CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
A Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesülete (MELTE) Kormos László-díjjal tüntette ki Varga Lajos váci segédpüspököt. Az elismerést az egyesület június 20-i közgyűlésén adta át Koltai András, a MELTE elnöke Budapesten, a D50 Rendezvényközpontban.A Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesületének Intézőbizottsága a tagok javaslatai alapján még 2021 nyarán döntött úgy, hogy Kormos László-díjjal tünteti ki Varga Lajos váci segédpüspököt, aki a Váci Egyházmegye könyvtárosaként és levéltárosaként, valamint az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ igazgatójaként hosszú időn át példaadó szakmai munkát végzett a magyar egyházi levéltárakért, különösképpen a Váci Püspöki és Káptalani Levéltár külső és belső megújításáért.
A MELTE június 20-án délután tartott vándorgyűlésén, a díj átadásakor köszöntőjében Koltai András ismertette Varga Lajos eddigi életútját. Elhangzott: a díjazott a budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett, 1974-ben szentelték pappá. Első kápláni évei után Bánk József püspök 1978-ban Vácra helyezte, ahol a székesegyház karkáplánjaként és egyben egyházmegyei könyvtárosként és levéltárosként is működött – miután még egri teológus korában elvégezte az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtártudományi és Módszertani Központ könyvtárosi tanfolyamát. 1985-től a levéltárosság és könyvtárosság mellett püspöki titkár lett – két évig Bánk József, majd öt évig Marosi Izidor püspök mellett. Az egyházmegyét 1992-től kormányzó új püspök, Keszthelyi Ferenc idején 1992-től a Váci Székesegyházi Kincstár és Egyházmegyei Gyűjteményt is igazgatta, valamint 1993-tól megbízott irodaigazgató volt.
1995-től Pásztó plébánosaként szolgált; rendezte a plébániai levéltárat; tanulmányokat (Magyar Egyháztörténeti Vázlatok, Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve, 1990–2002) és könyvet írt a plébánia történetéről (2007). Más szomszédos plébániákon is szolgált, így Mátraverebélyen, Mátraszőlősön, Kisbágyonban és Jobbágyiban.
2006-ban Beer Miklós megyéspüspök általános helynöke és segédpüspöke lett. 2006. július 15-én Erdő Péter bíboros, pímás szentelte püspökké a váci székesegyházban. A Váci Egyházmegye kormányzata mellett továbbra is részt vett a lelkipásztori munkában mint alsóvárosi plébános, a ferences templom és a Hétkápolna igazgatója volt (2020-ig); ezalatt a kosdi és a vácdukai plébániát is adminisztrálta.
A Váci Egyházmegyei Könyvtár és a Váci Püspöki és Káptalani Levéltár vezetését 2004-től vette át ismét, ezúttal prefektusként – ezt a feladatot segédpüspökként is megtartotta. Neki volt köszönhető többek között, hogy 2014-ben lehetővé vált az egyházmegyei plébániák anyakönyveinek interneten keresztüli kutatása, valamint hogy 2017/18-ban az egyik kanonoki ház hosszú udvarán felépült a levéltár új épülete, amelyet Beer Miklós püspök 2018. május 31-én áldott meg. Ezáltal mód nyílt az egyházmegye addig több helyen tárolt levéltári anyagának egyesítésére.
Az egyháztörténet hivatott művelőjeként többek között összeállította – részben Sándor Frigyes kéziratának felhasználásával – A Váci Egyházmegye történeti földrajzát (1997). Tanulmányai főként konferenciakötetekben jelentek meg. Munkatársa volt a Magyar Katolikus Almanachnak (1984) és az Esztergomi érsekek című kötetnek (2003). Egyik kezdeményezője az egyházi kéziratossággal foglalkozó Scriptorium konferenciának, amelyet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Klasszika Filológia Tanszéke és az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ szerveznek meg.
Forrás és fotó: Melte.hu
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia harminc évvel az 1996-os Igazságosabb és testvériesebb világot! című körlevél megjelenése után ismét társadalmi kérdésekkel foglalkozó körlevelet adott ki. Az új, nyolc nagy témát feldolgozó körlevélben hangsúlyos szerepet kap a digitális világ, a demográfiai problémák, a környezeti válság és az egyházi közösségek gyengülése is.
Október elején négy Svájcban szolgáló pap látogatott Balassagyarmatra Balogh László plébános meghívására, akinek egykori évfolyamtársa, a nagyváradi származású Popa Péter három afrikai paptestvérével együtt érkezett Magyarországra. A vendégek a helyi hívekkel is találkoztak, és megosztották velük tapasztalataikat a lelkipásztori hivatásról, a hitről és az Egyház helyzetéről. A Magyar Kurír oldalán megjelent írást olvashatják.
Október 24-én, a Szűz Mária, Palesztina Királynője lovagrendi főünnepét megelőző szombaton a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend Magyarországi Helytartósága nagykáptalant tartott Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben, majd egyházilovag-avatásra került sor az Egyetemi (Kisboldogasszony-) templomban. Szabó Gábor, a Központi Papnevelő Intézet prefektusa, aki a Váci Egyházmegye papja a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagjává vált. A tudósítást a Magyar Kurír katolikus hírportál oldaláról vettük át.
A ságújfalui templomot 1939-ben Boldog Meszlényi Zoltán Magyarok Nagyasszonya főünnepén szentelte fel. A templombúcsún, október 4-én Máthé György aranymisés érsekvadkerti plébános és Kapás Attila atya celebrált szentmisét. A zenei szolgálatot a 150 éves Siófoki Férfi Dalkör látta el. Fenes Attiláné írását olvashatják.
Egyre korábban jutnának el a gyerekek a szerhasználatig és a függőségig. A droghasználat még keresztény családokban is probléma lehet. A rendelkezésünkre álló lehető legjobb drogprevenció a családi viszonyrendszer, ahol a gyerekek figyelmet kapnak, felelősségük van, és identitásformáló lehetőségeket kínálunk számukra. Ha egy gyereknek van feladata, felelőssége, értékesnek érzi magát a saját közösségén belül, az védőhálót jelent számára. Tóth Mátéval, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szerhasználat visszaszorításáért felelős szakterületi vezetőjével, aki szociális munkás és családterápiás szakember is, Király Eszter beszélget a Lélekjelenlét legújabb adásában.2026. november 2. hétfő
Achilles
Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Bizony, mondom nektek: Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az...
Összes program »