CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Mindszenty József hercegprímás címtemplomában, a római Szent István-körtemplomban minden hónap utolsó vasárnapján magyar nyelvű szentmisét mutatnak be. Június 26-án a Családok X. Világtalálkozóján részt vevő Marton Zsolt váci megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Családügyi Bizottságának elnöke celebrált misét a Santo Stefano Rotondóban.A szertartás elején Németh Norbert olaszországi magyar főlelkész köszöntötte Marton Zsolt püspököt és az általa vezetett, a június 22. és 26. között Rómában megrendezett világeseményre érkezett magyar küldöttséget, Habsburg Eduárd szentszéki magyar nagykövetet, az Itáliában lakó vagy ide zarándokolt papokat és híveket.
Marton Zsolt püspök szentbeszédében felhívta a figyelmet, hogy 2023 őszén a püspöki szinódus témája maga a szinodalitás lesz, a családok világtalálkozóját is ebben a szellemben rendezték meg. Maga Jézus is úton van, a napi evangéliumban pedig éppen az úton levésről tanít minket – mutatott rá.
Ha valaki útra kel, akkor találkozik másokkal, és Jézus az első, aki útra kelt a Mennyei Atya megbízásából.
Nem véletlenül hangsúlyozta a II. Vatikáni Zsinat is, hogy az Egyház Isten vándorló népe, amelyben ki-ki a saját helyén megy a maga útján. Jézus két embert megszólít, valaki azonban önként jelentkezik, vele nagyon kemény az Isten. Hogy miért? Azért, mert azt akarja, hogy valóban elhivatottan kövesse őt.
A főpásztor elmondta, nemrégiben az egyik szemináriumban tartott lelkigyakorlatot, amelyen az egyik kispap azt a kérdést tette fel: miért éri meg ma papnak lenni? Ő azt válaszolta: nem éri meg, nagyot is néztek a papnövendékek. Hogyan versenyezhetne a mai világ mércéi szerint egy pap egy jogásszal vagy egy közgazdásszal, aki nagy fizetést kap, szabad élete van. Ezzel nem tudunk, de nem is akarunk vetélkedni. Egy papnak arra a tűzre van szüksége, ami a sokszorosa annak, mint amit a világ tud adni.
Ám nemcsak a felszentelt pap, a diakónus, az akolitus vagy a hitoktató kell, hogy hirdesse az örömhírt, minden Krisztus-hívő felkenést kapott az egyetemes papságra, még ha annak idején ezt a hithirdetést helyettünk a keresztszüleink vállalták is.
Marton Zsolt azt is hozzátette: egy családapa vagy családanya a saját kis közösségének a pásztora. A családba, mint az Egyház legalapvetőbb sejtjébe hív meg minket Jézus radikális módon.
Ahogy a Szentírás mondja, aki az eke szarvára teszi a kezét, az nem tekinthet vissza, ilyen radikálisan el kell köteleződnünk. Életünkkel, cselekedeteinkkel tanúságot kell tennünk Krisztusról, ez nem emberi hőstett, hanem arra van hozzá szükség, hogy az Atya Szentlelkét kérjük. Ő pedig szabadságot ad, de nem a világ szabadságát, hanem olyan prófétai hivatást, hogy áldássá legyünk családként vagy a családot kiegészítve papként, diakónusként.
A papok és a családok nem versenytársak, hanem segítőtársak – világított rá a püspök, hozzáfűzve: együtt egymáshoz illeszkedő puzzledarabok vagy a képet közösen kiadó mozaikdarabok tudunk lenni, ki-ki a maga útját járva az Egyházban.
A szentmise végén Németh Norbert elmondta, nyáron is minden kedden reggel 8 órakor magyar nyelvű szentmisét mutatnak be a vatikáni Szent Péter-bazilika Magyarok Nagyasszonya-kápolnájában, de a Szent István-körtemplomban legközelebb csak ősszel, szeptember utolsó vasárnapján lesz magyar nyelvű szertartás. Július 23-án, szombaton 19 órakor Bariban mutat be magyar szentmisét Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke, Tarzíciusz kármelita atya koncelebrálásával.
Szerző: Agonás Szonja
Fotó: Bókay László
Magyar Kurír
A váci Nagyboldogasszony-székesegyházban bemutatott Veni Sancte szentmisével Marton Zsolt megyéspüspök megnyitotta a 2026/27-es tanévet a Váci Egyházmegyében. A közös tanévkezdő szentmisén részt vettek a Szent Mihály Intézményfenntartó pedagógusai, intézményvezetői, valamint a Váci Egyházmegye hitoktatói és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola képviselői.
Tanévnyitó Veni Sancte szentmisét és iskolaépület-átadó ünnepséget tartottak Gyömrőn. A Magvető Katolikus Általános Iskola felmenő rendszerben idén második évfolyamával bővül az iskolává alakított egykori kultúrház épületében. Az új tanév kezdetén Marton Zsolt megyéspüspök mutatta be a Veni Sancte szentmisét.
Augusztus végére, az idei jubileumi Ars Sacra második sajtótájékoztatójára készült el az a kis ünnepi album, amely a keresztény összművészeti fesztivál elmúlt húsz évének történetét foglalja magában bőséges képanyaggal. Ezúttal is a városmajori Jézus Szíve kistemplom adott otthont a „hangoló” eseménynek. A jubileumi programsorozatra szeptember 12. és 20. között kerül sor.2026. szeptember 1. kedd
Egon és Egyed
Jézus egyszer lement Kafarnaumba, Galilea egyik városába, és szombaton ott tanított. Tanítása ámulatba ejtett mindenkit, mert szavának hatalma volt. Volt ott a zsinagógában egy tisztátalan lélektől megszállt ember, aki így...
Összes program »