CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Marton Zsolt váci püspök az Oltáriszentség alapításáról megemlékező nagycsütörtöki szertartást a váci piarista templomban mutatta be a piarista paptestvérekkel közösen és az egyházmegye kispapjainak asszisztenciájával.A szentmisére a papság az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus miseruháját öltötte magára ezzel is kapcsolódva az Oltáriszentség megünnepléséhez. Marton Zsolt örömét fejezte ki, hogy püspökké szentelését követően végre személyes jelenléttel ünnepelheti meg a Húsvétot a váci hívekkel. Szentbeszédében a Szent Három Nap „kapujába” érkezve az ünnep alábbi három üzenetére hívta fel a figyelmet.
Ez a nap az Eucharisztia alapításának ünnepe. Az étkezés minden kultúrában fontos, mert közösséget teremt. Ez különös módon jelent meg az Utolsó vacsora asztalánál, amikor a tanítványok együtt voltak. Jézus a kenyér és a bor bemutatásával saját életáldozatát jelenítette meg, a kenyérben, mint legalapvetőbb táplálékunkban önmagát adta nekünk. Nagycsütörtök nemcsak az Oltáriszentség, hanem a papság alapításának ünnepe is. Krisztus az Eucharisztia kiszolgáltatását a papságra bízta. A délelőtti olajszentelési mise különös módon fejezte ki ezt az ünnepet, amikor a papság megújította fogadalmát.
Nagycsütörtök harmadik fontos üzenetét a lábmosás mutatja meg nekünk. Jézus megmosta az apostolok lábát és ezzel egyben arra tanította őket, hogy nekik is meg kell mosni embertársaik lábát, azaz szolgálni kell őket. „A lábmosással Krisztus forradalmi tettet hajtott végre. Megmutatta, hogy az Oltáriszentség tisztelete nem lehet hiteles a felebarát szolgálata nélkül.”- hangsúlyozta a Püspök. De mit is jelent megmosni embertársaink lábát? - tette fel a kérdést. Nem tanácsokkal kell ellátni, hanem le kell hajolni hozzá, és megérteni, mire vágyik. Észre kell venni a másik szükségletét, nehézségeit. Mielőtt ezt tesszük fontos megértenünk azonban, hogy mint Péternek, nekünk is lábmosásra van szükségünk. Adjunk hálát keresztségünk kegyelméért, amely a legalapvetőbb és legelső megtisztulást hozta el számunkra, majd fogadjuk be Krisztus megtisztító kegyelmét a szentgyónásban.”
A liturgiában ezután következett a lábmosás szertartása. Az áldozás és a könyörgések után az Oltáriszentséget körmenetben kísérték őrzési helyére, ahol a nagyszombati vigília szertartásáig marad. A nagycsütörtöki szertartás az oltárfosztással fejeződött be.
A szentmisén a zenei szolgálatot a Váci Székesegyház Férfikara biztosította Varga László, a váci székesegyház karnagyának vezényletével.
A központi kántorképző keretében szakmai és lelkinapot rendeznek kántoroknak július 7-én Budapesten, a Központi Papnevelő Intézet épületében, az Országos Magyar Cecília Egyesület (OMCE) szervezésében. A programról Varga Levente, az OMCE sajtóreferense kérdezte Horváth Istvánt, a képzés igazgatóját. Az interjút a Magyar Kurír honlapjáról vettük át.
A Váci Hétkápolna Liget természetvédelmi oltalom alatt álló terület 1988 óta, amely a pihenés, az aktív kikapcsolódás és az imádság helye hosszú idő óta. Az elmúlt időszakban rendszeressé vált, hogy autók és egyéb járművek engedély nélkül hajtottak be a Liget területére ezzel károsítva a környezetet. A Liget védelme érdekében és az illegális gépjármű-behajtás megakadályozására ezért augusztustól mobil úti akadályokat helyezünk ki.
A nyári szünet kezdetével az Ifjúsági Lelkészség gondozásában idén is indul a régiós nyári táborok szezonja. A programokat a Váci Egyházmegye fiataljait összefogó Nagyboldogasszony Közösség (Mente) szervezi, amely felejthetetlen élményekkel, lelki feltöltődéssel és tartalmas közösségi programokkal várja a résztvevőket. A gördülékeny ügyintézés érdekében egy helyre gyűjtötték az összes vonatkozó jelentkezési hivatkozást.
Fennállásának 25. évfordulóját ünnepli a hatvani Szent Erzsébet Idősek Otthona. Az intézmény, melynek létrejöttében meghatározó szerepet vállalt Pálos Frigyes prépost, mára 20 férőhellyel büszkélkedhet, valamint a középsúlyos és súlyos demenciával élő személyek szakszerű és biztonságos ellátását is biztosítani tudja. A jeles évforduló alkalmából a hozzátartozókat is közös ünneplésre hívták.2026. július 3. péntek
Kornél és Soma
Húsvétvasárnap este a tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak...
Összes program »