CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Április 10-én, Virágvasárnap Vácon barkaszenteléssel, körmenettel és püspöki szentmisével vette kezdetét a Nagyhét. A körmenet a Barátok templomától indult, a liturgikus szertartásra a váci székesegyház felújítási munkái miatt a Szent Anna piarista templomban került sor. Marton Zsolt püspök arra hívott mindenkit, hogy Krisztus példáját követve az alázat útján induljunk el ezen a héten, hogy a Szent Három Nap liturgikus ünnepeinek átélésével mi is meg tudjuk majd tapasztalni a Feltámadott dicsőségét.A barkaszentelést a főpásztor a Barátok temploma előtt végezte el. Az itt felolvasott evangélium Jézus jeruzsálemi bevonulását idézte meg (Lk 19, 28-40). Majd a hívek barkával a kezükben és énekelve vonultak át a keresztet követve a templomba, ahol az asszisztencia bevonulását pálmaleveleket lengető gyermekkórus fogadta.
Marton Zsolt szentbeszédében emlékeztetett, hogy az olvasmányban (Iz 50,4-7) megszólaló Izaiás próféta volt az, aki az Ószövetségben a Szenvedő Szolga képét megrajzolva a legtökéletesebben előre vetítette Krisztus áldozatát és sorsát. Jézus szabadon adta oda önmagát értünk. Az ő egyetlen és szent áldozata az a titok, amely minden korábbi áldozatot felülmúl és beteljesít. Krisztus áldozata azóta is tart, minden szentmisében átélhetjük és ez az áldozat a mi életünk és boldogságunk forrása is. Isten azért adta nekünk ajándékul fiát, hogy az egész emberiséget kiengesztelje önmagával.
A szentlecke a Szentírás egyik legyönyörűbb Krisztus himnuszát hozta elénk (Fil 2, 6-11). Az alázatos szolga éneke ez, aki értünk felvállalta az emberi sorsot, háttérbe szorítva istenségének dicsőségét és kiváltságait. A Nagyhét azzal a kérdéssel szembesít bennünket is, hogy képesek vagyunk-e lemondani evilágunk kincseiről annak érdekében, hogy elnyerjük majd a földöntúli ajándékot, képesek vagyunk-e mi is szolgálni egymást. A főpásztor arra bátorította a híveket, hogy a Nagyhétre készülve induljunk el mi is az alázat útján, átölelve Krisztus keresztjét annak érdekében, hogy meg tudjuk majd tapasztalni az Ő dicsőségét – most, Húsvétvasárnap és majd az örökkévalóságban is.
A virágvasárnapi zenei szolgálatot a Váci Székesegyház Szent Cecília Kórusa látta el Varga László atya, a váci székesegyház karnagya vezényletével, közreműködtek a Váci Székesegyházi Kórusiskola diákjai Szurdok Ildikó karvezető tanár vezetésével. A szentmisében Werner Lukács Passiója hangzott el.
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 23. szerda
Tekla
Jézus összehívta a tizenkét apostolt. Erőt és hatalmat adott nekik az ördögök felett és a betegségek gyógyítására. Aztán szétküldte őket, hogy hirdessék Isten országát, és gyógyítsák meg a betegeket....
Összes program »