A Váci Egyházmegye központi intézményeinek vezetői számára új előadássorozat indult, amelyben keresztény vezetők osztják meg tapasztalataikat arról, milyen a jó vezető. A sorozat első előadója Fábry Kornél atya, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus főtitkára, az Országos Lelkipásztori Intézet igazgatója volt. Előadása kapcsán a 3M-et jelölte meg, amelyet a vezetőknek szem előtt kell tartani: Motiválás - „Miértelés” – Megtartás. Vezetői tapasztalatairól és a NEK utóéletéről kérdeztük. Az interjút két részletben közöljük.

 

Az egyházi vezetők számára Jézust állította példának. Melyek Jézus legfontosabb azon tulajdonságai, amelyekkel egy jó vezetőnek érdemes azonosulni?

 - Az első, hogy bízott abban, hogy célját - Isten országának elhozatalát - akkor is el tudja érni, ha nem a legkvalifikáltabb emberek a munkatársai. Nem korának legjobb tizenkét emberét hívta meg, hanem azokat, akik megtapasztalták irgalmát. A másik, amit ő maga mond: „Nem azért jöttem, hogy nekem szolgáljanak, hanem hogy én szolgáljak másoknak”. Ez a szolgálat minden vezetőnek feladata. Vezetőnek lenni sosem jelenthet rangot, sokkal inkább felelősséget. Jézus a legszolgaibb munkát végzi, amikor megmossa tanítványai lábát és azt mondja, hogy ti is ezt tegyétek. A vezetés az alázat útja is. Amikor vezetők vagyunk, meg kell becsülni a ránk bízottakat, és bízni bennük, ahogy Jézus is bízott a tanítványaiban.

 

Mit lehet ezekből a tulajdonságokból és tanácsokból átadni egy világi szervezet vezetőjének?

- Az a legjobb vezető, aki megszólítható, aki közel van a beosztottjaihoz, aki munkatársnak tekinti őket és nem alkalmazottnak. Akitől lehet kérdezni, akihez oda szabad menni, aki el tudja nézni a hibát. Jézus is adott esélyt Péternek, hogy a háromszori tagadás után háromszor megvallhassa, hogy szereti. A vezető hallgassa meg a munkatársai ötleteit, még akkor is, ha azok elsőre nem tűnnek jónak. Ideális esetben kollegiális a viszony beosztott és főnök között, nyilván a kellő tisztelet megadásával. A vezetőnek segíteni kell beosztottjai munkáját, mert akkor az eredmény közös munka gyümölcse lesz, ami mindenkinek nagyobb öröm. Ezek mind olyanok tulajdonságok, amelyeket egy világi cég vezetőjének is érdemes megvalósítani.

 

Sok példát hozott fel az előadás során plébánosi múltjából. Melyek azok a tapasztalatok, amelyekkel az elmúlt öt évben a NEK főtitkári pozíciójában gazdagodott?

- A NEK főtitkáraként én „középvezető” voltam, Bíboros úr volt a NEK elnöke, azaz első számú vezetője. Nagyon sok mindent tanultam, és azt láttam, hogy akiket erre a közös munkára személyesen meghívtam, mind nagyon motiváltak voltak. A munkatársnak tudnia kell azt, hogy miért csináljuk az egészet, mi a célunk és abban egynek kell lennünk. Más szóval legyen közös a hitünk! Ne értem tegyék, amit tesznek, hanem Jézusért és az ügyért. Annyira lelkesen dolgoztak, hogy előfordult, péntek este 7-kor már nekem kellett hazaküldeni őket. Nem a pénz motiválta őket, hanem hajtotta őket a lelkesedés, meg voltak győződve róla, hogy ez egy jó ügy, az egyházért éltek. Ugyanakkor voltak olyan dolgok, amiket el kellett engednem, amit nem lehetett megvalósítani. Végig azért imádkoztam, hogy a Jóisten akarata valósuljon meg a NEK-en, és végül úgy tűnik, ez sikerült.

 

Hosszú távon mi a titka annak, hogy ezt a kezdeti motivációt fent lehessen tartani a munkatársakban és meg is lehessen tartani őket?  

- Mindig hosszú távon kell gondolkodni. A motiváció azt jelenti, hogy van cél. Amikor gimnáziumban tartok lelki napot, ott kérdésként fel szokott merülni az életcél. A rövidtávú, a hosszútávú célok mellett szerencsére egyre többen fogalmazzák meg, hogy a legfőbb céljuk az örök élet és az üdvösség. Minél világosabb a hosszútávú célom, annál könnyebb az összes kisebb célt ennek alárendelni. Például, ha azt szeretném, hogy felvegyenek egyetemre, ahhoz egy nagyon jó emeltszintű érettségit kell csinálnom, ahhoz tanulni kell, a tanuláshoz pedig idő kell. Meg kell nézem, mi az, amiből időt tudok nyerni. Lehet, hogy csak hetente kétszer jutok el edzésre négy helyett.

Az egyháznak ilyen szempontból könnyű dolga van, mert az üdvösség a legfőbb célunk, ennek elérésén a halálunkig tudunk dolgozni. Emellett közös hivatásunk az életszentségre törekvés. Erre nemcsak a papok, szerzetesek vagy a vértanúk vannak meghívva, hanem minden hívő. Az életutunk végén kerül majd mérlegre az, hogyan éltünk és mit tettünk. Addig azt kell keresni, mit tehetek azért, hogy az életszentségben növekedjek. Mindig egy kis dolgot elég célként kitűzni magam elé.

Ez a célmeghatározás fontos a közösség életében is. Ha közösen fogalmazzuk meg a célokat, akkor azért mindenki tud lelkesedni. Feladat pedig van bőven, ha például az evangelizációt nézzük. Magyarország lakosságának ma mindössze 7 százaléka gyakorolja a hitét, azaz 9,3 millió ember nincs ott vasárnaponként a templomban, tehát van bőven kihez elvinni az örömhírt.

 

Hogyan képezi és motiválja magát, mint vezető?

- Van számos olyan tudományág, ami segítheti az Egyház evangelizációs munkáját. Meg kell ismernünk azt a világot, amelyben élünk. Meg kell nézni a statisztikákat, hogy lássuk, hol lehet elérni az embereket. És venni kell a fáradságot, hogy megtanuljuk a digitális világ nyelvét. Pál apostol is azt mondja, „mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit üdvözítsek.”

Engem a Szentlélek hívása is motivál. Előadásaimra nagyon gyakran az Oltáriszentség előtt készülök. Megkérdezem Jézust, ő mit mondana? Próbálok odafigyelni rá, ilyenkor születnek a legjobb gondolatok. Minden prédikáció előtt, mikor meghajlok az oltár felé, kérem, hogy a Szentlélek szóljon belőlem. Nem mindig sikerül, de azért igyekszem minél nagyobb teret hagyni neki.