1. Püspök atya melyik bibliai előképet tartja legszemléletesebbnek a szinodális folyamat illusztrálására és miért?

Az Emmauszi tanítványok útja illusztrálja talán legjobban a szinodális utat. Ezt sokan hasonlították már az úton levő egyházhoz, Isten vándorló népéhez. Elindul két tanítvány és melléjük szegődik egy ismeretlen. A két tanítvány befogadó, nem zavarják el az idegent, meghallgatják. Jézus tudatlanságot színlel, türelmesen halad a tanítványokkal, először meghallgatja őket, utána tanít. Megmagyarázza az írásokat, majd diszkrét szeretetével megnyitja a szívüket és az értelmüket, végül a kenyértörésben fedezik fel és akkora öröm tölti el őket, hogy visszasietnek Jeruzsálembe pedig már este van.

A szinodális folyamatot is ez jellemzi: együtt haladás, meghallgatás, befogadás, tanítás és a hit örömének a fölfedezése és fölfedeztetése. Mindez Isten Igéje és az Eucharisztia köré csoportosul. Ne azért haladjunk együtt az úton, mert ez a Vatikántól kapott házi feladat, hanem azért, mert Krisztus ezt a szeretet-utat mutatta meg nekünk és ez tud valódi örömet adni mindannyiunknak. Az egy úton járásban lesznek kihívások és problémák. A Szentlélekben azonban előbb-utóbb minden összekapcsolódik, Ő mindent összerak, összekapcsol.

2. A szinodalitás valóban egy stílusváltást jelent. Mi akadályozhat bennünket a szinodális együttgondolkodásban?

Először is az a tény, hogy ilyen még nem volt a Katolikus Egyházban. Emlékszem, hogy egy korábbi szolgálati helyemen megkérdeztem a híveket, mikor legyen a szentmise, mi az, ami az ő életritmusuknak megfelel. Azt mondták, hogy én vagyok a pap, döntsem el én. Így is lett, de nekem jobban tetszett volna, ha közvélemény kutatást tudtunk volna végezni és a hívek életéhez igazítva rendelkezni a szentmisék rendjéről. A szinodalitás egy új kultúra, amihez sem a híveink, sem a papjaink nincsenek hozzászokva. Ezen az újdonság okozta ijedtségen kellene elsősorban átlendülnünk. Nem szabad szkeptikusnak lenni, ne gondoljuk, hogy már úgyis mindent eldöntöttek „odafönt”. Persze az is lehet, valaki nem érzi a közösség részének magát. Vagy nem érti, hogy minek erőlteti a pápa és a főpásztor ezt a megkérdezést éppen most.

3. Vannak-e jó tapasztalatai korábbi szinodális típusú együtthaladásról?

A Tápiómenti Nagyboldogasszony közösségből van ilyen jellegű tapasztalatom, amelynek fiatalként tagja voltam. Ott úgy születtek konkrét döntések, hogy az atya tekintélyét tiszteletben tartva, az ő szeretetteljes tanítása alapján megbeszélték, kiérlelték a testvérek a döntést, amit a pap aztán jóváhagyott vagy elmondta, hogy szerinte miért kellene másként dönteni. Mindenki részese volt a megbeszélésnek. A Fokoláré lelkiségében már papként találkoztam azzal a tapasztalattal, hogy ha hisszük, hogy Jézus Krisztus közöttünk van, akkor nem csak bennünk és a személyes ima életünkben, döntéseinkben lehet jelen, hanem a kapcsolatainkban is.

Nekem mindkettő mintául szolgált, amikor plébánosként összehívtam az egyháztanácsot, mint helyi kormányzatot, ahol megvitattuk a helyzeteket, amelyek nyomán döntés született, amiért ugyanakkor én vállaltam a felelősséget. Gyümölcsöző volt, de sok energia és türelem kellett hozzá, ugyanakkor megtapasztaltuk, hogy ott volt a Szentlélek és a köztünk élő Jézus. A Központi Szemináriumot is hasonló modell alapján próbáltam vezetni rektorként. Hétfőn az elöljárókkal együtt imádkoztunk, majd megbeszéltük a feladatokat.

