CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Marton Zsolt váci püspök, az MKPK Családügyi Bizottsága elnökének meghívására „A család Európa kincse” címmel május 4-én Vácon tartotta idei konferenciáját a Katolikus Családszervezetek Európai Szövetsége (FAFCE). A rendezvényen előadást tartott Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, dr. Molnár Balázs a KINCS elnökhelyettese és Vincenzo Bassi a FAFCE elnöke, valamint videóüzenetet küldött a résztvevők számára Novák Katalin megválasztott köztársasági elnök.Marton Zsolt váci püspök, az MKPK Családügyi Bizottsága elnökének meghívására Vácon, a Piarista Kilátó Központban rendezte meg „A család Európa kincse” címmel idei konferenciáját a Katolikus Családszervezetek Európai Szövetsége (Federation of Catholic Family Associations in Europe - FAFCE).
Marton Zsolt váci püspök köszöntőjében elmondta, hogy szimbolikus maga a rendezvény helyszíne. A Váci Egyházmegye egyike a Szent István által alapított tíz egyházmegyének és ezer éve ezen a helyen épült az egyházmegye első katedrálisa. „Ma is készek vagyunk tanúságot tenni arról a hitről és arról a krisztusi erkölcsi rendről, amelyet elődeink magukénak vallottak.”
Dr. Veres András, az MKPK elnökeként megköszönte azt a szolgálatot, amelyet a keresztény családszemlélet érdekében a FAFCE tagszervezetei kifejtenek szerte Európában annak érdekében, hogy fennmaradjon a keresztény családmodell, amely a Teremtő által adott természetes erkölcsi alapokra, vagyis az egy férfi és egy nő szeretetszövetségére, a szentségi házasságra épül, amely Isten ajándékának tekinti a gyermekáldást.
Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek előadásában rövid történeti áttekintést adott az egyén és a társadalom viszonyának fejlődéséről. Kiemelte, hogy az a tény, hogy az ember társas lény, nem automatikusan vezet el bennünket a megfelelő közösségi létre, mert önzésünk erősebb. A család nyújtja azt a keretet, ahol az egyén felvérteződhet a közösségi erényekkel, megtanulhatja mások megbecsülését, a segítségnyújtást és az emberi méltóság tiszteletét. „A család eredetisége abban áll, hogy a tekintély a szeretetre épül benne.”- idézte végül a magyar bíboros André Vingt-Trois nyugalmazott párizsi érseket.
A konferencia résztvevőinek videóüzenetet küldött Novák Katalin megválasztott köztársasági elnök, amelyben a magyar nemzet három sorsfordító eseményét idézte fel – az államalapítást, a török hódoltságot és a kommunista uralmat – amelyek mindegyikében meghatározó szerep jut a kereszténység felvállalásának: ezek segítettek megszilárdítani az államot, majd talpra állni a megpróbáltatásokból. „Hálás vagyok azért, hogy köztársasági elnökségemet megelőzően nyolc éven keresztül szolgálhattam a családok ügyét. A családok és a gyermekek sorsa köztársasági elnökként is szívügyem marad.”- tette hozzá.
A konferencián előadást tartott dr. Molnár Balázs a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) stratégiai és koordinációs elnökhelyettese. Bemutatta a magyar családpolitika jogi kereteit és azokat kormányzati intézkedéseket, amelyek célja megállítani a demográfiai zuhanórepülést. A statisztikai adatokon is látszik, hogy a 2010 óta bevezetett intézkedések segítik a házasságkötési kedv és a születésszám növekedését, a válások és az abortuszok számának csökkenését. Részletesen ismertette előadásában a magyar kormány családvédelmi akciótervét, amely egyedülálló európai viszonylatban is, és amelynek része többek között a családi adózás, a CSOK, a nagyszülői GYED, a részmunkaidős munkavállalási lehetőség a kisgyermekes anyukáknak és a gyermekek után járó egyéb kedvezmények.
