CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Az Érsekvadkerti Kolping Család idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. A központi ünnepi rendezvényre május 21-én került sor. Az ünnepség keretei között átadták a Magyar Falu Program támogatásával - közel 30 millió forintból - felújított Kolping házat.A jubileumi ünnepségen részt vettek többekkel együtt: dr. Székely János, a Szombathelyi Egyházmegye püspöke, dr. Bábel Balázs kalocsai érsek, Varga András esperes, Máthé György érsekvadkerti plébános, esperes, Kovács József a plébánia kisegítő lelkésze, Kövesi Ferenc, a Kolping Szövetség prézese, a KOSZISZ igazgatója Bánhidy Vajk és más településről érkezett Kolping szervezetek vezetői, Balla Mihály országgyűlési képviselő, dr. Molnár Arnold, az Érsekvadkerti Kolping Család elnöke.
A délelőtti órákban került sor a hálaadó szentmisére, az érsekvadkerti Szent András plébániatemplomban, melynek főcelebránsa Székely János szombathelyi megyéspüspök atya volt, aki az érsekvadkerti Kolping Csoport alakuláskor káplánként szolgált a községben. Szentbeszédében az elhangzott Evangéliumi rész: „Ti vagytok a föld sója” kapcsán kiemelte, hogy sónak, só szigetnek kell lennünk átvitt értelemben, szellemi síkon, hiszen való világunk a romlás útjára lépett, egyaránt szembe menve a természeti és isteni törvényekkel. Beszédében a megmaradásra és az értékeik megőrzésére buzdította az egybegyűlteket. A szentmise záró momentumaként a püspök átadta a díjakat az Érsekvadkert 800 éves rajzpályázat győzteseink.
A liturgiát követően a hívek és a meghívott vendégek együtt vonultak át a kívül-belül megújult Kolping-házba, ahol Balla Mihály országgyűlési képviselő többek között elmondta, hogy a Magyar Falu Programban minden évben lehet pályázni az egyházi közösségi terek megújítására, amelynek keretében 2020-ban az Érsekvadkerti Kolping Családnak sikerült közel harmincmillió forintot elnyernie a közösségi házuk fejlesztésére.
A Szombathelyi Egyházmegye püspöke ünnepélyesen megáldotta az épületet, majd Molnár Arnold megemlékezett az elmúlt 30 évről, és a program fejlesztés részleteit is megosztotta a jelenlévőkkel.
A közös ebéd után interaktív szoba várta vetítéssel az örömünnep résztvevőit és Filamella Edit tojásíró (Fila-műhely) népi iparművész tartott foglalkozásokat, valamint Kiss V. Balázs bűvész (a 2016-os az Országos Corodini Bűvészbajnokság 1. helyezettje) előadását is megtekinthették a jelenlévők. A jubileumi ünnepségen a meghívott Kolping családok képviselői ajándékokkal kedveskedtek a helyi Kolping-Csoportnak.
*
Az Érsekvadkerti Kolping-ház felújítása:
Megvalósult az épület elektromos hálózatának a teljes felújítása, a fűtés korszerűsítése, a lábazatának a vízszigetelése, a teljes homlokzat hőszigetelése, beleértve a padlásteret, valamint a külső homlokzat színezése is. A melléképület szintén hasonló volumenű felújításon esett át. A beruházás által maga az épület szerkezetileg teljes egészében megújult, a következő lépés a belső berendezési, felszerelési tárgyaknak a felújítása lesz.
Az esemény képei: https://photos.app.goo.gl/7BhpuTy3nJqDuq19A
Bölönyi Gabriella
Fotó: Kristók János
Az ország 14 egyházmegyéjéből érkeztek családreferensek a PüspökVác Rendezvényközpontba az éves családreferens találkozóra március első hétvégéjén. A találkozón, amelyet „A kísérés kultúrája az egyházban” címmel tartottak, a jegyesoktatás, a gyermekvállalás és az aktív idősödés témájára helyezték a hangsúlyt az előadások és a csoportbeszélgetések.
A Naphimnusz Egyesület Hamvazószerdától kezdve a nagyböjt vasárnapjaira egy-egy rövid elmélkedést készített 2026-ban. Ezekben pápai dokumentumok és szentírási szakaszok segítségével szemlélik a böjtöt, mint önmegtagadást és megtérést, ami összeköti a teremtésvédelmet a szegények védelmével és a jövő generációk iránti felelősséggel. Nyolc egymáshoz kapcsolódó témát követnek majd ezek az elmélkedések: a tudatosság felkeltésétől a gyakorlati cselekvésig. Minden téma teológiai és szentírási alapokon köti a nagyböjti cselekedeteket (böjt, ima, alamizsna) a teremtésvédelemhez. Az elmélkedések végén olvasható néhány tipp a leírt gondolatok megélésének segítésére.
Az idei váci egyházmegyei turisztikai szezon nyitó eseménye volt a váci Nagyboldogasszony-székesegyház toronykilátójában létrejött „Az ég Veled!” című állandó kiállítás megnyitó ünnepsége. A kiállítás a kupola építészeti struktúráját, festészeti bravúrját és a freskókon ábrázolt alakokhoz kapcsolódó érdekességeket dolgozza fel különböző módokon, egyben elhelyezve a váci kupolát a világ jelentős kupolái között.
A Váci Egyházmegyei Családközpont pályázatot hirdet alsó, felső tagozatos és középiskolás diákok számára „Híd a generációk között” címmel. A pályázat célja, hogy a fiatalok műveiken keresztül bemutassák, hogyan látják a generációk közötti kapcsolatot, az idősek és fiatalok közötti kötelékeket, tanulságokat, közös élményeket vagy a múlt és a jelen találkozását.2026. március 17. kedd
Gertrúd és Patrik
A húsvéti ünnepekre Jézus fölment Jeruzsálembe. Volt Jeruzsálemben az úgynevezett Juh-kapu mellett egy fürdő, amelyet héberül Beteszdának neveztek. Öt oszlopcsarnoka volt, ahol nagyon sok beteg feküdt: vakok, sánták és...
Összes program »