CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Június 10-én, pénteken, Monoron került megrendezésre a "Pont Neked!" ifjúsági lelkinap a Mente Ifjúsági Lelkészség, a Váci Egyházmegye pasztorális helynöksége és a Katolikus Iskolák Főhatósága szervezésében. Az első alkalommal megrendezett esemény a 13 és 19 év közötti korosztályt célozta meg, akik egyházi iskolákból és plébániákról érkeztek. A rendezvényen Marton Zsolt püspök is részt vett.A találkozó célja az volt, hogy legyen egy fórum, ahol a Váci Egyházmegye területén élő egyházi iskolás vagy hittanos fiatalok közösen részt vehetnek egy nagyszabású rendezvényen, ahol van lehetőségük hitükben mélyülni, őszinte, hiteles tanúságtételeket hallani, megismerkedni az egyházmegye nyújtotta közösségi lehetőségekkel, egyúttal egy értékes és élvezetes napot eltölteni egymással.
Színes programmal várták a szervezők a fiatalokat; a nap elején Attila és Tibor tanúságtételét hallhattuk, akik őszintén beszéltek arról, miért kerültek börtönbe, hogyan találtak Istenre, és hogyan kezdtek új életet szabadulásuk után. Ezután a Mente Misszió fiataljai, Tomi és Bogi történetét hallhattuk, akik a közösség megtartó erejét, szerető támogatását emelték ki. A nap leginteraktívabb programpontja a Teddy bácsi (Kádár József) által tartott imatánc volt, aki fontosnak tartja, hogy Istenhez ne csak a megszokott módon, de zenén és táncon keresztül is kapcsolódjunk. Teddy bácsi szerint a körtánc lépésein keresztül egymás terheit hordozhatjuk, ugyanakkor megélhetjük azt is, hogy nem vagyunk egyedül. Délután a The Sign nevű együttes koncertjével folytatódott a lelkinap. A zenekar tagjai huszonéves hívő keresztények, dalszövegeik sok esetben vallási vonatkozásúak. Fiatalos, értéket közvetítő zenéjükkel láthatóan örömet okoztak a résztvevőknek, hiszen sokan a színpad előtt táncoltak.
A Pont Neked! az egyházmegye ministránsai számára is kiemelkedő alkalom volt, mivel külön program keretében, Kovács András és Balázs András atyák vezetésével volt lehetőségük egymással is találkozni, erre pedig évek óta nem került sor. A tartalmas rendezvény - melyen közel 1300 fiatal vett részt - szentségimádással, majd püspöki áldással zárult. A lelkinap megrendezését Ferenc pápa azon felhívása inspirálta, hogy legyenek az ifjúsági világnaphoz kapcsolódóan egyházmegyei és helyi szintű találkozók. A szervezők szándéka az volt, hogy közelebb hozza egymáshoz az egyházi iskolákban tanuló fiatalokat és a plébániai közösségeket. A jól sikerült rendezvénynek a tervek szerint a következő években is lesz folytatása.
A Váci Egyházmegye nagyszabású, történelmi jelentőségű rendezvénysorozatban emlékezett meg az egyházmegye alapításának ezredeik évfordulójáról. A történelmi emlékkonferencián, a családi napon, a szentmisén és az esti előadáson is kiemelkedő szerepet vállaltak a Karolin Általános Iskola diákjai és művésztanárai.
Jókedvű gyerekektől és családoktól volt hangos a váci püspöki palota kertje az egyházmegyei jubileumi napon. A vidám, szórakoztató, játékos gyerekprogramok mellett a látogatók bejárhatták a püspöki palotát, a székesegyházat, a toronykilátót. Az Egyházművészeti Gyűjtemény és az Egyházmegyei Könyvtár kiállításai, foglalkozásai lehetőséget biztosítottak az egyházmegye kincseinek megismerésére. A jubileumi nap két csúcspontja a millenniumi hálaadó szentmise és az esti történelmi játék bemutatása volt. Az egész napos közös ünnep méltó lezárása volt a hároméves jubileumi készületnek.
Szeptember 24-én újra elindul a magyar nyelvű Laudato si-animátor-kurzus. Az ingyenes, ötalkalmas online program a teremtésvédelem iránt érdeklődők aktivizálását szolgálja.2026. szeptember 24. csütörtök
Gellért és Mercédesz
Jézus összehívta a tizenkét apostolt. Erőt és hatalmat adott nekik az ördögök felett és a betegségek gyógyítására. Aztán szétküldte őket, hogy hirdessék Isten országát, és gyógyítsák meg a betegeket....
Összes program »