CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Az USA-ban - Passaic városában - a Szent István római katolikus templomban szolgáló, váci egyházmegyés Balogh László atya ezüstmiséjét májusban ünnepelte, a környékbeli és a helyi magyar származású hívekkel és lelkipásztorokkal.A szentmise során a plébános a hívekkel, köztük a garfieldi cserkészekkel és a New Yorki Magyar Konzulátus megjelent tagjainak jelenlétében adott hálát a 25 évért, melyből huszonegyet Magyarországon, az utolsó négyet Passaicon szolgált.
Az egyházközség ajándékát, egy miséző kelyhet a képviselőtestület tagjai nyújtották át. A szentmise végén Laci atya ezüstmisés áldását adta a megjelentekre valamint külön Édesanyjára.
Az amerikai magyar közösségben ekkor köszöntötték az édesanyákat, a nagymamakárt és a dédnagymamákat. Az ottani élet egyik előnye, hogy kétszer is ünnepelhettek, mert míg Magyarországon Anyák Napja május első vasárnapján van, az USA-ban pedig május második vasárnapján ünneplik.
A szentmise után a plébánia Mindszenty termében ünnepi asztal, és műsor várta a nagyszámú résztvevőket.
A plébánia honlapja: https://ststephenspassaic.com/
Gratulálunk Ezüstmisésünknek! Az Úr bőséges áldása kísérje az életét!
Balogh László
Jelenlegi feladatkörök
Külföldön szolgál (2018. VIII. 1. – )
Áldozópap (1997. VI. 21. – )
Korábbi feladatkörök
Papi Szenátus tagja (2017– 2019)
Táborfalvai plébániai kormányzó oldallagosan (2007 – 2018)
Tatárszentgyörgy plébániai kormányzója oldallagosan (2007 – 2018)
Örkényi plébániai kormányzó (2007 – 2018)
Bernecebaráti plébániai kormányzója oldallagosan (1999 – 2007)
Kemence plébániai kormányzója (1999 – 2007)
Nagymarosi káplán (1997 – 1999)
Fotó: Kerkay László és Emese
Az Ármós-házaspár legkisebb lánya, Rita Down-szindrómával született 14 évvel ezelőtt. Rita másképp kötődik a szüleihez mint egy átlagos gyerek, tele van szeretettel, magas az érzelmi intelligenciája. Szeret biciklizni, joghurtot enni, szereti a társaságot. Nagyon sok mindenre képes egyedül, saját tempójának megfelelően fejlődik. Szülei arra törekszenek, hogy minden képességet kihozzanak belőle, ami benne van. Segítik, támogatják, számára megfelelő módon készülnek gondoskodni gyermekük jövőjéről is. Reményteli beszélgetés egy háromgyerekes házaspárral.
Október 10-én tartotta Kárpát-medencei zarándoklatát a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ). A Magyarok Nagyasszonya ünnepéhez kapcsolódó hagyományos találkozón az ország számos pontjáról érkeztek a KÉSZ-csoportok és határon túli magyar közösségek tagjai a váci Nagyboldogasszony-székesegyházba, ahol Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét. A Magyar Kurír honlapján megjelent írást osztjuk tovább.
Hogyan lehet újrakezdeni egy pusztulás után? Mi tart meg bennünket, amikor nehéz idők jönnek? És hogyan lehet úgy továbbadni a hitet, hogy közben egy közösség is megmaradjon? Szeptember 17-én ezekkel a kérdésekkel indultunk el egy különleges időutazásra a Váci Egyházmegye ezeréves történetében. A Váci Egyházmegyei Könyvtár millenniumi emlékkonferenciájának a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpont adott otthont. Az 1000 év Isten tenyerén – Törések és megújulások a Váci Egyházmegye történetében című konferencia fővédnöke Marton Zsolt megyéspüspök volt. Varga-Kohári Mária, a Váci Egyházmegyei Könyvtár vezetőjének írása.2026. október 16. péntek
Gál
Jézus egy lakomán így korholta a farizeusokat: „Jaj nektek, akik síremléket építetek azoknak a prófétáknak, akiket a ti atyáitok megöltek! Ezzel is csak azt igazoljátok, hogy helyeslitek atyáitok cselekedeteit, és egyetértetek...
Összes program »