Gábor atya saját írását az életútjáról alább olvashatják a kedves hívek:

"Ha már írok, legyen meg az az értelme, hogy a papi hivatásra biztatok Alsónémedin! Több okból is teszem ezt. Három papi hivatást is ismerhettem közelről, mely Alsónémediről indult. Ferenc atyát, Béla atyát és Péter atyát. Már csak Péter atya van közöttünk, a másik kettő már a Mennyei Atyánál van. Mindhárman kiváló papok. Béla atya külföldi szolgálatban is megállta a helyét, Ferenc atya utódom volt Bugyi községben, így ismerem munkásságát. Péter atya egyházmegyei kormányzó is volt. Hátha most is, ebben a paphiányos időben megszólít valakit a Lélek és hallgatni fog hívó szavára!

Ez a hétvége – amikor írom ezt az írást – a pünkösdi hétvége. A legnagyszerűbb papi egyéniség, akit ismertem Alsónémediről, majd Kókáról, az a Schlachta atya volt. Rá biztosan mindenki szívesen emlékszik. Az említett három papi hivatáshoz is biztosan köze van. Sőt az enyémhez abszolút biztosan. Mint a szomszéd faluban felnövő fiú is ismerhettem őt, s végül ő lett az elsőmisés szónokom. A jó Istennek soha nem tudok elég hálát adni, hogy hozzá vezérelt keze első munkahelyemül Kókára. Mondhatom, hogy egész életemben azt a papi lelkiséget ápolom magamban, amit tőle láttam. Szerette az életet, mindig jókedvű, derűs volt, szerette az embereket, szerette a gyerekeket, szívesen és jól hitoktatott. Szeretett zarándokutakat szervezni híveinek. Ő maga is szere-tett utazni. Szorgalmazta az egyházi épületek karbantartását. Becsületesen kezelte az egyházi pénzeket. Ügyesen prédikált. Jószívű volt, kettőnknek is adott egy-egy Trabant autót ajándékba. Ő valami ismerőse révén könnyen hozzájutott, amikor még azért is sorba kellett állni.

Jubileumi könyvem és kiállításom címe: „Ez annak emlékére van, amit az úr értem tett”. Bibliából vett mondat. Valóban úgy érzem, hogy az Úr a tenyerén hordott egész papi életem során. Amikor kispap voltam arról ábrándoztam, hogy vajon hova fogok kerülni, kiket, mit mer rám bízni Isten. Azt hiszem mára teljes a névsor. Tíz helyet, öt kápláni, öt plébánosi helyet kaptam. Volt benne kis falu, közepes falu, kisváros, főváros, püspöki székhely. Nem mondhatom, hogy mindenütt, mint valami üstökös jelentem meg és rendkívülit alkottam. Különösen az elején nagyon szerénynek éreztem a képességeimet. De mindent odaadással, lelkesedéssel csináltam, és ezt megérezték rajtam az emberek. Most a jubileumi misén majdnem mind a tíz helyről voltak vendégeim. A Jó Isten megadta, hogy később bővült a tudásom, lett egy kis közöm a zenéhez, a képzőművészethez, rengeteget olvastam, és ma már nem kell küzdeni a mondanivalóim megfogalmazásával.

Az eddigieket bevezetésnek szántam, és most nem is tudom, hogyan folytassam. Ahhoz egy cikk nem elég, hogy pontról pontra megmutassam a jó Isten gondviselését. Csak az utolsó helyemmel kapcsolatban tenném meg ezt. Újhartyán az nekem hab a tortára. Mindig büszkélkedtem, hogy nekem Alsónémedin mennyi rokonom van. Azt nem gondoltam, hogy ezt Újhartyánban is fogom majd hallani. Itt a húgomnak valóban sok rokona van, mert apám második felsége ide való, de engem is rokonnak mondanak. Hát nem nagyon bánom, szívesen vállalom. Van azonban egy valódi, vérszerinti rokonom. Az Alsónémedi gondnok úr, a Miklós lánya, Bettike ide jött férjhez és ő valóban a rokonom. Ez nagyon nagy boldogsággal tölt el, mert ráadásul az ő férje, Robi szobrász- restaurátor művész, és így minden építkezésemben ő a legelső segítségem. Nekik van két aranyos ikerleányuk; Jázmin és Lili, akik most már iskolások, hittanosok és ministrálnak is. Kell ennél nagyobb boldogság?

Testvérek, kedves fiatalok, valóban minden helyemmel kapcsolatban vannak csodás történeteim. A jubileumra irt könyvemben sok minden olvasható. A cikkem alcíme, hogy tudniillik buzdítanék a papi hivatásara, ez egészen őszinte belülről fakadó óhaj. Nem kellene se félni, se sajnáltatni magunkat pl. a papi cölibátus miatt. Hányan vannak, akik valami miatt egyedül maradtak, és úgy kénytelenek élni az életüket. A személyes rokonságomban is, ismerőseim körében is vannak számosan fiatalon özvegyen maradt személyek és nagyon tisztességesen élnek a gyermekeiknek, egyedül küzdve az élet mindennapjaival. Az életet egyedül is le lehet élni vidáman, boldogan. Igaz, nem könnyű, de a jó házasságnak is meg vannak a mindennapi feladatai, és az sem könnyű.

Bocsánat, hogy ezt a példát hoztam fel, de az az érzésem, hogy ez a téma sokakat távol tart a papi hivatástól. Elmondhatnám, hogy ma jártam az elsőpéntekes betegeknél. Kaptam egy tojástartó tojást és egy üveg bort. Volt otthon néhány paprikám, zsírom. Elhatároztam, hogy csinálok egy jó kis rántottát vacsorára. Hamar el is készült, közben valamelyik rádióban egész érdekes bölcseleti előadást hallgattam. Egy pohár bort elfogyasztva egész jól éreztem magam. Este még imádkoztam a miséim után és boldogan hajtottam álomra fejem.

Az is schlachtai örökség, hogy az atya mindig tudott valaminek örülni, vidám lenni.

Hajrá, hurrá, ez legyen egy aranymisés biztatása a papi hivatásra!"

*

Hefler atya kiállításmegnyitójának fotói >>