tovább a rászorulóknak.
A jubileumi ünnepségen levetítették a Váci Egyházmegyei Karitász tevékenységét bemutató rövidfilmet.
30 éves odaadó szeretetszolgálati munkájukért országos és egyházmegyei elismerő oklevélben részesültek az alábbi egyházmegyei karitász csoportok és önkénteseik:
Az ünnepségen a járványhelyzet miatt csak a karitászcsoportok vezetői voltak jelen, ők vették át az okleveleket és a szeretetszolgálatot jelképező Szent Erzsébet-rózsát, amit plébánosaikkal szentmise keretében fognak átadni az önkénteseknek.
Az országos Katolikus Karitász a kettős jubileumi év alkalmából rajz- és fotópályázatot hirdetett „Segíts jól!” címmel. A váci karitászközpontba összesen 172 pályamű érkezett be, amelyekből szakmai zsűri választotta ki az általuk legjobbnak ítélt alkotásokat. A zsűri a váci Karolina Katolikus Általános Iskola és Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola, valamint a váci Piarista Gimnázium rajztanáraiból és iskolai közösségi szolgálatos piarista diákokból állt. A rajzokat három korcsoportra (1-4. osztály, 5-8. osztály, 9-12. osztály) osztva díjazták. A 9-12. osztályos kategóriában Molnár Dóra alkotását a Katolikus Karitász országos zsűrije is értékelte. Molnár Dóra Patakról érkezett, személyesen vette át a díjat. A járványhelyzet miatt a többi oklevelet postán juttatják el a nyerteseknek.
A jubileumi ünnepséget követően a Váci Egyházmegyei Karitász is csatlakozott az Egymillió csillag a szegényekért c. országos kezdeményezéshez. A hagyomány szerint valahányszor fellobban egy csillag fénye, szeretet gyúl az emberi szívekben. Ezt a fényt hivatott jelképezni minden mécses, amelyet az egyhetes akció keretében gyújtanak az ország több mint 200 településén. A mécsesek lángja a Karitász kiáltása az elesettekért, az idősekért, a betegekért, a rászorultakért és amely szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy törődjünk embertársainkkal. Vácon a Barátok temploma előtti téren a közös gyertyagyújtáson közreműködött Marton Zsolt megyéspüspök és a Váci Székesegyház Cecília kórusa. Az akció szorosan kapcsolódik a „Tárjátok ki szíveteket” adventi adománygyűjtő kampányhoz, amelynek keretében az 1356-os adományvonalon egy hívással 500 forinttal vagy online adományozással a www.karitasz.hu oldalon keresztül bárki támogathatja a szeretet-szolgálat munkáját.
A Váci Egyházmegyei Karitászról röviden:
A Váci Egyházmegyei Karitász jelenleg 113 plébániai önkéntes csoportból áll, amelyekben 950 önkéntes tevékenykedik. Az egyházmegyei központba és a csoportokhoz érkező kéréseket a lehetőségeihez képest igyekeznek támogatni. Adományokat gyűjtenek és osztanak szét. A Katolikus Karitász országos programjaiba kapcsolódva az év során sokoldalúan segítik a rászorulókat. Tavasszal az „Öngondoskodó háztartások – Zöldellő kertek” programban vetőmagot és palántákat adományoznak; nyáron – a karitászcsoportoknak köszönhetően sok helyszínen táboroztatnak nehéz sorsú gyermekeket, ősszel az iskolakezdésben segítenek, a téli időszakban pedig tűzifa és kályha adományokat juttatnak a legrászorultabbaknak. A Lak6 program keretében több leégett, vagy rossz állapotban lévő ház újraépítésében vagy felújításában nyújtottak segítséget. Adventi és a nagyböjti időszakban kiemelt adománygyűjtési akciókat szerveznek. Vácon gazdapiacot, valamint adományboltot működtetnek. A szervezet fő célja az egyházmegye karitatív szolgálatának egyre szélesebb körű kiépítése az önkéntes csoportok tevékenységének fejlesztése és segítése.
Úrnapja alkalmából Marton Zsolt váci püspök ünnepi szentmisét mutatott be a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban. A főpásztor szentbeszédében hangsúlyozta, hogy az Eucharisztia a katolikus hit központja, amelyben Jézus Krisztus valóságosan jelen van, és amely táplálja a hívők lelki életét. Arra buzdított, hogy az örömhír tanúságtevői legyünk, életünk középpontjába helyezzük Krisztust, és váltsuk életté az evangélium üzenetét.
A Katolikus Karitász adománygyűjtést indít a Fülöp-szigeteken történt pusztító földrengés áldozatainak és károsultjainak megsegítésére. 2026. június 8-án 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Mindanao déli részét. A rengés több településen rendkívül erős intenzitású földmozgást okozott, a hatóságok pedig cunamiriadót rendeltek el, amely miatt kilenc tartomány part menti közösségeit evakuálták. A Katolikus Karitász felhívását közöljük.
A Katolikus Karitász – Caritas Hungarica országos zarándoklatot tartott munkatársainak és önkénteseinek 2026. május 30-án Bodajkon, a segélyszervezet alapításának 95., újjáalakulásának 35. évfordulója alkalmából. A Váci Egyházmegyei Karitász 22 tagja vett részt a szentmisén, négyen pedig Fehérvárcsurgótól Bodajkig zarándokoltak. A jubileumi találkozón közel 800-an vettek részt. A Katolikus Karitász sajtóanyagát szerkesztve olvashatják.
Magyarországon sokszor egyedülálló, a 21. századi oktatás szükségleteire válaszoló szakirányú továbbképzéseket hirdet az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A két-négy féléves képzések hallgatói olyan területekről szerezhetnek speciális tudást, mint a neurodiverzitás-specifikus fejlesztőpedagógia, a drámajáték, a biblioterápia vagy az értelemközpontú személyiségfejlesztés. A képzésekre június 30-ig várják a jelentkezőket.
Különleges módon ünnepelte az Újhatvani Római Katolikus Általános Iskola tizenötödik születésnapját. Uzsalyné dr. Pécsi Ritától, az Organikus Pedagógia Egyesület elnökétől vehette át az intézmény igazgatónője, Pozsár Andrea az Organikus Nevelési Intézmény címet. A Szent Mihály Intézményfenntartó cikkét olvashatják.2026. június 12. péntek
Villő
Abban az időben Jézus megszólalt, és ezt mondta: Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám...
Összes program »