CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Mátraverebély-Szentkúton évtizedes hagyományra tekint vissza az óvodások zarándoklata, idén az első alkalommal családi nap is kapcsolódott hozzá. Május 21-én, szombaton a lelki programok mellett meseszínház, gyermekkoncert, ugrálóvár, népi játékok és a reggeli eső után meglepően jó idő várta a Váci Egyházmegye katolikus óvodáiba járókat és családtagjaikat.Mielőtt Budapestről elindultunk, jó méretes zuhé csapott le, beszéltük is fotós kollégámmal, vajon hány családot tart otthon az eső. Mátraverebély-Szentkútra érve azonban már frissen áztatott, harsogó zöld környezet fogadott minket – és a sok száz óvodást, akiket szüleik, nagyszüleik és testvéreik mellett az óvónők is elkísértek. Ahogy a mise után a koncelebráló atyák egyike mondta, a Szűzanya gondoskodott, hogy kellő időben kapjanak esőt a földek és csodaszép, napsütéses időt a zarándokok.
Az óvodás zarándoklaton természetesen nincsen katekézis háromnegyed órával a mise kezdete előtt, mint ahogy máskor szokásos a ferences kegyhelyen, de a lelki bevezetés most sem maradt el: gazdát cserélt az a vándorkereszt, amelyet minden évben más-más óvoda őriz kiemelt helyen.
A San Damianó-i kereszt másolata a gyerekek és a pedagógusok lelki életét jelenlétével is erősíti – mondta el Pandur Anikó, a dunakeszi Szent Erzsébet Katolikus Óvoda vezetője. A tíz éve alapított intézményben tartózkodott az utóbbi egy évben a vándorkereszt: az előtérben jól látható helyen kitett feszület az óvodásoknak is sokat jelentett, a pedagógusok havi lelki programja is e körül zajlott mindig.
A gyermekek lelkesen készültek az elmúlt héten a vándorkereszt átadásának liturgiájára, örömmel tanulták azokat a gitáros énekeket, amelyek ebből az alkalommal elhangzottak – árulta el az óvodavezető.
A szentmisén már a hagyományos zarándokénekek csendültek fel, amelyek azért elsőre meglehetősen távol vannak a gyerekek zenei világától. Orosz Loránd kegyhelyigazgató elmondta, tudatos döntés részükről, hogy csak a szentmisén kívül engedik szerephez jutni az óvodások által jobban megszokott dalokat, ugyanis szeretnék, ha a zene révén is belenőnének a szentkúti zarándoklatok világába.
Beer Miklós nyugalmazott váci megyéspüspök, a szentmise főcelebránsa azonban olyan közvetlenül szólt a kicsikhez, hogy az legtöbbjüket biztosan megragadta. Már a mise elején kérte a gyerekeket, tapsolják meg egymást, miután kifaggatta őket, honnan érkeztek. A szertartás végén pedig megtudhattuk, hányan vannak az egy-, két-, három-, négy- és ötévesek; a hatévesek már kimaradtak, ami a jelentkezést illeti, mert ők hamarosan iskolába mennek...
A szentbeszéd is kifejezetten óvodásokra volt szabva: Beer Miklós rámutatott, amint Az apostolok cselekedeteinek szereplői sok helyről érkeztek, a kisebb és nagyobb zarándokok is mindnyájan valahonnan jöttek. „Mindnyájunknak van szülőhelyünk, ahová a Jóisten rendelt bennünket.” Arról is beszélt a püspök, hogy amint a Bibliában Pál apostolnak, Barnabásnak, Jézusnak, az ő szüleinek: Szűz Máriának és Szent Józsefnek, a barátainak: Keresztelő Szent Jánosnak, Zakariásnak, Szent Annának és Erzsébetnek van neve, úgy mindnyájunknak van neve. Ahogy a szüleink elneveztek minket és a Jóisten ismer minket. A püspök elmondta, „mi, felnőttek is ilyen kicsinyek voltunk, mint ti, és az már látható, hogy belőlünk mi lett, de hogy belőletek mi lesz, az a Jóisten titka”. Arra kérte az egybegyűlt szülőket, nagyszülőket, hogy Jézus biztatása nyomán kérjék a Szentlelket, hogy jó példát adjanak a gyermekeiknek, unokáiknak, hogy felnőtté válva jézusi felnőttkorra jussanak.
