Gondolatok a 2022. évi bérmálkozás után

Megélni valamit nem könnyű. Benne lenni, és nem csak ott lenni, jelen lenni nehéz. Óriási feladat, hogy huszonkilenc kamasz, huszonkilenc fiatal keresztény, huszonkilenc külön világ egyszerre egy helyen, azonos időben megéljen egy adott pillanatot. Megérezze az Isten közelségét, a közösségének szeretetét, hogy ünnepnek élje meg ezt a napot.

Olyan életre szóló élményt szerettünk volna adni a gyerekeknek, amikor elfelejtik, hogy asztalfoglalásuk van az étterembe, és rohanniuk kell, hanem megragadják a lényeget, és szívesen vannak egymással.

Aki részt vesz egy ekkora volumenű eseményen, nem lát be teljesen a kulisszák mögé. Elmereng a csodálatos virágdíszeken, megnézi a fotófalat, a közös képeket, megkeresi rajta az ismerős arcokat. Majd nyugtázza magában, hogy ez is megvolt, szépen eltelt, jót ettünk.

Aki szülőként van jelen, látja a gyermekét ott állni a püspök előtt és látja, hogy egy közeli barátja, rokona vagy a testvére keze ott nyugszik a vállán, a könnyeitől nem néz mást. De érez.

Majd ott vagyok én. Ott állok, és ugyanúgy látom a virágokat, de látom annak minden részletét. Tudom, hogy melyik szál rózsa miért arra áll, hogy melyik gyöngyvirág miért oda került. Látom együtt a gyerekeket, és megjelennek a közösen átélt napok. Ránézek a fiúkra, és eszembe jut, ahogy megörültek az igazi Nutellás palacsintának a táborban. Tudom azt, hogy egy testvérpár humorérzéke és poénjai verhetetlenek. Rájuk néztem, és a szemük akkor is mosolygott. Néztem Misi atyát, és látszott, hogy ő is ugyanezeket a pillanatokat éli át újra. Büszke volt. Szeretnénk azt hinni, hogy adott nekik ez a nap akkora erőt, hogy velünk folytatják útjukat, de nem vagyunk naivak. Lesz, aki marad, és lesz, aki elindul/tovább jön velünk. Ha hárman tesznek így, de ők szívből csinálják, értük is nagyon hálásak leszünk.

Aztán láttam a meglepett pillantásokat, amikor püspök atya idézni kezdett a beadott önéletrajz-motivációs leveleikből. Néhányan felkapták a fejüket, hogy „ez az én levelemből van”. Nem erre számítottak. Nem erre számítottunk. De tulajdonképpen ezt is érdemelték ki. Akkora összefogást, rendezettséget, fegyelmet és nyitottságot mutatott meg magából a három egyházközség minden híve, amekkorát eddig soha. Berkenye, Diósjenő és Nógrád közössége egy emberként állt oda a huszonkilenc egyéniség mögé. Egységként mutatták türelem, erő és gyengédség finom jeleit. Egyek voltunk. Hacsak másfél órára is, de hálásak vagyunk érte, értetek!