CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A Tartós szeretet címmel meghirdetett országos gyűjtés során a templomokban az erre kijelölt helyen helyezhetik el felajánlásaikat. Idén az ukrajnai menekültek és a kárpátaljai magyarok javára ajánlja fel az adományokat a Karitász.
Az elmúlt évekhez hasonlóan az egyházmegyei karitászközpontok és adománypontok is fogadják az adományokat munkaidőben. A gyűjtőpontok listája elérhető az országos karitász honlapján. (karitasz.hu)
Az összegyűlt adományokból a Karitász önkéntesei állítanak össze élelmiszer-csomagokat, amelyekkel a menekülteket támogatjuk életüknek ebben az igen nehéz szakaszában. A kárpátaljai Karitászok ingyenkonyhákat működtetnek a menekültek ellátására, melyet szintén támogat a tartósélelmiszer-gyűjtés eredményével a segélyszervezet, mely az elmúlt időszakban 20 alkalommal juttatott el adományt a határontúliak támogatására.
Hogyan lehet bekapcsolódni a gyűjtésbe?
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
Az ördögtől megszállott fiú meggyógyítása után a tanítványok csodálattal tekintettek Jézusra. Ő azonban figyelmeztette őket: Véssétek szívetekbe, amit most mondok! Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére...
Összes program »