CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
2022. április 24-én, fehérvasárnap Marton Zsolt váci megyéspüspök a Salgótarján-Fő, Kisboldogasszony plébániatemplomban nyolc fiatalt bérmált, majd megáldotta a „A kereszten” című alkotást.Felemelően szép ünnepi esemény helyszíne volt a templom az Isteni irgalmasság vasárnapján. Az egyházmegye főpásztora, Marton Zsolt püspök a bérmálás szentségében részesítette az egyházközség nyolc fiatalját.
A bérmáláshoz szentmiseáldozat keretében járultak a keresztség által már Krisztushoz kötődő fiatalok. A mostani alkalommal lelki nagykorúságuk, keresztény felnőttségük fontos mérföldkövéhez érkeztek. A püspök atya megszentelt karizmával szolgáltatta ki a bérmálás szentségét, szeretetteljes szavakkal hívta fel a fiatalok figyelmét a tanúságtevő keresztény élet felelősségére. Keresztségi ígéretük megújítása, a szentség-kiszolgáltatás imádságai is arra emlékeztették őket, hogy a Szentlélek e kegyelmi ajándékában részesülve Krisztus tanúihoz méltó életüket küldetésként éljék. Vállalt küldetésük teljesítéséhez, nagykorú tanúságtételükhöz kaptak most megerősítést, lelkierőt megtapasztalva szüleik, keresztszüleik, hitoktatóik és az egész hívő közösség támogató szeretetét.
Az ünnepi záró áldást megelőzően a Püspök az asszisztencia kíséretében a téli kápolnában megáldotta Földi Péter Prima Primissima- és Kossuth-díjas somoskőújfalui festőművész, a Nemzet Művészének „A kereszten” című alkotását, melyet a művész három éven át készített és nagylelkűen a templom részére adományozott.
A képek itt láthatók. Köszönet érte Viskárdi Péternek.
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
Az ördögtől megszállott fiú meggyógyítása után a tanítványok csodálattal tekintettek Jézusra. Ő azonban figyelmeztette őket: Véssétek szívetekbe, amit most mondok! Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére...
Összes program »