CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Kánikula ide vagy oda, a gyerekek minden játékban benne vannak és soha nem fáradnak el. Így történt ez Vácon a Püspöki palotában is, amikor Marton Zsolt püspök atya az egyik legmelegebb nyári napon vendégül látta a Váci egyházmegyei karitász gyerektábor résztvevőit.A gyerekek vezetett látogatás során megnézhették a Püspöki palotát és a kertet, majd a Díszteremben találkoztak Marton Zsolt megyéspüspökkel. Püspök atya - magát sem kímélve - egy igazi „jégtörő” játékot hozott nekik, ahol egy mozgássorozattal háromszor „követték le a Yorki herceg útját” – természetesen egyre gyorsuló tempóban. A gyerekek nagy nevetések közepette „teljesítették a távot”.
A résztvevők az egyházmegye azon településeiről érkeztek, ahol jelen van a Karitász, de ahonnan a gyerekek nem jutnak el semmilyen táborba. Először ők mutatkoztak be, majd kérdéseket tehettek fel Püspök atyának a napirendjétől, arról, hogy neki mit jelent a munka, azaz mit csinál egész nap. Kiderült az is, hogy a „jó pap holtig tanul” mondás rá is igaz, hiszen sokszor olvas teológiai könyveket és tanul ő maga is ezekből vagy éppen nyelvkönyvekből. Megtudtuk, hogy szeret sétálni, túrázni és kerékpározni és arra is fény derült, hogy a püspöki biciklinek is bizony csak két kereke van, mint bármelyik átlagos kerékpárnak.
A 26 gyerek, akik között ukrajnai menekült családok gyermekei és Kárpátaljáról érkezett magyar gyerekek is voltak, pár napos programjuk során ellátogatnak még az Egyházmegyei könyvtárba, ahol a merített papírokkal ismerkednek majd. Nagymarosi sétahajózáson vesznek részt, megismerik Vác templomait és kirándulnak a környéken. A Karitász váci helyszínen először rendez ilyen tábort azzal a céllal, hogy a szervezethez kapcsolódó családok gyermekei megismerjék az egyházmegye központját. Emellett megvalósul a drégelypalánki karitász tábor is, ahová harminc gyermeket várnak és amit immár 28. alkalommal szerveznek meg. A Váci egyházmegyei Karitász a két központi tábori program mellett 18 helyben megvalósuló napközis tábort tud idén támogatásban részesíteni, ahol összesen közel 600 gyermek táborozásáról gondoskodnak a helyi önkéntesek.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia harminc évvel az 1996-os Igazságosabb és testvériesebb világot! című körlevél megjelenése után ismét társadalmi kérdésekkel foglalkozó körlevelet adott ki. Az új, nyolc nagy témát feldolgozó körlevélben hangsúlyos szerepet kap a digitális világ, a demográfiai problémák, a környezeti válság és az egyházi közösségek gyengülése is.
Október elején négy Svájcban szolgáló pap látogatott Balassagyarmatra Balogh László plébános meghívására, akinek egykori évfolyamtársa, a nagyváradi származású Popa Péter három afrikai paptestvérével együtt érkezett Magyarországra. A vendégek a helyi hívekkel is találkoztak, és megosztották velük tapasztalataikat a lelkipásztori hivatásról, a hitről és az Egyház helyzetéről. A Magyar Kurír oldalán megjelent írást olvashatják.
Október 24-én, a Szűz Mária, Palesztina Királynője lovagrendi főünnepét megelőző szombaton a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend Magyarországi Helytartósága nagykáptalant tartott Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben, majd egyházilovag-avatásra került sor az Egyetemi (Kisboldogasszony-) templomban. Szabó Gábor, a Központi Papnevelő Intézet prefektusa, aki a Váci Egyházmegye papja a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagjává vált. A tudósítást a Magyar Kurír katolikus hírportál oldaláról vettük át.
A ságújfalui templomot 1939-ben Boldog Meszlényi Zoltán Magyarok Nagyasszonya főünnepén szentelte fel. A templombúcsún, október 4-én Máthé György aranymisés érsekvadkerti plébános és Kapás Attila atya celebrált szentmisét. A zenei szolgálatot a 150 éves Siófoki Férfi Dalkör látta el. Fenes Attiláné írását olvashatják.2026. november 5. csütörtök
Imre
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget,...
Összes program »