Vincenzo Bassi a FAFCE elnöke zárszavában elmondta, hogy ez a konferencia jó példa arra a „kifelé lépésre”, amelyre Ferenc pápa hív bennünket. A Szentatya ugyanakkor arra is felhívja a figyelmünket, hogy mindig működjünk együtt: világiak és lelkipásztorok. „Meg vagyok róla győződve, hogy a családok és az őket képviselő szervezetek az Egyház jövőjét képviselik, de csak akkor, ha egységben maradnak lelkipásztoraikkal. Örülök, hogy ezen a konferencián ennek az egységnek lehetünk a tanúi.” Ugyanakkor alapvető fontosságú – tette hozzá a FAFCE elnöke -, hogy a társadalomban és az Egyházban is elismerjék a családszervezetek szerepét, mert ők tudják garantálni a családtámogatási programok és kezdeményezések hosszútávú fenntarthatóságát és sikerességét. Mindannyiunk célja az, amire ugyancsak Ferenc pápa hívja fel a figyelmünket az Amoris Laetitia-ban: „Isten a családra bízta a világ „otthonossá” tételének tervét, hogy valamennyien eljussanak arra az érzésre, hogy minden ember testvér.”
A konferencián több mint 100 fő vett részt, köztük a FAFCE magyar rendes tagja az Emberi Méltóság Központ és a megfigyelő státuszú Hetvenkét Tanítvány Mozgalom, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia több tagja, kormányzati képviselők, családpolitikusok, az országos családreferensi hálózat tagjai, valamint magyar családszervezetek és családmozgalmak képviselői. A közel negyven külföldi résztvevő belga, francia, ír, holland, lengyel, máltai, olasz, San Marino-i, spanyol, romániai és szlovák tagszervezetek képviseletében érkezett.
A konferencián felléptek a Váci Székesegyházi Kórusiskola diákjai és tanárai, valamint a váci Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola népzene szakos hallgatói.
Május 5-6-án zártkörű közgyűléssel folytatja munkáját a FAFCE elnöksége, amelyről nyilatkozatot tesznek majd közzé.
*
Katolikus Családszervezetek Európai Szövetsége (FAFCE)
A szövetséget 1997-ben olasz, francia és német katolikus családszervezetek nemzeti képviseletei alapították, székhelye Brüsszelben van. Jelenleg 18 országból 23 rendes, és 6 megfigyelő státuszú tagot tömörít. Magyarországról az Emberi Méltóság Központ rendes, a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom megfigyelő tagja a szövetségnek. A FAFCE küldetése, hogy a családok ügyét katolikus szemszögből képviselje Európában és védje a család értékeit, minden tagjának méltóságát és ezzel elősegítse a társadalmi fejlődést.
A FAFCE küldetése a hálózatépítés, az információk és jó gyakorlatok megosztása és a hatékony fellépés az európai intézményekben - különösen az Európa Tanácsban, az Európai Parlamentben és az Európai Bizottságban -, hogy képviseljék a családokat, mint a társadalom alapvető sejtjét és felhívják az európai nemzetek figyelmét a „demográfiai tél” valóságára. A FAFCE civil szervezetek szövetsége, és bár katolikus alapokon jött létre, szervezetileg nem kapcsolódik a Katolikus Egyházhoz. 2021-ben Egyetértési memorandum megfogalmazásával formalizálták a régebb óta meglévő együttműködést, amelyet az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) elnöke írt alá.
Idén júliusban, Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából rendeztek hittantábort Érsekvadkerten, ahol a gyerekek Máthé György atya vezetésével és a Váci Egyházmegye támogatásával nemcsak lélekben, de közösségben is hatalmasat léptek előre. A tartalmas mindennapok során a résztvevők a Naphimnusztól a remetebarlangokig fedezték fel a teremtett világ csodáit, a tábor végén pedig egyértelmű választ adtak arra, miért éri meg ide járni: „Jézust jobban megismerjük, és a barátainkkal együtt lehetünk.” Az Érsekvadkerti Harangokban megjelent írást szerkesztve közöljük.
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.
Dona nobis pacem – Adj nekünk békét! címmel első ízben rendezett nemzetközi kórustalálkozót a Pueri Cantores Magyar Szövetség, közösen a Gödöllői Premontrei Apátsággal. A 14 magyar és 3 külföldi énekkar számára a július 10. és 13. között Gödöllőn zajló esemény nem csupán a közös éneklést, de közös imádságot is jelentett: a pénteki vesperást mintegy 400 diák énekelte az apátság templomában. A Pueri Cantores Magyar Szövetség beszámolóját közöljük.2026. július 23. csütörtök
Lenke
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz,...
Összes program »