CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Vácon találkoztak az egyházmegyei családpasztorációs munkatársakPéntek esti köszöntőjében Marton Zsolt püspök Vízkereszt olvasmányát idézte fel a jelenlévő atyáknak és házaspároknak és arra hívta őket, engedjék, hogy munkájukban őket is a Csillag vezesse. „Korunk változásai miatt biztosan új utakat kell keresni a családpasztorációban is, ezeket akkor fogjuk megtalálni, ha a Fény, a betlehemi csillag vezet bennünket és ha kincseinket, képességeinket merjük közösbe tenni.” - mondta. Ezt követően röviden összegezte az elmúlt évet, amely a járvány ellenére is gazdag volt. A Családügyi Bizottság 2022. évre tervezett programjai közül kiemelte a Katolikus Családszervezetek Európai Föderációjának Vácon megrendezésre kerülő nemzetközi konferenciáját és a tavaly kényszerűen elhalasztott 27. Családkongresszust. A tervek szerint mindkét program májusban valósul meg. Marton Zsolt, mint az év kiemelkedő eseményére tekint a Családok X. Világtalálkozójára, amelyet Rómában lesz 2022. június 22-26. között. Ezzel párhuzamosan minden országnak és egyházmegyének felkínálják a lehetőséget helyi családtalálkozók szervezésére, amelyeken keresztül a római központi rendezvény üzenete többekhez elérhet.
Első nap este a Váci Egyházmegye MotiVÁCió Képzési Központját Jakobszen-Tátrai Zsófia és Tóth András atya mutatták be. A Központ kínálata tavaly bővült ki mentálhigiénés képzésekkel. Ezek a programok, különösen a pároknak, házaspároknak kínált kapcsolatmegerősítő tréningek, kiegészíthetik és támogathatják a családpasztorációs munkát. A lelki egészség mindenki számára fontos, ehhez önismereti, önsegítő vagy éppen határhelyezeteket feldolgozó - mint pl. gyász – tanácsadási vagy képzési programok nyújtanak segítséget a jelentkezőknek.
Házigazdaként mutatkozott be Rolik Róbert atya egyházmegyei családpasztorációs referens, aki viszonylag új ebben a szolgálatban. Ismerkedését az egyházmegye családközösségeivel az elmúlt egy évben jelentősen nehezítette a járvány, de saját településének, Veresegyháznak nagy hagyományú családközösségei szívesen segítik munkáját. A fővárosi agglomerációban található Veresegyház sok kisgyermekes vagy még családalapítás előtt álló házaspárt vonzott, akik lelkes és elkötelezett tagjai a helyi egyházközségnek. A veresi 20 éve létező, jelenleg 63 házaspárt számontartó családközösségről Kákonyi Henrik és Szilvia beszélt a jelenlévőknek. Ez a közösség biztos közeget és hátteret jelent a különböző életkorú házaspároknak és gyermekeiknek. Kiscsoportjaik a járvány előtt havonta találkoztak, ezen kívül közös havi tematikus program és szentmise is volt. A kiköltözés miatt természetes családjaiktól elszakadtak, ezért helyben mindennél jobban felértékelődtek a kölcsönös segítségnyújtás lehetőségei, legyen szó gyerekvigyázásról vagy egyéb élethelyzetekről. Az öt évvel ezelőtt felépült új Szentlélek-templom az egyik legkézzelfoghatóbb gyümölcse a helyi összefogásnak, amelyben a családok is komoly szerepet vállaltak. A jegyesoktatáson, gyerekmiséken, férfi imaközösségen, sport és kulturális programokon túl most formálódik – a közösség története miatt egyre inkább előtérbe kerülő – Senior csapat, valamint külön kincsként tekintenek a „Szivárványcsoportra”, amely elvált vagy elhagyott házastársakat fog össze önsegítő céllal.
A kétnapos munkatalálkozó egyik legnagyobb öröme mindenki számára az volt, hogy másfél év online kapcsolattartás után most újra személyesen ülhettek le beszélgetni. Az este során az elmúlt év tapasztalatait, valamint néhány a pandémia ellenére vagy éppen amiatt kialakult jó gyakorlatot osztottak meg a résztvevők egymással.
