CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Családtalálkozóra hívott a Váci Egyházmegye 2022. július 2-ra. Az egésznapos rendezvényen előadások, tanúságtételek, gyermek- és közösségi programok, koncert és akolitustalálkozó várta a résztvevőket. A rendezvényt püspöki szentmise zárta, amelyet Marton Zsolt megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családbizottságának elnöke celebrált.A délelőtt házigazdái: Pindroch Csaba és Verebes Linda voltak, előadói: Pécsi Rita neveléskutató és Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítója, illetve tanúságot tett Csókay András és felesége, Altay Daniella, Ókovács Szilveszter és felesége, Máthé Zsuzsa, valamint Fodor Réka (Afréka) és férje, Greguss Sándor.
Délután került sor a Közösségek teraszára, melynek keretében többek között az egyházmegye közösségeivel, lelkiségi mozgalmak képviselőivel, a Bízd Rá Magad mozgalom tagjaival találkozhattak a résztvevők, valamint Pintér Béla énekes koncerjét hallgathatták meg, majd sor került az akolitustalálkozóra is.
A legkisebbeket játszótér, népi fajátékok, bábszínház, kézműves-foglalkozás, lovaglási lehetőség és sok más színes program várta.
A rendezvény zárásaként Marton Zsolt, a Váci Egyházmegye főpásztora mutatott be szentmisét az Eucharist és a Szent Erzsébet kórus zenei közreműködésével a Kucsa Tamás Városi Sportcsarnokban.
Csillag Pétert, veresegyházi diakónust a főpásztor „Pro Dioecesi Vaciensi”, azaz a Váci Egyházmegyéért Emlékéremmel jutalmazta az egyházmegyében végzett munkássága elismeréseként.
Csillag Péter (1955) 2007-2010 között Máriabesnyő lektoraként, majd akolitusaként szolgált. 2010-ben dr. Beer Miklós püspök szentelte állandó diakónussá és szolgálati helyeként Veresegyházat jelölte ki. Péter 2012 óta a Szent Lőrinc diakónuskör vezetője is volt, 2020 óta a diakónusképzés tutora, számos társát kísérte végig a diakónusszentelésig vezető úton. Feleségével Budapesten élnek, hat gyermeket neveltek fel.

A családok évének lezárása alkalmából és a július 2-i Váci Egyházmegyei Családtalálkozóra készülve a szervező veresegyházi egyházközség rajzpályázatot is hirdetett a gyermekek, és a fiatalok számára, melyre az egész egyházmegyéből várták az alkotásokat. Cél volt, hogy a pályázó megmutasson egy családjára jellemző emlékezetes tevékenységet, fontos eseményt.
A rajzpályázatról bővebben ITT olvashatnak.
bg
Fotó: Hollai Gábor
A Legszentebb Oltáriszentségről nevezett Wettstein József piarista szerzetes 2025. december 24-én, életének 70. évében megtért Urunkhoz. József atya több éven át szogált Vácon és tanított a váci piarista gimnáziumban is. A Piarista Rend közleményét adjuk közre és a Váci Egyházmegyei Stúdió által 2021-ben készített interjúval emlékezünk rá.
A régóta gyermekre vágyó párok lelki terheiről készített felmérést az Anna–Joachim-program2025. december 28. vasárnap
Kamilla
Miután a bölcsek eltávoztak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, míg nem szólok neked! Heródes ugyanis arra...
Összes program »