CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
2021. november 7-én a 10 órai szentmise keretében Dr. Varga Lajos váci segédpüspök szolgáltatta ki a bérmálás szentségét 11 fiatalnak a megújult Szent Kereszt Felmagasztalása Plébániatemplomban Alsónémedin. A bérmálkozók a covid járvány miatt hosszabb felkészülési idő után járulhattak a szentséghez, és így igazi közösséggé formálódhattak, elmélyülve részesülhettek a szentségben.A bérmálkozók felkészítése Kelemen Zoltán plébános atya és Mikoly Istvánné, Magdi néni, hitoktató érdeme. A szentmisét Benkó Péter, kántor karnagy és a Magyarok Nagyasszonya Vegyeskar zenei kísérete tette még ünnepélyesebbé.
A következőkben a bérmálkozók gondolatait olvashatják:
Beke Bettina:
A felkészülési időszak alatt jó volt kicsit kimozdulni péntekenként és találkozni a csoporttal. Több emberrel tudtam beszélgetni ez időszak alatt, akikkel nem találkoztam mindennap. Eljutottam Vácra is, ami egy szép élmény volt. Bérmálkozás miatt új rutinokat vezettem be az életembe, mint például, hogy reggel-este imádkozom.
Benkó Anna:
Nagyon vártam a bérmálkozás napját. Boldog voltam, hogy részesülhettem a keresztény nagykorúság szentségében. A felkészülési időszak is nagyon tetszett, de maga a bérmálási szentmise is. Ünnepélyes volt a szálló tömjénfüst, és az énekkar éneke. Szép szertartás volt, és nagyon örültem, hogy hosszú idő után ismét együtt ünnepelhetett a család. Köszönöm Magdi anyusnak a felkészítést!
Demeter Lili:
Szerintem nagyon jó élmény volt bérmálkozni, mert nagyon fontos volt számomra a szentség felvétele. A jó hangulatú előkészítő órák segítségével fel tudtunk készülni az ünnepre és közben jól is érezhettük magunkat a kialakult társasággal. Nagyon boldog voltam, hogy a vírushelyzet miatt szokatlanul hosszúra nyúlt felkészülési idő után végre megkaphattuk a bérmálás szentségét. Számomra nagyon megnyugtató volt a püspök atya jelenléte, mert változatossá és még ünnepélyesebbé tette számunkra ezt a napot.
Farkas Gellértné:
Mérhetetlen nagy élménnyel töltött el, hogy a keresztség és az első áldozás szentsége után a bérmálás szentségét is felvehettem gyönyörű templomunkban. Ami számomra a legkülönlegesebb volt, a püspökünk jelenléte, és az ünnepélyes mise-áldozat bemutatása. Gyerekkoromra visszatekintve, sokkal meghatározóbb élmény volt most megélni ebben az összetartó közösségben ezt az ünnepélyes szertartást, így, felnőtt fejjel. Bízom benne, hogy igazán szerves és odaadó része tudok lenni az Alsónémedi Katolikus Egyházközösségnek.
Galambos Angelika:
Az életem előrehaladtával értékelem majd igazán, amik a születésem után történtek. Például családban élhetek, hogy vannak, akik szeretnek, szüleim testvéreim, stb... Óvoda után iskolába kerültem és új embereket ismertem meg, új barátaim lettek. De legjobban az egyházközség és Isten közelsége az, amik még jobbá fogják tenni az életem. A bérmálás szentsége segíteni fog céljaim elérésében.
Galambos Lilla:
November 7-én járultam életem egyik meghatározó eseményéhez a bérmáláshoz. Megható volt, ahogy részesülhettem a bérmálás szentségében, amely közelebb vitt Istenhez. Úgy érzem megfelelő volt a védőszentem választása, mert élete útmutatást adott számomra. Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult az ünnepély méltó megvalósításához.
Györgyövics Boglárka:
Bérmálásra való felkészülés során az előkészítőkön jól éreztem magam. Örülök, hogy ennek a jó társaságnak tagja lehettem. Testvéremet kértem meg, hogy legyen a bérmakeresztanyám, hisz fontos volt számomra, hogy hozzám közelálló személy vállalja ezt a nemes feladatot. Úgy érzem, hogy a bérmálással a katolikus egyház teljes értékű felnőtt tagjává válhattam. Köszönöm mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy felvehessem a bérmálás szentségét
Szlovicsák Attila:
A legszebb pillanat a bérmálkozásom során a Szentmise volt, amikor megkaphattam a bérmálkozás szentségét. A felkészülés is tetszett, jó hangulatban telt el. Én a tudomány lelkét kértem a szentlélek ajándékaiból hogy útmutatóm legyen.
Szlovicsák Árpád:
Nekem nagyon tetszettek a bérmálkozási előkészítő órák, jó élmény volt amikor elmentünk Vácra, és a Bérmálkozás is nagyon szép volt!
Szlovicsák Róbert:
November 7 volt a nagy nap mikor egy fokkal közelebb kerültem Istenhez. Nagyon szép és örömteli ünnepély megtartásában. Számomra a legmegfelelőbb védőszentet választottam és viselem büszkén a nevét! Köszönöm mindenkinek, aki hozzá járult megvalósítani ezt a szép eseményt.
Tüske Zsolt:
Számomra a bérmálkozás egy nagyon fontos életesemény, melyben megkapjuk a szentlélek ajándékát. Megújíthattuk a keresztségi fogadalmunkat, ezáltal nagykorú kereszténnyé válhattunk. Újabb élményekkel gazdagodhattam, mind a felkészítés, mind a szertartás során. Hálát adok Istennek, hogy ennek részese lehettem és bízom benne, hogy továbbra is a segítségemre lesz.
Fotók: Pap Tímea és Nagy Vilmos
Forrás: Szentkereszt Szerkesztősége
Négy éven át tartó iskolai kutatás eredményeit hozták nyilvánosságra.
Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódóan indultak újabb plébániai zarándoklatra november 22-én, az újhatvani hívek csaknem ötvenen Kecskés Attila plébános lelkivezetésével. Mátraszőlősön búcsún vettek részt a kora gótikus Szent Erzsébet templomban. A szentmise szónoka kifejtette, hogy a zarándok nemcsak lépteivel halad a szent cél felé, hanem lelke is úton van önmaga és a Teremtője felé és miközben halad, egyre inkább közelebb kerül Istenéhez.
2025. november harmadik hetében a Váci Egyházmegye papjainak és állandó diakónusainak egy csoportja lelkigyakorlaton vett részt Vácon, amelyen a tanításokat Juhász Ferenc miskolci plébános tartotta. A téma a magvetőről szóló példabeszéd volt. Az egyházi év végén az ötnapos elcsendesedés segítségére volt a lelkipásztoroknak, hogy feltöltődjenek, hivatásukban kicsit felfrissülve tudják megkezdeni az új egyházi évet. De jó alkalom volt arra is, hogy megéljék a papi testvéri közösséget is, amelyben a megosztásra és a baráti beszélgetésekre is jutott idő.2025. december 1. hétfő
Elza
Abban az időben, amikor Jézus bement Kafarnaumba, egy pogány százados járult eléje, és így szólt: „Uram, szolgám bénán fekszik otthon, és szörnyen kínlódik.” Jézus így felelt: „Megyek és...
Összes program »