CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
A Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálatának lelkigondozói és önkéntesei 2022. június 9-én, Vácon a spinyéri kápolnánál gyűltek össze. Az elmúlt negyedévben, ahogy engedett a járványhelyzet szorítása, minden hónapban találkoztak, hogy közös szentmiséken vegyenek részt valamint több időszerű témát és tennivalót megbeszéljenek.A spinyéri kápolnánál szervezett találkozó témája az önkéntesség újraindulása és az elmúlt félévre való visszatekintés volt.
A kórházlelkészi szolgálat munkájában fontos szerepet kapnak a beteglátogató önkéntesek, hiszen többféle módon segítik a betegeket, és a lelkigondozók munkáját. A járványhelyzetben sajnos csak kivételes helyzetben tudták szolgálatukat ellátni.
A lelkigondozó munkatársak számba vették minden kórháznál, név szerint a segítőket, hogy kiről mit tudnak, egyeztettek velük, hogy ki mikor tud visszatérni a munkaterületére, mert fontos a szolgálat, amit a kórtermekben, a betegekkel beszélgetve végeznek.
Az önkéntesek, a lelkigondozóval együtt, a megbeszélt napon érkeznek a kórházi osztályra és felkeresik azokat a betegeket, akiknek a leginkább szükségük van a látogatásra: Például azért, mert egyáltalán nincsen senkije a betegnek, aki meglátogassa, vagy olyan dolgokat szeretne az életéből megosztani, amit hozzátartozóval nem tud megbeszélni. A „rászoruló” beteg megtalálásában a lelkigondozó és az egészségügyi személyzet tagjai is segítenek az önkéntesnek.
A spinyéri találkozón a lelkigondozók a szentmise és a megbeszélések után több témában is egyeztettek és kérdéseket tettek fel a szolgálat vezetőjének, Faragó Artúr atyának.
A Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálatának lelkigondozói, segítői az előző csapatépítő alkalmakkor Kismaroson (áprilisban) illetve Vácon, az Irgalmasrendi Kórház kápolnájában (májusban) gyűltek össze.
A betegeknek a kórházakban segítőre, önkéntesre is szükségük van, ezért szeptemberben a Szolgálat újra meghirdeti a jelentkezést erre a feladatra.
Forrás és képek: http://korhazlelkesz.hu/
Az óvodapedagógus, valamint a csecsemő- és kisgyermeknevelő BA-szakon is rekordot döntött a leendő elsőévesek száma.
Nagy sikerrel mutatták be az „internet szentjeként” ismert Szent Carlo Acutis Eucharisztikus csodákról szóló kiállítását Zagyvaszántón, Héhalomban és Heréden június végén és júliusban. A három hétig tartó rendezvénysorozat szentmisékkel, vetítésekkel és interaktív hittanfoglalkozásokkal hozta közelebb az Eucharisztia misztériumát a hívekhez, különös figyelmet fordítva a fiatalok megszólítására a fiatalon elhunyt szent élettörténetén keresztül. Szűcs Márta plébániai intéző beküldött írását olvashatják.
Idén júliusban, Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából rendeztek hittantábort Érsekvadkerten, ahol a gyerekek Máthé György atya vezetésével és a Váci Egyházmegye támogatásával nemcsak lélekben, de közösségben is hatalmasat léptek előre. A tartalmas mindennapok során a résztvevők a Naphimnusztól a remetebarlangokig fedezték fel a teremtett világ csodáit, a tábor végén pedig egyértelmű választ adtak arra, miért éri meg ide járni: „Jézust jobban megismerjük, és a barátainkkal együtt lehetünk.” Az Érsekvadkerti Harangokban megjelent írást szerkesztve közöljük.
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.2026. július 24. péntek
Kincső és Kinga
Miután Jézus megmagyarázta tanítványainak, hogy miért mond példabeszédeket, így folytatta: „Értsétek meg hát a magvetőről szóló példabeszédet! Akik hallgatják a mennyek országáról szóló tanítást,...
Összes program »