CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Kovács Gábor a Váci egyházmegyei Katolikus Karitász igazgatója március 3-án, a váci központban tájékoztatást adott a sajtó munkatársainak arról, milyen formában kapcsolódnak be az ukrajnai háború menekültjeinek megsegítésébe és kérte együttműködésüket a további támogatási felhívás eljuttatásában. A tájékoztatón jelen volt Marton Zsolt váci püspök is.Marton Zsolt váci püspök elmondta, hogy a Karitász a Szentírásból ismert irgalmas szamaritánus példáját követve segít a rászorulóknak ott, ahol szükség van a támogatásra: most éppen az orosz-ukrán háborús konfliktus menekültjeinek ellátásába kapcsolódnak be. Köszönetet mondott minden önkéntesnek és munkatársnak, és hangsúlyozta, hogy az alapvető szükségletek ellátásán kívül nagyon fontos, hogy a menekültek szeretettel és vigasztalással is találkozzanak.
Kovács Gábor elmondta, hogy a Karitász három irányú segítséget tud nyújtani ebben a váratlan és súlyos humanitárius katasztrófa helyzetben önkéntesein, támogatóin keresztül.
Természetbeni és pénzbeli adományokat gyűjt – tisztálkodószereket, tisztítószereket, pelenkát, tartós és gyorsan fogyasztható, nem romlandó élelmiszereket -, amelyeket egyrészt a magyar-ukrán határra szállítanak el, másrészt a Váci egyházmegye területére érkező menekülteknek adnak át igény szerint. A pénzadományokkal a váratlanul felmerülő szükségletekre tudnak reagálni. Eddig ezt elsősorban gyógyszervásárlásra és üzemanyagra fordították, valamint a várhatóan elhúzódó válságban a további logisztikai, ellátási igényeket fogják belőle fedezni. Eddig 2,7 millió Ft pénzadomány és kb. 18-20 m3 természetbeni adomány, főleg élelmiszer, pelenka, tisztálkodószer érkezett, és folyamatosan érkeznek további felajánlások. Az eddigi adományok jelentős része az ukrajnai határ közelében lévő raktárokba került.
Lakhatási lehetőséget nyújt a menekült személyek számára, akik között legnagyobb számban nők és gyermekek érkeznek. Sok család ajánlotta már fel üres lakását, szobáját a menekülteknek. Ezen kívül az egyházmegye vendégházai, lelkigyakorlatos központjai és a plébániák üres épületrészei is fogadnak menekülteket. Mai napig összesen körülbelül 250 fő elhelyezéséről gondoskodtak az egyházmegye önkéntesei, intézménye, plébániái, de ez a szám napról-napra növekszik. A hivatalos szálláshelyek kiutalásában az egyházmegye együttműködik az Országos Katasztrófavédelemmel.
Fogadja az önkéntesek jelentkezését, akik a Katolikus Karitász által kijelölt határmenti településekre utaznak le pár napos váltásban, hogy a helyszínen bekapcsolódjanak a 0-24 órás szolgálatba. A Váci Egyházmegyei Karitász a Katolikus Karitász országos központjának koordinációja mellett Barabás településen segíti a határmenti munkát. Eddig 80 karitász önkéntes személy jelentkezett a plébániai karitász csoportokból az egyházmegye területéről, akik közül többen már részt is vettek a barabási szolgálatban. A legnagyobb munka mégis az egyházmegyei plébániai karitász önkéntesei és a plébániai közösségek körében folyik. Itt adományok gyűjtésével, szálláshelyek előkészítésével és a befogadott emberek ellátásával foglalkoznak.
„Sok magánszemély keres fel minket és ajánlja fel segítségét, nagyszerű összefogást tapasztalunk. Egy önkéntes munkatársunk szinte csak a szükségletek és felajánlások koordinálásával foglalkozik.” – mondta el az igazgató. „Barabáson mindenki a helyén van, a fogadás és ellátás szervezetten és nyugodtan folyik az ország több pontjáról érkezett önkéntesek közreműködésével. Több egyházmegye személyszállító kisbusza áll rendelkezésre a bázison, ahol az önkéntesek ezekkel végzik a menekültek szállítását a határról a település központjába, valamint a záhonyi vasútállomásra. A település polgármestere maga is bekapcsolódik a munkába, a helyi lakosok közül is nagyon sokan segítenek és fogadnak be maguk is menekülteket. A település iskolája raktárbázisként szolgál az érkező adományok számára. A menekültek most már többnyire ukrán nemzetiségűek, akik később az ország belseje felé vagy harmadik ország irányába tervezik a tovább utazást, és szinte kivétel nélkül nők és gyermekek, akik férfi családtagjaikat hátrahagyva, vagy éppen már a nyugati országokban vagy Magyarországon dolgozó családtagjaik után keltek útra.” – osztotta meg az igazgató friss benyomásait előző napi helyszíni látogatása alapján.
Kovács Gábor megköszönte mindazoknak a segítségét és felajánlását, akik eddig megkeresték őket akár pénzbeli, akár természetbeni adománnyal vagy önkéntes munka, lakhatási lehetőség felkínálásával. A Váci Egyházmegyei Karitász mindent megtesz annak érdekében, hogy a lehető legtöbb rászoruló kapja meg a szükséges ellátást. A váci központ munkatársai folyamatosan fogadják a felajánlásokat a caritas@vaciegyhazmegye.hu címen és megpróbálnak minden üzenetre válaszolni.
További adományokat magánszemélyektől és cégektől egyaránt az alábbi számlaszámon fogadnak:
OTP Bank Zrt. 11784009-22227148. A közleménybe kérik beírni: "ukrajnai menekültek"
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
Az ördögtől megszállott fiú meggyógyítása után a tanítványok csodálattal tekintettek Jézusra. Ő azonban figyelmeztette őket: Véssétek szívetekbe, amit most mondok! Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére...
Összes program »