Levente atya a rendelkezésre álló pár nap során Szent Ignác módszereinek szellemében vezetett minket a Jézussal való elmélyültebb találkozásra.

A résztvevők közül többen is megállapították, hogy ez a hét más volt, mint a korábban megszokott lelkigyakorlatok. Mindenekelőtt abban volt más, hogy viszonylag kevesen, "apostoli" létszámban voltunk jelen, de a kisebb létszám egyáltalán nem volt hátrány, mert a személyességet is jobban lehetővé tette. A résztvevők közös megegyezéssel szilenciumot tartottak, vagyis közös csendet, ahol az imádságon kívül naponta csak egy alkalom volt a megszólalásra. Ez súlyt és mélységet adott annak, amit ki akartunk mondani. Ezeken a személyes "megosztási" alkalmakon szabály volt a "no comment", vagyis nem szólhatunk bele, és nem is szólhattunk hozzá ahhoz, amit a másik mondott, továbbá nem is árulhatjuk el, mi hangzott ott el. Annyit azonban elárulhatok, hogy meglepő mélységek tárultak fel a résztvevők lelkéből és emlékeiből.

Hálásak voltunk Levente atyának azért, hogy "a kevesebb több" szellemében nem tartott hosszadalmas, kifejtésekkel túlterhelt előadásokat, hanem viszonylag kevés szóval, elmélkedő módon idézett föl egy-egy kiemelt szentírási jelenetet. Különlegesség volt továbbá a naponta tartott szent ignáci, elmélkedő imádság. Az alkalmak során az előadásokban taglalt szentírási jelenteteket elképzeltük, és beléjük helyeztük magunkat. Levente atya azzal tette követhetővé ezt az imamódot, hogy nem hagyta gondolatainkat csendben elkalandozni, hanem folyamatosan ellátott rövid útmutatásokkal és kérdésekkel, mellyel gondolatainkat terelte.

A záró napon aztán feloldódott a szilencium, és jó hangulatú beszélgetésen vettünk részt Marton Zsolt püspök atyával a püspökségen, ahol a közös szentmiséket is tartottuk. Végül megemlítem, hogy a résztvevők étkezéséről az Athann Ház dolgozói kiválóan gondoskodtak.

Csák András plébániai kormányzó, Cered