CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
December 9-én este 19 órai kezdettel, és utána minden nap szombat és vasárnap kivételével, az Érsekvadkerti Kolping Házban szervezik meg, a "Szállást keres a Szent Család" kilencedet. December 8-án a hajnali misén került megáldásra, a vándorló Szent Család szobor. Az imakilenced nyitott a falu közössége felé is, így mindenki részt vehet, aki szeretne bekapcsolódni a közös ájtatosságba. Köszöntjük a Szent Családot, mert megáldja a világot.
A magyar nép körében legjobban elterjedt adventi ima kilenced, a Szállást keres a Szent Család. (A közösség tizenkét éve tartja ismét). Általában kilenc család alkot egy bokrot. Több bokor is működhet egy-egy településen (Érsekvadkerten a másik, akikről tudunk, online végzik az idén). Természetesen mi nem zárjuk ki a kilencnél több család együtt imádkozását, de az imaszöveg azonossága a kilences szám mellett működik.
Általában december 15-23 között végzik az ájtatosságot az imacsoportok, minden este más családnál imádkozva. Az imalánc kezdete előtt, szentmise keretében a pap megáldja az útnak induló kegytárgyat, ami az imaórán központi helyen áll.
Ám az élet sokszor felülírja az eltervezett eseményeket. (Tavaly a kijárási tilalom miatt online imádkoztak). Előzetes időpont egyeztetéssel úgy gondolták, hogy a hétvégéken szüneteltetik a közösségben történő imádkozást (ezzel mintegy hosszabb időt töltenek a Szent Család közelében), és a vírus helyzet következtében tágasabb helyszínen, a Kolping Ház nagytermében gyűlnek össze úgy, hogy mindig más család a fogadó család.
A "Szállást keres a Szent család" kezdetű énekkel érkezőket, a fogadó család várta. Beköszöntőjük után a fogadó család üdvözlete hangzott el. Azt különböző válaszolgatós imák, az imaórához kapcsolódó énekek, egy tized rózsafüzér és még számos az imafüzet szerinti ima követte. A záróénekkel: „Ó jézus, Jézus, ó kegyes Jézus, légy velünk! Könyörgünk Néked, szent békességed add nekünk.”, lezárult az imarész, amit zsíros kenyeres, forró teás agapé és kötetlen beszélgetés követett.
Időpontok: 2021. december 9.,10., 13, 14. 15. 16. 17. 20., 21.
A kiadvány, amiből imádkoznak: "Szállást keres a Szent Család" (Kerekes Kegytárgy Nagykereskedés. kerekes kukachungaroclero.hu)
Forrás és kép: Vadkerti Harangok
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 28. hétfő
Vencel
Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Erről mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így szólt hozzá: Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben! – A fiú azt...
Összes program »