CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Május 14-e egyike volt azoknak a ritka napoknak, amikor a szeretetszolgálatot végző emberek részesültek akkora adományban, amit csak képes befogadni a szív. A Váci Egyházmegyei Karitász lelki napot és baráti találkozót tartott önkéntes munkatársai számára, a Váci Piarista Kilátóban.A nap indításaként Balázs András atya a test és lélek gyógyítóját, Boldog Batthyány-Strattmann Lászlót idéző gondolataival már az első percekben inspirálta a résztvevőket.
A szeretet szolgálatában élő önkénteseket Fodor Réka doktornő Nigériában szolgáló missziós orvos magával ragadó tanúságtétele segítették abban, hogy az elmúlt két év betegségekkel sújtott, és az ukrajnai háború viszontagságos időszakában is, legalább egy rövid időre felüdüljenek. Rékának a Nigéria járványoktól és hitük miatt üldözésnek is kitett, szenvedő, ám Isten szeretetét hol a magasságban, hol a mélységben megtapasztaló, erős hittel élő szegények közt végzett munkáját megismerve a Váci Egyházmegyei Karitász önkénteseinek örömétől kivirult a Váci Piarista Kilátó előadóterme.
Missziós munkája mellett Vácon, Réka önkéntes orvosi segítséget nyújt az ukrajnai menekülteknek, ami nem csak a beteg, de minden karitászos számára is hatalmas ajándék.
A Kilátó előadótermét betöltő örömben az Egyházmegyei Karitász közössége és a délelőtt előadói, Eperjes Károllyal is találkozott. A „Magyar Passió” és a színművész tanúságtétele a megrendültség és derű ritka szép pillanataival ajándékozott meg a lelkinapon résztvevőket.
Nagy örömmel töltött el mindenkit, hogy a kárpátaljai, Beregszászi Szent Anna Karitásztól Harapkó Marianna és munkatársai is jelen voltak, amit az Eucharisztia ünneplésével zártak, Paszternák Tamás pasztorális helynök atya szentmiséjével a Barátok Templomában.
Forrás és képek: https://caritas.vaciegyhazmegye.hu/hirek/
Fél évszázados papi szolgálatát ünnepelte Máthé György kerületi esperes, érsekvadkerti plébános, aki 1976. június 19-én részesült a papság szentségében Vácon. Az aranymisés hálaadó szentmisét június 21-én, vasárnap mutatták be a Szent András apostol templomban, a jubileumi eseményről Vitéz Tamás írt beszámolót a Vadkerti Harangok júniusi számában.
Zebegény, Vác, Esztergom, Pilismarót jelzik életútjának fontosabb mérföldköveit. Azt mondja, mindenütt jól érezte magát, örömmel végezte a feladatait. Nagy öröm volt számára, hogy egykori diákvárosába, Vácra kapta meg a püspöki kinevezését. Járta az egyházmegyét, megismerte a városi és a falusi emberek küzdelmeit. Ez inspirálta, hogy megtalálja a válaszokat a kérdéseikre. Beer Miklós püspök júniusban gyémántmisével ünnepelte pappászentelésének 60. évfordulóját.2026. július 1. szerda
Annamária és Tihamér
Amikor Jézus a Genezáreti-tó keleti partján Gadara vidékére ért, két ördögtől megszállott ember jött vele szemben. A sírboltokból bújtak elő. Már annyira elvadultak, hogy senki se mert arra járni. A megszállottak...
Összes program »