A barkaszentelést a főpásztor a Barátok temploma előtt végezte el. Az itt felolvasott evangélium Jézus jeruzsálemi bevonulását idézte meg (Lk 19, 28-40). Majd a hívek barkával a kezükben és énekelve vonultak át a keresztet követve a templomba, ahol az asszisztencia bevonulását pálmaleveleket lengető gyermekkórus fogadta.

Marton Zsolt szentbeszédében emlékeztetett, hogy az olvasmányban (Iz 50,4-7) megszólaló Izaiás próféta volt az, aki az Ószövetségben a Szenvedő Szolga képét megrajzolva a legtökéletesebben előre vetítette Krisztus áldozatát és sorsát. Jézus szabadon adta oda önmagát értünk. Az ő egyetlen és szent áldozata az a titok, amely minden korábbi áldozatot felülmúl és beteljesít. Krisztus áldozata azóta is tart, minden szentmisében átélhetjük és ez az áldozat a mi életünk és boldogságunk forrása is. Isten azért adta nekünk ajándékul fiát, hogy az egész emberiséget kiengesztelje önmagával.

A szentlecke a Szentírás egyik legyönyörűbb Krisztus himnuszát hozta elénk (Fil 2, 6-11). Az alázatos szolga éneke ez, aki értünk felvállalta az emberi sorsot, háttérbe szorítva istenségének dicsőségét és kiváltságait. A Nagyhét azzal a kérdéssel szembesít bennünket is, hogy képesek vagyunk-e lemondani evilágunk kincseiről annak érdekében, hogy elnyerjük majd a földöntúli ajándékot, képesek vagyunk-e mi is szolgálni egymást. A főpásztor arra bátorította a híveket, hogy a Nagyhétre készülve induljunk el mi is az alázat útján, átölelve Krisztus keresztjét annak érdekében, hogy meg tudjuk majd tapasztalni az Ő dicsőségét – most, Húsvétvasárnap és majd az örökkévalóságban is.

A virágvasárnapi zenei szolgálatot a Váci Székesegyház Szent Cecília Kórusa látta el Varga László atya, a váci székesegyház karnagya vezényletével, közreműködtek a Váci Székesegyházi Kórusiskola diákjai Szurdok Ildikó karvezető tanár vezetésével. A szentmisében Werner Lukács Passiója hangzott el.