CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Március 22-én, kedd este admissziót ünnepeltek a Központi Szeminárium kispapi kápolnájában. Az admisszió (vagy más néven jelölés) egy liturgikus szertartás, amelynek révén az Egyház az állandó diakonátusra vagy az áldozópapságra készülőket a szentelés előtt a jelöltek közé felveszi. Egyházmegyénkből két papnövendék, Szabó Gábor és Urbán Gábor is megkapták jelölésüket. Rajtuk kívül még Bakos Áron, Szarka Zoltán és Szlama Ákos papnövendékek admissziójára került sor.Varga László, a Kaposvári Egyházmegye püspöke vesperás keretében szemináriumi közösségben mutatta be a papnövendékeket, s homíliájában kiemelte a csend jelentőségét a papságra való készületben. A szentbeszéd után Dr. Martos Levente Balázs, a Központi Szeminárium rektora név szerint szólította ki a jelölteket, akik két kérdésre felelve ígéretet tettek arra, hogy az Úr hívására válaszolva teljesen felkészülnek a szent szolgálat vállalására.
“Vártam már a befogadási szertartást; lélekben és a szertartás szövegét átolvasva is készültem erre az alkalomra"- mesélte Urbán Gábor papnövendék. "Öröm volt számomra, hogy az admisszióra benyújtott kérelmemet elfogadták, tehát alkalmasnak talál az Egyház a papságra. Amikor a szertartás során ígéretet tettünk Krisztus Urunk és az Egyház szolgálatára, éreztem, hogy a növekvő felelősség miatt egy súly is nehezedett a vállamra. Akkor én már egy sokadik igent mondtam ki az Isten hívására, a befogadási szertartás alatt azonban az egész szemináriumi közösség előtt tettem ezt. Ettől kezdve még komolyabban kell gondolkodnom a hivatásomról és még inkább Krisztussal együtt járni ezt az utat. Az admisszió tehát örömmel töltött el, ugyanakkor érzem, hogy erősebben kell ráhagyatkoznom Istenre, hogy segítsen abban, hogyan lehetek még inkább kész a papi szolgálatra."
A papnövendékek számára a következő lépés a diakónussá szentelés lesz.
További áldott készületet kívánunk nekik; ne felejtsük el imáinkkal kísérni őket útjukon!
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
Az ördögtől megszállott fiú meggyógyítása után a tanítványok csodálattal tekintettek Jézusra. Ő azonban figyelmeztette őket: Véssétek szívetekbe, amit most mondok! Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére...
Összes program »