CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Március 27-én jótékonysági koncertre került sor a Dunakeszi Szent Imre templomban a Kárpátaljáról menekült családok megsegítésére. Az eseményt a Dunakeszi Civilek Baráti Köre szervezte; az est kiemelt vendége volt Pitti Katalin Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes és kiváló művész.Skripeczky István főszervező személyes érintettsége miatt is tartotta fontosnak a jótékonysági est megszervezését, hiszen Kárpátaljáról származik, és „a szíve még visszahúz” szülőföldjére. Családjában nem ő az egyetlen, aki segítséget ajánlott fel a háborús helyzetben; lánya menekülteket szállásol el. „Lányom ukrán menekültek fogad be folyamatosan; egy család általában két napig marad nála, utána mennek tovább Nyugat-Európában dolgozó férjükhöz. Két, éppen itt tartózkodó családot meghívtunk jótékonysági rendezvényünkre, akik az adománygyűjtést látva elsírták magukat, és azt mondták: milyen rendesek ezek a magyarok!”
Kovács Ilona társszervező köszönetet mondott a fellépő művészeknek, és együttérzését fejezte ki a háborúban szenvedők iránt. „Szeretnénk támogatni a rendkívüli élethelyzetbe került kárpátaljai testvéreinket. Mindannyian, akik most itt vagyunk, értük aggódunk, fáj a szívünk, együttérzünk velük, és a lehetőségeinkhez mérten szeretnénk bajaikon enyhíteni. Tudjuk, hogy ez csak egy cseppnyi segítség, de számtalan ilyen cseppnyi összefogás összegződik országunkban.”
Az est során 400 ezer forint összegű támogatás gyűlt össze, mellyel a Kárpátaljai Családokért Egyesület munkáját támogatják. A Dunakeszi Civilek Baráti Köre a továbbiakban is szeretne még adománygyűjtő eseményt szervezni a háborús menekültek megsegítésére.
A koncert felvétele ITT tekinthető meg.
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
Az ördögtől megszállott fiú meggyógyítása után a tanítványok csodálattal tekintettek Jézusra. Ő azonban figyelmeztette őket: Véssétek szívetekbe, amit most mondok! Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére...
Összes program »