CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Burger Katalin felsőgödi hitoktató egykori és jelenlegi ifjúsági hittanosai, az elmúlt években nyári táborokat szerveztek hittanos lányoknak, 4. osztálytól kezdődően. Minden úgy indult, hogy megirigyelték a fiúk táborát, s így párhuzamosan velük, a szomszéd faluban ők is elkezdték 2007-ben a lány tábort, amit Szent Iván tábornak neveztek el.Június 21-e a nyári napforduló napja. Ilyenkor a legrövidebb az éjszaka, és a Nap az égbolton a legmagasabb delelési ponton áll. A világ minden táján megünneplik ezt a napot. Mind a pogány, mind a keresztény kultúrkörben jelentős ünnep, a keresztény hagyomány június 24-én Keresztelő Szent János, Jézus megkeresztelőjének születésére emlékezik. Ekkor tartják éves táborukat, melynek védőszentje Keresztelő Szent János.
Az elmúlt években nem csak táboroztatták a lányokat, hanem igyekeztek átadni nekik a táboron kívül is azt a tapasztalatot, érzést, élményt, és sokszor feladatot, amit a közösséghez tartozás jelent. Ezt a kis közösséget és a havonta, iskolaidőben megtartott foglalkozásaikat SZIL-nek nevezik (Szent Iván Lányok). Így még jobban megismerhetik a lányok egymást és együtt építkezve haladnak a közösséggé formálódás útján, aminek minden évben megszervezett nyári tábor a csúcspontja.
A táborban idén is volt szentmise, Szent Iván éji túra, egy közös nap a közelben táborozó fiúknál és voltak kézműves foglalkozások. A tábor utolsó estéjén most sem maradhatott el a SZIL-faktor, amikor mindenki megmutatta, hogy mit tud. Voltak, akik csoportot alkottak és táncoltak, volt, aki énekelt, volt, aki előadott valamit és volt, aki viccet mesélt.
*
A Váci Egyházmegyében idén összesen 153 nyári napközis, hittanos, gyermek, ifjúsági vagy családos tábor valósul meg közel 9000 fő részvételével. A táborokat az egyházmegye 52 millió forinttal támogatja.
Az óvodapedagógus, valamint a csecsemő- és kisgyermeknevelő BA-szakon is rekordot döntött a leendő elsőévesek száma.
Nagy sikerrel mutatták be az „internet szentjeként” ismert Szent Carlo Acutis Eucharisztikus csodákról szóló kiállítását Zagyvaszántón, Héhalomban és Heréden június végén és júliusban. A három hétig tartó rendezvénysorozat szentmisékkel, vetítésekkel és interaktív hittanfoglalkozásokkal hozta közelebb az Eucharisztia misztériumát a hívekhez, különös figyelmet fordítva a fiatalok megszólítására a fiatalon elhunyt szent élettörténetén keresztül. Szűcs Márta plébániai intéző beküldött írását olvashatják.
Idén júliusban, Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából rendeztek hittantábort Érsekvadkerten, ahol a gyerekek Máthé György atya vezetésével és a Váci Egyházmegye támogatásával nemcsak lélekben, de közösségben is hatalmasat léptek előre. A tartalmas mindennapok során a résztvevők a Naphimnusztól a remetebarlangokig fedezték fel a teremtett világ csodáit, a tábor végén pedig egyértelmű választ adtak arra, miért éri meg ide járni: „Jézust jobban megismerjük, és a barátainkkal együtt lehetünk.” Az Érsekvadkerti Harangokban megjelent írást szerkesztve közöljük.
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.2026. július 26. vasárnap
Anikó és Anna
Abban az időben ezt mondta Jézus a tömegnek: „A mennyek országa olyan, mint a földbe rejtett kincs, amelyet egy ember megtalált. Elrejtette újra, azután boldogan elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette azt a szántóföldet....
Összes program »