CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Megújult Nógrádszakál Szent Kereszt Felmagasztalása plébániatemploma. Az ünnepi szentmisét 2022. január 20-án, dr. Varga Lajos, a Váci Egyházmegye segédpüspöke, általános helynök celebrálta, aki megáldotta a felújított templomot és a híveket.Az ünnepség a helyi óvodások rövid műsorával kezdődött, majd Radvánszky Judit polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. Ünnepi beszédet mondott Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára és Balla Mihály, a térség országgyűlési képviselője. Ezt követte a határ túloldalán levő Bussa település asszonykórusának előadása, majd az ünnepi szentmise, ahol a megjelentek, együtt imádkoztak és adtak hálát a templom elkészültéért.
*
A dombtetőn álló középkori, gótikus templom helyére épült neogótikus stílusban a mai templom a 19. század végén. Az utóbbi évtizedekben jelentősebb beavatkozás az állapota megőrzésére nem történt, így az jelentősen leromlott. Tetőszerkezete különösen a héjazat károsodott, a tető beázott homlokzati vakolata mállott, lábazatánál vizesedett. A Miniszterelnökség a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-n keresztül támogatta a templom külső megújulását két ütemben. 2020 végétől megindulhattak a kivitelezési munkálatok, amelyek során először a tető újulhatott meg (650 m2 síkpala, lécezés és jelentős cserék és megerősítések a tetőszerkezetben, új bádogozás, ereszek, lefolyócsövek). Majd a kivitelezés folytatódott a torony és homlokzatok megújulásával 2021 nyarán, így a templom külső, közel 1000 m2-en - teljes felületén - új vakolatot kapott, új lábazattal.

A legmodernebb megoldásokkal újult meg a plébániatemplom. A meglévő homlokzat a munkák kezdetén rossz állapotban volt, a falak felvették a csapadékvizet, viszont a korábbi technológiánál használt, lábazati illetve homlokzati anyagok bezárták a nedvességet, nem engedték azt kitemperálni a falakból. A kivitelező a korábban nem alkalmazott Renti simító vakolattal, ami egy szálerősítésű homlokzati glettelő anyag, dolgozott Nógrádszakálon. A különleges termék egyetlen munkafolyamattal váltja ki a glettelést, a műanyagszálazást, majd újabb glettelést – így komoly megtakarítást hozott a költségekben és a munkában is.
Képek a galériában!
Fotó: Nógrádszakál Községi Önkormányzat, magyarepitok.hu, MTI.
Szerkesztő: Bölönyi Gabriella
Az albertirsai templom helyén már a 15. Században állt egy román kori templom, Szent Margit tiszteletére felszentelve. A török hódoltság alatt elpusztult templomot a 18. század közepén barokk stílusban újjá építették és Jézus Krisztus pártfogásába ajánlották. Szentelésének 280. évfordulója alkalmából ünnepi szentmisét tartottak az albertirsai Urunk színeváltozása templomban. A búcsúi ünnepi szentmisét Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatta be.
A Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata önkéntes képzést indít a kórházi pasztoráció segítésére. A lelkigondozók és az önkéntes beteglátogatók az egyházmegyében található kórházakban segítő beszélgetésekkel szolgálják a betegeket. Hívjuk és várjuk az Egyházmegye területén élő leendő önkénteseket.
A Katolikus Karitász 2026-ban új szintre emeli Legyen öröm az iskolakezdés! elnevezésű kampányát. Az alapvető tanfelszerelések biztosítása mellett 2026-ban még nagyobb hangsúlyt helyez a személyre szabott, hosszú távú esélyteremtésre. A Lépcsőfok program mentorálással, korrepetálással, tehetséggondozással és célzott természetbeni segítséggel kíséri a hátrányos helyzetű gyermekeket a tanév során. A segélyszervezet adománygyűjtést indított, hogy még több rászoruló diákot támogathasson.
2026. július elején befejeződött a szolnoki Szentháromság templom szentélyének felújítása. Február óta a szentmisére érkezőket a szentélyben állványrengeteg fogadta. Restaurátorok dolgoztak a szentély újra festésén, hogy a hívő közösség nagyvonalú adakozásának és a Váci Egyházmegye támogatásának köszönhetően méltó, barokk hangulatú díszítést kapjon az épület belső tere. Gáll-Csepeli Anikó beküldött írását olvashatják.2026. augusztus 15. szombat
Mária
Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a...
Összes program »