CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
„A házasság folyamatos tanulás egymástól, előrehaladás a fejlődés útján. Ehhez mindkét félnek állandóan kell kérnie Istent, hogy meghallják az Ő hangját” – mondta Marton Zsolt váci megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családügyi Bizottságának vezetője a házasság hetét lezáró szentmisén, melyet a budapest-belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templomban tartottak február 20-án.A szentmisén részt vett Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita, a hét központi programjainak fővédnöke; valamint a házasságot és a családot középpontjukba helyező lelkiségek képviselői.
Az ünnepi szentmise elején Jeney Gábor, a Házas Hétvége nemzeti felelős lelkipásztora olvasta fel Kovács Attila és Bea, a Magyar Házas Hétvége közössége vezetőinek levelét. Mint elmondta,
Isten a házasokat arra hívta, hogy szenvedélyes kapcsolatban és szenvedélyes szeretetben éljenek, s minden áldott nap kimondják az igent egymásra és a hármas egységükre Istennel.
Marton Zsolt váci megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családügyi Bizottságának elnöke szentbeszédében arra emlékeztetett, hogy „az emberi kapcsolatok egészen sajátos, szent, küzdelmesen szép formájának, a házasságnak az ünneplése, a házasság hete rendezvénysorozat immár 15 éve van jelen Magyarországon”. Ebből az alkalomból a híres házasságszakértő, Gary Chapman küldött videoüzenetet. Ebben az idei házasság hete mottójáról beszél, ami így szól: „Maradjunk együtt!”
„Rendkívül fontos ez az üzenet, amikor még mindig jelen van a vírus az életünkben, amely nemcsak egészségünket támadta meg, de kikezdte házasságainkat és családi életünket is. Statisztikák jelzik világszerte, hogy sok házasság bomlott fel, számos család esett szét ezen időszak alatt” – hangsúlyozta Marton Zsolt püspök.
Gary Chapman azt is mondja, hogy a házassági szeretetnek, szerelemnek mindig épülnie, fejlődnie kell azért, hogy élő és éltető maradjon. Ha nem így történik, akkor visszafejlődik, ha viszont épül, akkor példaértékű.
De hogyan lehet példaképpé válni, miként vagyunk képesek házasságban, családban együtt maradni? A mai evangéliumban hallhattuk az aranyszabályt: „Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak.” (Lk 6,31) Ez annyira lényeges alaptörvénye az emberi együttélésnek, hogy hasonló formában megvan más vallásokban és kultúrákban is. Az Ószövetségben negatív formában jelenik meg: „Amit magadnak nem szeretnél, azt másnak se tedd.” (Tób 4,15a) A teljesen pozitív megfogalmazás Jézustól jön, aki az én elé a másik embert helyezi.
Ez a bibliai mondat alkalmazható a házastársakra is: Úgy bánj a hitveseddel, ahogy szeretnéd, hogy ő bánjon veled.
Nemcsak a lélektan, de tapasztalt házasok tanúságtétele bizonyítja, hogy a házasság folyamatos tanulás egymástól, előrehaladás a fejlődés útján. Ehhez mindkét félnek állandóan kell kérnie Istent, hogy meghallják az Ő hangját a lelkükben. – emelte ki a családreferens püspök.
Mindezt újból és újból meg kell tanulnunk, de pusztán a saját erőnkből nem megy. Térjünk vissza az első szeretethez, a házassági szerelem forrásához! – buzdított a főpásztor.
Kedves házasok, ahhoz, hogy együtt maradjatok, újból rá kell találnotok a forrásra, Istenre. Építsétek újra közös hiteteket és bizalmatokat Istenben, tanuljatok meg újból Őrá figyelni, és akkor képesek lesztek egymásra is figyelni. – emelte ki Marton Zsolt püspök, aki Ferenc pápa tavaly megjelent, Jó együtt! című könyvéből idézve rámutatott: „Valóban csodálatos terv rejtőzik a házasság szentségében! … A legfontosabb kötelék az Úrhoz kapcsol bennünket! Amikor a család imádkozik, a kötelék megmarad. Amikor a férj imádkozik a feleségért, és a feleség imádkozik a férjért, ez a kötelék megerősödik.” Ferenc pápa az Amoris laetitia (A szeretet öröme) kezdetű apostoli buzdításában pedig azt mondja, hogy „a házasság nem tekinthető lezárt ügynek”, „az esküvőn kölcsönösen kimondott igen egy olyan út kezdete, amelynek célja képes leküzdeni mindent, ami akadályt jelenthet”.