A szombati napnak Bíró Püspök atya, korábbi családreferens püspök telefonos bejelentkezése adta meg az alaphangot, aki felidézte Ferenc pápának a legutóbbi Szent Család vasárnapjára írt levelét. Ebben a Szentatya felhívta a házaspárok figyelmét arra, hogy ne hagyják el a hitvestársi szeretet ápolását. Gyermekeik számára is ezzel tudják a legjobb mintát adni nemcsak általában a szeretet fontosságáról és annak kifejezési módjáról, hanem a családi élethez is kedvet csinálhatnak nekik. Ferenc pápára utalva Bíró püspök megerősítette, hogy az egyházközségek élete sokban függ attól, milyenek az ott élő családok. Legyen céljuk az egyházias család és a családias egyház megvalósítása. Püspök atya bátorította a házaspárokat, hogy a nehezedő körülmények ellenére is legyen bátorságuk életet vinni a sivatagba: legyen szó a saját családjukról, egyházi vagy munkahelyi környezetükről. „Ne hagyjátok, hogy a szomorúság megváltoztassa arcotokat! A házastársatoknak és gyermekeiteknek szüksége van a mosolyotokra!” – idézte befejezésképpen Ferenc pápát a korábbi családreferens püspök.
Szombat délelőtt bemutatkozott az Apor Vilmos Katolikus Főiskola új képzési programja, amely szakirányú felsőfokú továbbképzést kínál „Reproduktív egészség-fejlesztő és meddőségi szaktanácsadó” címmel. Ennek célja olyan szakemberek képzése, akik lelkigondozói eszközökkel, keresztény szellemiségben támogatják a régebb óta gyermekáldásra váró párokat. A legfrissebb statisztikai adatok szerint a házaspárok 10-15% küzd ma meddőséggel Magyarországon. A főiskola 2021-ben Anna-Joachim programjában önsegítő csoportot szervezett érintett házaspárok számára, amelynek tapasztalatait beépítették a februárban induló képzési tematikába.
A jelenlévők a nap további részében kiscsoportban dolgoztak és reagáltak arra a kérdésre, hogyan tudnak a közösségek válaszolni Ferenc pápa azon felhívására, hogy örömteli evangelizációra hívják meg a családokat, milyen jó tapasztalataik és nehézségeik voltak ebben a munkában. Néhány gondolat az elhangzott összefoglalókból:
Marton Zsolt záró összegzésében elmondta, hogy a szinodális folyamattal az Egyház korszakváltást él meg, a családok pasztorációja is profitálni fog ebből a folyamatból. Nem csak a családpasztorációs munka, de a jövő Egyháza is a személyes meghíváson alapszik majd. Ha életünk hiteles tanúságtétel, akkor annak meghívó ereje lesz. Erre a meghívásra pedig ma egyre többen vágynak. Nagy kincsünk az evangélium örömhíre, legyünk ennek az örömhírnek az „influenszerei”! Ha életük során a házaspárok örömmel tudnak tanúságot tenni a krisztusi meghívásról, akkor a közösségek kovászaivá válhatnak.
Idén júliusban, Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából rendeztek hittantábort Érsekvadkerten, ahol a gyerekek Máthé György atya vezetésével és a Váci Egyházmegye támogatásával nemcsak lélekben, de közösségben is hatalmasat léptek előre. A tartalmas mindennapok során a résztvevők a Naphimnusztól a remetebarlangokig fedezték fel a teremtett világ csodáit, a tábor végén pedig egyértelmű választ adtak arra, miért éri meg ide járni: „Jézust jobban megismerjük, és a barátainkkal együtt lehetünk.” Az Érsekvadkerti Harangokban megjelent írást szerkesztve közöljük.
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.
Dona nobis pacem – Adj nekünk békét! címmel első ízben rendezett nemzetközi kórustalálkozót a Pueri Cantores Magyar Szövetség, közösen a Gödöllői Premontrei Apátsággal. A 14 magyar és 3 külföldi énekkar számára a július 10. és 13. között Gödöllőn zajló esemény nem csupán a közös éneklést, de közös imádságot is jelentett: a pénteki vesperást mintegy 400 diák énekelte az apátság templomában. A Pueri Cantores Magyar Szövetség beszámolóját közöljük.2026. július 23. csütörtök
Lenke
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz,...
Összes program »