2021. év utolsó napjaiban a Róma melletti Castelgandolfóban, a Fokolare Mozgalom nemzetközi központjában európai, afrikai és dél-amerikai szeminaristák találkoztak, hogy elmélyítsék hivatásukat, megismerkedjenek a Fokoláre lelkiségével és nem utolsó sorban az Örök Várossal. A Váci Egyházmegyéből Boros Bence, Serfőző Zoltán és Virág Emmanuel személyesen tudtak részt venni a programon, míg más országokból, kontinensekről többen online kapcsolódtak a járványhelyzet miatt. Kérdéseinkre Bence, az esztergomi szeminárium hallgatója és Emanuel, az egyházmegye előkészítő évfolyamának hallgatója válaszoltak.

Milyen céllal és várakozással jelentkeztetek a nemzetközi találkozóra?

BB: Nagy várakozással készültem erre a találkozóra egyrészt, mert még nem voltam Rómában, másrészt szeretek részt venni a fokolár lelkiség által szervezett programokon, mert ilyenkor mindig megtapasztalom Isten felém áradó szeretetét és én is megtanulom ezt mások számára továbbadni.

VE: Elsősorban a megismerési vágy vezérelt. 2021. júniusában Gyenesdiáson már részt vettem egy fokoláros kispaptáborban, 5 napot töltöttünk el ott. Ez idő alatt megszerettem ezt a lelkiséget és éreztem egy erősebb hívást, vágyat arra, hogy jobban megismerjem. Meg akartam tapasztalni azt a „tüzet”*, azt a lelkületet, amely az egyik meghatározója ennek a lelkiségi mozgalomnak, és azt, hogy lehet továbbadni, illetve másokat is lángra lobbantani ezzel a tűzzel.

Milyen témákat érintettetek, mi volt a program?

VE: December 27-én kezdődött a konferencia. Az első nap címe ez volt: Az Egyház és társadalom napjainkban – fények és árnyékok. A témában délelőtt és délután előadásokat hallgattunk, majd este kiscsoportos beszélgetések zajlottak. Második nap arról volt szó, hogyan járul hozzá a fokolare karizmája a szinodális lelkülethez, délután pedig maga a szinodalitás volt a téma, ami egy szent utazás együtt – egy életstílus, az Egyház új stílusa.  Harmadik napon Rómába utaztunk, ahol a pápai audiencián vehettünk részt, majd a Szent Péter Bazilika egyik kápolnájában a Papi Kongregáció prefektusa, Lazarus Jo Hungszik koreai érsek mutatott be szentmisét nekünk, ami után természetesen volt lehetőségünk megtekinteni a Szent Péter Bazilikát is. Délután a Róma melletti Rocca di Papa-ban látogatást tehettünk Chiara Lubich házánál, ami számomra nagyon meghatározó élmény volt, hiszen egy olyan személy lakhelyén járhattam, aki teljesen evangéliumi életet tudott élni. A konferencia utolsó napjának témája az életszentség volt, valamint megismerhettük a Fokolare kispapoknak szóló ún. gens mozgalmát is.

Milyen benyomásokat szereztetek a találkozón?

BB: Elsősorban az egész találkozó hangulata, légköre fogott meg. Egy mély szeretetet sikerült ugyanis megtapasztalnom, amely áthatol még a nyelvi akadályokon is. Hiszen a résztvevők többsége olaszul beszélt, mégis semmilyen hátrányt nem éreztem abból kifolyólag, hogy nem ismerem ezt a nyelvet, mert minden résztvevő nagy szeretettel fordult a másikhoz. (Szerencsére természetesen voltak velünk atyák, akik fordították az előadásokat.) A találkozón elhangzott előadások is nagyon mélyen érintettek. Fontos tanítások hangzottak el a papi, kispapi életmóddal kapcsolatban. Például arról, hogyan kerüljük el a klerikalizmus veszélyét, hogy a papi hivatásunk ne a külsőségekről (csipkés ruhákról, gazdagon díszített miseruhákról) szóljon. Vagyis, hogy életünkben Istent tegyük az első helyre és ne egy „múzeum” egyház szépen feldíszített bábui legyünk. Ne a papos ruházatunk mutassa, hogy Krisztust szolgáljuk.  Ezen kívül még három fontos szempontot sajátítottam el a papi hivatással kapcsolatban. Az első egyfajta máriás lelkület, hogy papként hozzá hasonlóan Krisztust kell tudnom adni az embereknek. Második a szentháromságos pap képe, hogy Fiúként vagyunk jelen nem, mint Atya vagy Úr. Ez a lelkület azt jelenti, hogy az Atya akaratát követem, nem a magamét. A harmadik a papságnak egy közösségi dimenziója, amely arra hív, hogy Istent fedezzem fel minden emberben. Nem csak a magányban, hanem a közösségben, nem csak a csendben, hanem a beszédben is.

VE: Jobban megértettem az Evangéliumot, azt, hogy nem csak olvasni kell, nem csak aranyozott tartóba vagy a polcra helyezni, és nézegetni, hogy milyen szép, hanem értelemmel felfogni, szívvel befogadni, átélni, megélni, és szeretettel beszélni róla. Másodszor pedig azt, hogy megtapasztalhattam az egység fontosságát, amelyet meg is éltek egymás között a résztvevők, ennek az egységnek pedig Jézus a forrása, és az Evangélium szerinti élet.

Részt tudtatok venni egy római városnézésen és egy pápai audiencián is.

BB: A szerdai pápai audiencia szép emlékként maradt meg bennem. Miután a Ferenc pápa elmondta a tanítását elindult, hogy köszöntse a megjelenteket. Szerencsére kísérőnkkel, Jávorka Lajos atyával és néhány afrikai kispappal sikerült a kordonhoz kerülni, így amikor a Szentatya arra járt Lajos atya elmondta a pápának, hogy fokoláros kispapok vagyunk Magyarországról és Afrikából. A délután folyamán a csapattal Chiara Lubich sírjához zarándokoltunk és megtekintettük a házat, amelyben élt. Ez utóbbi nagyon tetszett a maga kis szobáival és nagy öröm volt ebben az egyszerűségben felfedezni a Mennyei Atya szeretetét.

Más országok kispapjaival tudtatok-e tapasztalatot megosztani tanulmányaitokról vagy hivatásotokról?

VE: Nagyon jó volt megismerni más országból származó papnövendékeket, igaz számomra a kommunikáció nehezen ment, de azt jó volt meg tapasztalni, hogy megértjük egymást, még akkor is, ha nem beszéltünk egy nyelven, mert egy a közös: Jézus. Ha Krisztussal egységben tudunk a papságra készülni akkor azt tapasztalhatjuk meg, hogy békességben és szeretetben tudunk növekedni a papság útján. Azt is jó volt a többiekkel együtt megérteni, hogy a papságra készülésünkben nem a papi szerep a fontos, vagy a külsőségek, hanem egyedül az Istennel való mély kapcsolatunk.

* focolar (ol.) = tűzhely

Fotók: Virág Emanuel fotóalbuma

 

Imádkozzunk kispapjainkért és új hivatásokért!