CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Március 25-én ünnepélyes keretek között áldotta meg az egyházmegye nevelőszüli hálózatának kibővített és felújított központját Paszternák Tamás pasztorális helynök. Ebből az alkalomból a Nevelőszülői Hálózat Szent Rita nevét vette fel.A Váci Egyházmegye 2007 eleje óta tartja fenn és működteti az Otthon Szociális Szolgáltató Nevelőszülői Hálózatát, amely az egyházmegye szociális intézményeit irányító Szamaritánus Szolgálatához tartozik. A gyermekvédelmi intézmény olyan gyermekek, fiatalok számára nyújt támogatást, akik különböző problémák miatt rövidebb-hosszabb időszakra kikerülnek vérszerinti családjukból, és nevelőszülők segítségére, gondozására szorulnak. A hálózatban jelenleg kb 700 ellátott gyermeket nevel 230 nevelőszülő.
A március 25-ei ünnepélyes átadáson Paszternák Tamás pasztorális helynök megáldotta a kibővített és felújított központi épületet. Emlékeztetett arra, hogy aki nevelőszülőként befogad egy gyermeket, Jézust fogadja be és ezzel nemcsak az irgalmasság cselekedetét hajtja végre, hanem egyben evangelizál is.
A Nevelőszülői Hálózat ebből az alkalomból Szent Rita nevét vette fel. A névválasztással ki akartuk fejezni azt a hitet, hogy az intézményhálózat nemcsak emberi erőből szeretne működni, hanem az egyház által kanonizált szent oltalámba is szeretné magát ajánlani - mondta Pálfay Gellért a Szamaritánus Szolgálat igazgatója.
A bővítés során kialakítottak egy 30 nm-es kapcsolattartói helyiséget, ahol a gyerekek vér szerinti szüleikkel találkozhatnak a látogatások során. Korszerűsítették az irodát, klimatizált irattár jött létre és oktatói-közösségi teret is létrehoztak. A felújítási munkák 20 millió forintos költségét a fenntartó fedezte.
Meskó Zsolt rendező és csapata idén is meghirdeti a passiószervező- és rendező képzést, amelyet Budapesten tartanak meg november 21-én. A képzés célja, hogy a résztvevők képesek legyenek a saját egyházközségükben, templomukban megrendezni egy passiójátékot, amelyhez a szövegkönyvet, a zenei alapot és a jelmezeket is készen kapják az országos passióképzési projekt keretében. A tavaly - többek között - Vácon tartott passióképzés eredményeképpen nyolc helyen valósult meg húsvéti passió a Váci Egyházmegyében.
Az 1956-os forradalom évfordulóján a Váci Egyházmegye tisztelettel emlékezik meg dr. Pétery József egykori megyéspüspökről, akit a diktatúra éveiben eltávolítottak hivatalából, de 1956 novemberében rövid időre visszatérhetett Vácra. Hazatérése a váci közösség összefogásának szimbólumává vált, és bár a forradalom leverése után ismét Hejcére kényszerítették, emlékét a mai napig hálával őrizzük.
Az Ármós-házaspár legkisebb lánya, Rita Down-szindrómával született 14 évvel ezelőtt. Rita másképp kötődik a szüleihez mint egy átlagos gyerek, tele van szeretettel, magas az érzelmi intelligenciája. Szeret biciklizni, joghurtot enni, szereti a társaságot. Nagyon sok mindenre képes egyedül, saját tempójának megfelelően fejlődik. Szülei arra törekszenek, hogy minden képességet kihozzanak belőle, ami benne van. Segítik, támogatják, számára megfelelő módon készülnek gondoskodni gyermekük jövőjéről is. Reményteli beszélgetés egy háromgyerekes házaspárral.2026. október 17. szombat
Hedvig
Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványaihoz: Mondom nektek, hogy mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom Isten angyalai előtt....
Összes program »