A Váci egyházmegyében a közvetlen munkatársaimmal is így dolgozunk. Komolyan veszem az esperesek gyűlését is, ahol elmondhatják, mit tapasztalnak a plébániákon a pap testvérekkel kapcsolatban. Komolyan veszem az Egyházmegyei Papi Szenátust, a diakónusokat, a hitoktatókat. Ebből is látszik, hogy valójában már megvannak a szinodalitás struktúrái, csak nem élünk vele. A döntés felelőssége a vezetőé marad, és nem kell megijedni attól, ha egy döntést sok konzultáció, esetleg vita előz meg. Könnyebb látszólag úgy vezetni, hogy mindent a vezető dönt el és akkor nincs benne kockázat, de ez nem az Evangélium szerint való élet. A Szentlélek a munkatársaimon, a megbízott vezetőkön keresztül, az Isten népén keresztül is irányt tud mutatni.

4. Milyen tartalékokat és lehetőségeket lát, amellyel bátorítani tudja a közösségeket és egyéneket a bekapcsolódásra?

A keresztség szentsége által minden krisztushívőt fölken az Egyház az általános papságra. Aki meg van keresztelve az küldetést is kap, ami azt jelenti, hogy krisztusi módon éljen ott, ahol van, eszerint gondolkozzon, dolgozzon. Ha pedig kapott egyéb karizmát is, akkor azt állítsa az egyházközösség szolgálatába. A „sensus fidei”, azaz a hitérzék szerint a Szentlélek a megkeresztelt, de teológiai tudással nem rendelkező, a hitét alapjaiban ismerő személyben is meg tudja mutatni, hogy Ő mit szeretne. Jó lenne ezt a hitérzéket fejleszteni és ezen keresztül kapcsolódni az egyház felszentelt tagjaihoz, így egészítenénk ki egymást.

Mindehhez nagyon fontos a személyes megtérés, az, hogy az életünk valóban evangéliumivá váljon. Nemcsak a vasárnapi szentmisén legyünk jelen, hanem a magánéletünkben, a házasságunkban, a munkahelyi kapcsolatainkban az Evangélium szeretet törvénye legyen a meghatározó.

2019-ben azt a felelősségteljes szép hivatást kaptam a Szentatyától, hogy a Váci egyházmegye közösségét vezessem. Szeretném megkérni az összes paptestvéremet, minden diakónust, hitoktató munkatársakat, akolitus és lektor testvéreket, mindenkit, aki valamilyen felelősséggel bír a plébánián, legyen az kántor, sekrestyés, kisközösség vezető, vagy csak templomba járó, megkeresztelt, hogy legyen partnerem, legyen útitársam ezen az úton, menjünk együtt a szinodális úton!  Higgyünk abban is, hogy az egyház legfőbb elöljárója, Ferenc pápa a Szentlélektől kapott indítást arra, hogy ezt a folyamatot elindítsa.  

5. Az egyházmegyében a szinodális folyamat részeként első körben jó, illetve problémás egyházi gyakorlatokra kérdeztünk rá. A februárban induló második szakasz mire fókuszál?

A január közepéig beérkezett válaszokat elemezte az egyházmegyei szinodális bizottság és ezekre alapozva, valamint a Szinódus Vademecumában, azaz útmutatójában szereplő 10 témához kapcsolódóan tesznek fel kérdéseket. Ezek alapján szeretnénk jobban megismerni azt, hogy a Váci egyházmegyében működő közösségek – családcsoportok, házas hittanosok, ifjúsági csoportok, apa-körök, idősek klubja, karizmatikus imacsoport, baba-mama klubok tagjai, cserkészörsök, énekkarok vagy katekumen csoportok tagjai stb. – hogyan látják ma egyházunkat és annak evangelizációban betöltött szerepét. Nem kell feltétlenül mind a tíz témát feldolgozni természetesen, mindegyik csoport kiválaszthatja, hogy melyikről kíván beszélgetni és mely témáról tud és szeretne közösen megfontolt javaslatot elküldeni. A kérdőíveket elektronikus formában juttatjuk el a papság és a közösségvezetők részére február utolsó hetében és március 31-ig várjuk tőlük a válaszokat, javaslatokat. Ezekből készíti el az egyházmegyei bizottság azt az összegzést, amelyet megküld a Püspöki karnak.  Minden közösségre, minden hívőre számítunk ebben a folyamatban, amelyről Piero Coda olasz teológus professzor így nyilatkozott: „A katolikus egyház legfontosabb kezdeményezése a II. Vatikáni Zsinat óta.”