CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Tizenegyedik éve szervezi meg a dm Magyarország a Karitásszal közös kampányát, amelynek célja, hogy kisgyermekes családokat támogassanak pelenkával. Az adománnyal az eltelt években több ezer családnak vált könnyebbé a kis gyermekek nevelése.Az idei adományok átadása január 25-én vette kezdetét a karancssági Lisieux-i Szent Teréz Missziós Ház udvarán. Az ünnepélyes átadón az üzletlánc jelképesen adta át a segélyszervezet részére az adományokat és ismertetik a program részleteit. Az első pelenkákat Hittner Krisztina, a dm PR és ügyfélszolgálati csoportvezetője és Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója adta át helyi kisgyermekes családoknak.
Az átadón Écsy Gábor úgy fogalmazott: A Bibliában azt is olvashatjuk: „amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” Ennek fényében dolgozik a Karitász is, és támogatja a kis gyermeket nevelő, hátrányos helyzetű családokat. Az elmúlt több, mint 10 év alatt a dm Magyarország mintegy 210 millió forint értékben adományozott a Karitász segítségével hátrányos helyzetű családoknak pelenkát. Nagyon nagy szám, s még azt is ki kell emelni, hogy ez legalább 5,5 millió darab pelenkát, 2860 megajándékozott családot, tehát több, mint 3000 gyermek első évének kiemelt támogatását jelenti.
Hittner Krisztina elmondta: „Ahogyan a Karitász 800 településen, mi 262 üzlettel vagyunk jelen az országban. Az Együtt a babákért program innen is indult: szerettünk volna helyileg felelősséget vállalni, példát mutatni. Drogéria vállalatként kerestük a kis gyermekes családok támogatásának lehetőségét. 2011 óta évente a sajátmárkás pelenkáinkkal most már 262 családban vállalunk szimbolikus keresztszülőséget.”
A dm Magyarország és a Karitász közös kampánya 2022-ben is a nehéz körülmények között élő családokat és gyermekeiket támogatja. A kampány eredményeként évről-évre mintegy 20 millió forint értékben több mint 260 családot tud a két szervezet segíteni.
*
A karancssági csoport a Váci Egyházmegyei Karitászhoz tartozik. Kovács Gábor igazgató elmondta, hogy milyen feladataik vannak. „113 csoportunk van, de épp most alakulnak majd újak is. Az egyik önkéntes csoportunk ez itt, a karancssági. Rengeteg programmal működnek, nyári táborokkal s olyan más programokkal, ami a falu életében is meghatározó, nemcsak a hívek körében. Az egyházmegyében az utóbbi években 22-23.000 embernek tudtunk segíteni, ennyi segítségnyújtás történik. Ezek között vannak családok és egyedülálló emberek is. Vannak olyan települések, ahol főként az időseket tudjuk támogatni. De az egy nagyon felüdítő helyzet, hogy Karancsság egy demográfiailag fejlődő település, nagyon sok gyermekkel. Ezek a pelenkák itt nagyon jó helyre kerültek, mert nagyon sok kis gyerek van. Idén 644 doboz pelenkát fogunk kiosztani az egyházmegyében, ez jóval több, mint a tavalyi 500. Legalább 70 gyereket-családot szeretnénk segíteni az első időkben.”
A helyi karitász csoport sok dologgal foglalkozik. „Kosarat fonunk, öngazdálkodunk itt a missziós ház kertjében. Volt mellettünk egy idős hölgy, az ő kertjét is elkértük megművelésre. Közel egy hektáron termesztünk uborkát, paprikát, paradicsomot, káposztát, amiket aztán savanyítunk. Vannak vegyes vágottjaink, paradicsompüré, pizzaszósz. Helyben és környékbeli falvakban tudjuk azután eladni. 3 éve pedig már kriztantémot is termesztünk. Most már három fóliasátrunk is van. Azokat szintén innen, úgy szoktam mondani ’lábról’ adjuk el. Jó, mert nem kell elmenni messzire érte. Kijön, kiválasztja és elviszi. Idén 2000 tő volt, amit aztán mind el tudtunk adni. Nagy roham van Mindenszentek előtt, de ez jó. Télen nincs feladat, és idén bútorfestésbe kezdtünk. Kaptunk régi bútort és már elkészült belőle a prototípus. Azt gondolom, ez téli feladatnak nagyon jó lesz.” – számolt be Oláh Borbála.
Fotó: Dénes Balázs
Forrás: Katolikus Karitász
Az albertirsai templom helyén már a 15. Században állt egy román kori templom, Szent Margit tiszteletére felszentelve. A török hódoltság alatt elpusztult templomot a 18. század közepén barokk stílusban újjá építették és Jézus Krisztus pártfogásába ajánlották. Szentelésének 280. évfordulója alkalmából ünnepi szentmisét tartottak az albertirsai Urunk színeváltozása templomban. A búcsúi ünnepi szentmisét Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatta be.
A Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata önkéntes képzést indít a kórházi pasztoráció segítésére. A lelkigondozók és az önkéntes beteglátogatók az egyházmegyében található kórházakban segítő beszélgetésekkel szolgálják a betegeket. Hívjuk és várjuk az Egyházmegye területén élő leendő önkénteseket.
A Katolikus Karitász 2026-ban új szintre emeli Legyen öröm az iskolakezdés! elnevezésű kampányát. Az alapvető tanfelszerelések biztosítása mellett 2026-ban még nagyobb hangsúlyt helyez a személyre szabott, hosszú távú esélyteremtésre. A Lépcsőfok program mentorálással, korrepetálással, tehetséggondozással és célzott természetbeni segítséggel kíséri a hátrányos helyzetű gyermekeket a tanév során. A segélyszervezet adománygyűjtést indított, hogy még több rászoruló diákot támogathasson.
2026. július elején befejeződött a szolnoki Szentháromság templom szentélyének felújítása. Február óta a szentmisére érkezőket a szentélyben állványrengeteg fogadta. Restaurátorok dolgoztak a szentély újra festésén, hogy a hívő közösség nagyvonalú adakozásának és a Váci Egyházmegye támogatásának köszönhetően méltó, barokk hangulatú díszítést kapjon az épület belső tere. Gáll-Csepeli Anikó beküldött írását olvashatják.2026. augusztus 15. szombat
Mária
Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a...
Összes program »