CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Közel száz pap, kispap és diakónus gyűlt össze, hogy a váci Szent Anna Piarista templomban a hívekkel együtt ünnepeljék az olajszentelési misét, amelyet Marton Zsolt megyéspüspök mutatott be az egyházmegye papságával. A szertartáson Dr. Varga Lajos segédpüspök és Dr. Beer Miklós nyugalmazott püspök is jelen volt. A zenei szolgálatot a Váci Székesegyházi Kórusiskola és a Premontrei Schola vállalta, akik gregorián énekekkel emelték az ünnep fényét.Marton Zsolt köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy - püspökként először - végre nem online, hanem szabadon együtt ünnepelheti papjaival, az egyházi rend tagjaival és a világi Krisztus-hívőkkel a krizmaszentelési misét. A homíliában kifejtette, hogy a ma emberének egyre nagyobb igénye van arra, hogy megismerje önmagát. Nekünk, keresztényeknek Krisztushoz kell mennünk, hogy megismerjük önmagunk, és így egyre inkább azok legyünk, akiknek Isten megálmodott minket. A krizmaszentelési mise tulajdonképpen az áldozópapok önazonosságának az ünnepe, hiszen - ahogy püspök atya fogalmazott - „szembesülünk a hivatásunkkal és a küldetésünkkel, megerősítjük az ebben való elköteleződésünket”. Mivel Nagycsütörtökön az Oltáriszentség és az egyházi rend, a papság megalapítását ünnepli Egyházunk, a szertartás során a papság megújította a szenteléskor tett ígéreteit, Püspök atya pedig megszentelte a keresztelendők és a betegek olaját, valamint a bérmáláshoz használatos krizmát.
A szertartás végén a püspök köszöntötte a jubiláns atyákat: az ezüstmisés Kapás Attilát, Kecskés Attilát, Laczkó Mihályt, és a szintén ezüstmisés, jelenleg az USA-ban szolgáló Balogh Lászlót, valamint Finta Lajos atyát, aki idén ünnepli felszentelésének 40. évfordulóját. Majd külön-külön megszólította a résztvevőket; először a papsághoz fordult, arra kérve őket, hogy imádkozzanak híveikért, és azért, hogy mindig Krisztus lelkületével tudják őket Jézushoz vezetni. A diakónusokat arra kérte, hogy a papsággal együtt egységben szolgálják Isten szent népét, a híveket pedig arra, hogy imádkozzanak azért, hogy kitartóan meneteljünk együtt az örök Húsvét felé: „Kedves világi Krisztus-hívő testvéreim, akik a keresztség révén részesültetek az általános papságban! Imádkozzatok papjaitokért, diakónusaitokért és értem is, hogy mi, - a püspök, papjai és diakónusai -, Krisztus Urunk hűséges szolgái legyünk, és a ti lelki javatokra tudjunk munkálkodni szeretett Váci Egyházmegyénkben, és mindnyájan együtt haladjunk az Anyaszentegyház szinódusi útján.”
Az egyházi rend alapításának ünnepén adjunk hálát papjainkért, püspökeinkért és imádkozzunk értük!
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
Az ördögtől megszállott fiú meggyógyítása után a tanítványok csodálattal tekintettek Jézusra. Ő azonban figyelmeztette őket: Véssétek szívetekbe, amit most mondok! Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére...
Összes program »