A szülők megszólítása nagyon fontos része az óvodások zarándoklatának, erősítette meg Orosz Lóránt, ezért is biztosítanak gyónási lehetőséget a rokonok és az óvodapedagógusok részére. Pandur Anikó, aki az óvodás gyerekek mellett első alkalommal a sajátjait is elhozta, szintén úgy látja, nagyon jó alkalom ez arra, hogy a hitüket kevésbé vagy egyáltalán nem gyakorló szülőket a gyermekeken keresztül közelebb vonják Istenhez és az Egyházhoz.
Amilyen rövid volt a prédikáció, olyan hosszú volt a kivonulás, Beer Miklós az általa is szorgalmazott jézusi lelkülettel engedte, hogy közel kerüljenek hozzá a gyerekek, akik közül bizonyára többen először láttak élő püspököt. A köré sereglett kicsik és nagyok mindegyikéhez igyekezett odalépni, kezet fogott velük, megsimogatta őket, megmutatta nekik a mellkeresztjét.
Ahogy Orosz Lóránt a szentmise végén érzékeltette is, bár a zarándoklat a szentmisével vette kezdetét, a gyerekek számára igazán ezután következett a nap java. A nagy szél miatt délelőtt még nem lehetett felállítani az ugrálóvárakat, az enyhülő szél délután ezt már lehetővé tette sokak örömére. Számos gyerek kézműveskedett, próbálta ki az arcfestést vagy a népi játékokat, de a legtöbben a Mesekocsi Színház erdőben játszódó történetére, majd később Szalóki Ági gyermekkoncertjére voltak kíváncsiak.
Orosz Lóránt felidézte, hogy az óvodások zarándoklatának elindítása még elődjének, Kálmán Peregrinnek a nevéhez fűződik. A kegyhelyvezető ferences kérdésünkre elmondta, a családi nap megrendezését az tette lehetővé, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásának köszönhetően családbarát fejlesztések indulhattak be Szentkúton. Ennek nagy részét családi apartmanok kialakítása jelenti, de a rendelkezésre álló keretből a családi nap ingyenes programjaira is jutott forrás.
A kegyhelyet sokszor keresik fel családok – tette hozzá –, bármennyire is az idősebb korosztály „hobbijának” gondolják sokan a zarándoklást, hiszen itt a szabadtéren sokkal kevésbé zavaró mise alatt a gyerekek futkosása, hangoskodása, és a szép, kisebb kirándulásokra is alkalmas környezet is vonzza őket.
Szerző: Agonás Szonja
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Az Ármós-házaspár legkisebb lánya, Rita Down-szindrómával született 14 évvel ezelőtt. Rita másképp kötődik a szüleihez mint egy átlagos gyerek, tele van szeretettel, magas az érzelmi intelligenciája. Szeret biciklizni, joghurtot enni, szereti a társaságot. Nagyon sok mindenre képes egyedül, saját tempójának megfelelően fejlődik. Szülei arra törekszenek, hogy minden képességet kihozzanak belőle, ami benne van. Segítik, támogatják, számára megfelelő módon készülnek gondoskodni gyermekük jövőjéről is. Reményteli beszélgetés egy háromgyerekes házaspárral.
Október 10-én tartotta Kárpát-medencei zarándoklatát a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ). A Magyarok Nagyasszonya ünnepéhez kapcsolódó hagyományos találkozón az ország számos pontjáról érkeztek a KÉSZ-csoportok és határon túli magyar közösségek tagjai a váci Nagyboldogasszony-székesegyházba, ahol Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét. A Magyar Kurír honlapján megjelent írást osztjuk tovább.
Hogyan lehet újrakezdeni egy pusztulás után? Mi tart meg bennünket, amikor nehéz idők jönnek? És hogyan lehet úgy továbbadni a hitet, hogy közben egy közösség is megmaradjon? Szeptember 17-én ezekkel a kérdésekkel indultunk el egy különleges időutazásra a Váci Egyházmegye ezeréves történetében. A Váci Egyházmegyei Könyvtár millenniumi emlékkonferenciájának a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpont adott otthont. Az 1000 év Isten tenyerén – Törések és megújulások a Váci Egyházmegye történetében című konferencia fővédnöke Marton Zsolt megyéspüspök volt. Varga-Kohári Mária, a Váci Egyházmegyei Könyvtár vezetőjének írása.2026. október 15. csütörtök
Teréz
Egy farizeus lakomáján így beszélt Jézus az asztalnál ülőkhöz: „Jaj nektek, farizeusok! Tizedet adtok mentából, rutából és minden apró veteményből, de elhanyagoljátok az igazságosságot és az Isten szeretetét....
Összes program »