CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Marton Zsolt váci püspök ünnepélyes szentmisét mutatott be január 6-án a váci piarista templomban a karácsonyi ünnepkör zárásaként Vízkereszt ünnepén. Alább a szentbeszédből közlünk részleteket.A vízkereszt ősi neve Epiphania, ami annyit jelent, mint az Úr megjelenése (Epiphania Domini). Az elnevezés abból származik, hogy ezen a napon jelent meg a csillag a napkeleti bölcseknek és Jézushoz vezette őket. (…)
A karácsonyi történet igen diszkrét esemény. A Szent Család tagjain kívül csak néhány embert érintett. A karácsony Isten és ember végleges egymásra találásáról szól. A választott nép és a Messiás találkozását mondja el.
Vízkereszt a világ többi nemzete és a Megváltó egymásra találásáról beszél. Isten alkalmazkodott azok gondolkodásmódjához, akik nem részesültek az ószövetségi kinyilatkoztatásban, s jelet adott nekik: csillagot. A pogányok az első hódolók, akik értelmezni és követni tudták-akarták a számukra Istentől jövő jelet. A betlehemi jelenteben azt látjuk, hogy - miután eljöttek hódolni Jézus elé a pásztorok (a Nép), jelen voltak az állatok (a természet szimbólumai), ezek után megjelentek a Bölcsek (Tudás képviselői). (…)
A mai evangéliumban megfigyelhetjük, hogy Jézus születésével, Isten földön való megjelenésével kapcsolatban senki sem közömbös. Mindenkit megérint: a napkeleti bölcseket, Heródest, az írástudókat, a nép vezetőit. A jeruzsálemi írástudók, akiktől Heródes érdeklődött, helyesen idézték és jól értelmezték az Írást, de maguk mégsem követték. Izrael törvényes királya a Gyermek életére tör, s a főpapok, írástudók, a nép hivatott vezetői Heródes kezére játszanak.
A zsidókból és pogányokból a hit által kialakult új választott nép, az Egyház minden néppel meg akarja ismertetni Isten megtestesült Fiát és a megváltást. Az Egyház mély vágya, hogy a földkerekség minden népe és nemzete találkozhasson Jézussal, hiszen minden ember szívében ott él az Isten utáni vágy. A mai szentmise liturgiája meg akarja mutatni az embernek az Istenhez vezető útját azoknak a személyén keresztül, akik az egész emberiséget szimbolizálják. Amint ezek a tudósok indítást éreztek arra, hogy elinduljanak, mi is meghívást kapunk arra, hogy kilépjünk önmagunkból, tekintsünk az égre, és fedezzük föl a „csillagot”, amely elvezet az élő Istenhez.
(…) A napkeleti bölcsek a Megváltó keresésére indultak. Miután találkoztak Vele, más úton tértek haza. Ennek nemcsak szó szerinti, de szimbolikus jelentése is van. Azt akarja üzenni, hogy aki találkozik az üdvözítő Istennel, annak megváltozik az élete. Nem térhet vissza ugyanúgy korábbi életéhez. Nem folytathatja ugyanazt, valami megváltozik: boldogabb, tisztább, igazabb életet kap ajándékul.
A Váci Egyházmegye alapításának ezredik évfordulója alkalmából szeptember 19-én nagyszabású családi és ifjúsági napot tartanak Vácon. A rendezvény fénypontja az Együtt építjük! című, tizenöt képből álló történelmi misztériumjáték lesz, amelyet plébániai közösségek és csoportok adnak elő a székesegyház előtti színpadon. A darab írójával és rendezőjével, Meskó Zsolttal beszélgetett a Magyar Kurír munkatársa.
A mohácsi csata 500. évfordulója alkalmából a Váci Egyházmegyei Könyvtár ötrészes előadás-sorozattal emlékezett meg történelmünk egyik legmeghatározóbb eseményéről. A "Mohács 500" című Könyvtári Esték nemcsak a korszak általános történeti kérdéseit tekintették át, hanem külön figyelmet fordítottak a Váci Egyházmegye múltjával és szerepével való kapcsolódásokra is.
Salgótarján ad otthont a következő Kornéliusz kurzusnak, amely a krisztusi közösség megélésébe és építésébe vezeti be a résztvevőket. A programot az Élő Víz Evangelizációs Iskolaközösség szervezi a helyi Jézus Szíve kisközösséggel együttműködésben.
Hatvan évvel ezelőtti pappá szentelésére emlékezve mutatott be ünnepi gyémántmisét dr. Beer Miklós nyugalmazott váci megyéspüspök paptestvéreivel együtt 2026. augusztus 21-én a Ságújfalui Közös Önkormányzati Hivatal udvarán. A Szent István-napi megemlékezéssel és az új kenyér megáldásával egybekötött szertartáson a környező egyházközségek hívei mellett a helyi civil és egyházi vezetők is részt vettek, kifejezve a főpásztor által a szentbeszédében is hangsúlyozott társadalmi összefogás és egymás segítésének fontosságát.2026. augusztus 31. hétfő
Bella és Erika
Abban az időben Jézus elment Názáretbe, ahol (egykor) nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a...
Összes program »