CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
"Hogy tegnap azt mondhattam: úgy legyen! és ma is kiálthatom: úgy legyen! és holnap és holnapután és azután is akarom énekelni: úgy legyen! - hála legyen, Uram! hála legyen!" (Sík Sándor: Te Deum)Június 25-én, szombaton 11 órakor a ságújfalui Szent László templom adott otthont Kapás Attila atya ünnepi szentmiséjének, aki pappá szentelése huszonötödik évfordulóját ünnepelte paptestvéreivel, a hozzá tartozó hat egyházközség hívő közösségével, a meghívott vendégekkel. Attila atyát Vácott, 1997. június 21-én szentelte pappá Keszthelyi Ferenc püspök atya. A szentmise kezdetén az ünnepelt köszöntötte a jelenlévőket és megemlékezett azokról az elhunyt munkatársairól, akik az elmúlt évek alatt vele szolgáltak. Néhai kántorok, sekrestyések szolgálatát elevenítette fel, majd fogadta Dénes László világi elnök köszöntését. Emlékszalagot kötött a templom védőszentjét, Szent Lászlót ábrázoló zászlóra, amely a 2017-es Szent László év óta ékesíti templomunkat. A szalag felirata Attila atya papi jelmondata: "Törekedjél arra, hogy Isten megbízható munkása légy." (2 Tim 2.15)
Attila atya felidézte a tizenhárom évvel ezelőtti emlékét – akkor helyezték őt egyházközségeink szolgálatára – amikor Ságújfaluba érkezése előtt egy lelkigyakorlat alkalmával kezébe került Hevenesi János jezsuita atya néhai Berta Ferenc atyáról írott könyve. A könyv első lapján elolvasta a helységnevet: Ságújfalu, „éppen ide helyezett engem a püspök atya.” Varga László atya, a váci székesegyház és a váci Szent Cecília Kórus karnagya, egyházmegyei zeneigazgató, mesterkanonok osztotta meg gondolatait szentbeszédében. Elsősorban a hűségről szólt, amely a fiatal papi lélek lángolásából, lelkesedéséből egy emberöltő elteltével is megmaradt. A hűségről, amely az ezüstmisés Attila atyát Isten szolgálatában megtartotta. Jézus szíve és Szűz Mária szíve ünnepéhez kapcsolódva említette azt a papi szívet is, amely a nehézségek, megpróbáltatások, örömök idején is mindig a jóságos Istenhez ragaszkodik. Érzékletes példával szemléltette a papi létet: amikor az egyházi rend szentségében részesítették Attila atyát, akkor kezdett a tengeren járni és Péter apostol példájára megtanult Krisztus kezébe kapaszkodva a szent szolgálatban megújulni, a reménység hirdetőjévé válni. Az áldozat liturgiájában öröm volt együtt látni a papi testvéri közösséget, legmesszebbről – Nagyváradról - a vizslási származású Fodor József atya érkezett. A szentmisén énekszolgálatot teljesített a karancskeszi Szent Mihály Kórus, a templomot betöltő, magas színvonalú éneklésük a jelenlévők ünnepét gazdagította. A szentmisét ezüstmisés áldással zárta Attila atya. Záróénekként felhangzott az ősi székely himnusz. Örömünkre szolgált ezüstmisés lelkipásztorunkat szeretetközösségben ünnepelni. Köszönjük eddigi áldozatos szolgálatát és papi életútjára Isten áldását kérjük és kívánjuk!
Szöveg: Dénes Katalin, katekéta-lelkipásztori munkatárs
Fotó: Dénes László és Dénes Zakariás
Kapás Attila atya szolgálatai helyei:
szentelés: Vác, 1997. június 21.
primícia: Drégelypalánk, 1997. június 29.
Nagykáta, 1997-1999.
Kálló, Erdőkürt, Erdőtarcsa, Vanyarc 1999-2006
Inárcs, Kakucs, Bugyi 2006-2009
Etes, Ságújfalu, Karancsság, Szalmatercs, Piliny, Karancsalja 2009-
Fél évszázados papi szolgálatát ünnepelte Máthé György kerületi esperes, érsekvadkerti plébános, aki 1976. június 19-én részesült a papság szentségében Vácon. Az aranymisés hálaadó szentmisét június 21-én, vasárnap mutatták be a Szent András apostol templomban, a jubileumi eseményről Vitéz Tamás írt beszámolót a Vadkerti Harangok júniusi számában.
Zebegény, Vác, Esztergom, Pilismarót jelzik életútjának fontosabb mérföldköveit. Azt mondja, mindenütt jól érezte magát, örömmel végezte a feladatait. Nagy öröm volt számára, hogy egykori diákvárosába, Vácra kapta meg a püspöki kinevezését. Járta az egyházmegyét, megismerte a városi és a falusi emberek küzdelmeit. Ez inspirálta, hogy megtalálja a válaszokat a kérdéseikre. Beer Miklós püspök júniusban gyémántmisével ünnepelte pappászentelésének 60. évfordulóját.2026. július 2. csütörtök
Ottó
Amikor Jézus a Genezáreti-tó keleti partján Gadara vidékére ért, két ördögtől megszállott ember jött vele szemben. A sírboltokból bújtak elő. Már annyira elvadultak, hogy senki se mert arra járni. A megszállottak...
Összes program »