„Merjünk mindig újrakezdeni! Merjünk a nehézségekkel közösen szembenézni, és megküzdeni azokkal úgy, hogy gyümölcse a megbocsátás legyen!” Ezt mondja a pápa: „A másik boldogságát fontosabbnak tartsuk a saját szükségleteinknél.” Majd így folytatja: „Ha a házasságot feladatnak tekintjük, amely akadályok legyőzését is magában foglalja, akkor minden krízis alkalom lesz arra, hogy együtt igyák a jobb bort.”
„Maradjunk együtt!” Ehhez az is szükséges, hogy a házassági kapcsolatunkat tudatosan ápoljuk. A jól működő párkapcsolat ugyanakkor nem tökéletes házasságot jelent, hanem jó házasságot. Ehhez nélkülözhetetlen, hogy három irányban legyen jó a kapcsolatunk. Gyökössy Endre fogalmazta ezt meg: jó kapcsolat fölfelé: öröm és békesség Istennel; befelé: öröm és békesség önmagammal; kifelé: öröm és békesség embertársaimmal.
Ha az aranyszabályt próbáljuk életté váltani házasságunkban és családi életünkben, akkor a házasság hiteles tanúságtétel lesz, és megvalósul a házasság hete ünnepi, születésnapi vágya: Maradjunk együtt!
Ezen a héten a ti Istentől megáldott, szent kapcsolatotokat mint kincset mutattuk föl a világnak.
Szeretnénk benneteket továbbra is megerősíteni a házassági hűségben, mellé állni azoknak, akik házasságra készülnek, és örömet és vágyat ébreszteni fiataljainkban, hogy merjék választani a házasságot mint a párkapcsolat igazi, boldog útját” – zárta szentbeszédét Marton Zsolt családreferens püspök.
A szentmise végén Mohai Tamás és Keresztes Ilona, a házasság hetének korábbi arcai mondták el zárógondolataikat.
Mohai Tamás azt emelte ki, hogy a házasság az a közös szentély, ahol a szerelem a leginkább kibontakozhat, míg Keresztes Ilona arra emlékeztetett, nagy jelentősége van azoknak a lelkiségi mozgalmaknak, melyek a házasságot helyezik középpontjukba.
Szerző: Baranyai Béla
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Úrnapja alkalmából Marton Zsolt váci püspök ünnepi szentmisét mutatott be a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban. A főpásztor szentbeszédében hangsúlyozta, hogy az Eucharisztia a katolikus hit központja, amelyben Jézus Krisztus valóságosan jelen van, és amely táplálja a hívők lelki életét. Arra buzdított, hogy az örömhír tanúságtevői legyünk, életünk középpontjába helyezzük Krisztust, és váltsuk életté az evangélium üzenetét.
A Katolikus Karitász adománygyűjtést indít a Fülöp-szigeteken történt pusztító földrengés áldozatainak és károsultjainak megsegítésére. 2026. június 8-án 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Mindanao déli részét. A rengés több településen rendkívül erős intenzitású földmozgást okozott, a hatóságok pedig cunamiriadót rendeltek el, amely miatt kilenc tartomány part menti közösségeit evakuálták. A Katolikus Karitász felhívását közöljük.
A Katolikus Karitász – Caritas Hungarica országos zarándoklatot tartott munkatársainak és önkénteseinek 2026. május 30-án Bodajkon, a segélyszervezet alapításának 95., újjáalakulásának 35. évfordulója alkalmából. A Váci Egyházmegyei Karitász 22 tagja vett részt a szentmisén, négyen pedig Fehérvárcsurgótól Bodajkig zarándokoltak. A jubileumi találkozón közel 800-an vettek részt. A Katolikus Karitász sajtóanyagát szerkesztve olvashatják.
Magyarországon sokszor egyedülálló, a 21. századi oktatás szükségleteire válaszoló szakirányú továbbképzéseket hirdet az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A két-négy féléves képzések hallgatói olyan területekről szerezhetnek speciális tudást, mint a neurodiverzitás-specifikus fejlesztőpedagógia, a drámajáték, a biblioterápia vagy az értelemközpontú személyiségfejlesztés. A képzésekre június 30-ig várják a jelentkezőket.
Különleges módon ünnepelte az Újhatvani Római Katolikus Általános Iskola tizenötödik születésnapját. Uzsalyné dr. Pécsi Ritától, az Organikus Pedagógia Egyesület elnökétől vehette át az intézmény igazgatónője, Pozsár Andrea az Organikus Nevelési Intézmény címet. A Szent Mihály Intézményfenntartó cikkét olvashatják.2026. június 12. péntek
Villő
Abban az időben Jézus megszólalt, és ezt mondta: Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám...
Összes program »